Képviselőházi napló, 1906. V. kötet • 1906. deczember 13–1907 január 18.

Ülésnapok - 1906-85

anuár 10-én, csütörtökön. 196 85. országos ülés 1907 / Mikor én a kassai egyetem mellett állást foglalok és ezt igy megokolom, nem hallgathatok el még egy nagyon fontos körülményt. Ez pedig a mi egyetemünk hallgatóinak a különböző fajok és vallások szerinti megoszlása. (Ralijuk! Halljuk!) A budapesti egyetemen a hallgatóknak körülbelül 42%-a katholikus, körülbelül 35'39%-a zsidó, a többi megoszlik a többi felekezetek közt. Én komolyan féltem nemzetem ügyét ettől az állapottól. Ép azért, mikor ebben a tekintetben is az egészségesebb állapotokat követelem, kérem a t. miniszter urat, és azt hiszem, hogy ez nem fog annyira ridegen hangzani, hogy a budapesti egyetem állítsa fel valahára a numerus klauzust a zsidókkal szemben, kontingentálja a számukat. (Élénk derültség.) Nem akarok ebben a kérdésben külföldi példákra hivatkozni, a hol ez megvan, megmaradok tisztán a magyar ügyeknél. Nekem meggyőződésem, hogy ez nemzeti veszedelem. Én tisztelem mindenkinek a meggyőződését és felfogását és kérem, hogy az én felfogásomat is, a mely a legtisztább és legnemesebb, intenczióból fakad, tiszteletben tartsák. Én ezt szükségesnek tartom. Az összes magyarországi produktív pályákat úgyszólván már zsidók töltötték be, a magyarság leszorul a közigazgatás terére, végrehajtja azt, a mit ők kodifikálnak. Ha szükségesnek tartották ugyancsak nemzeti veszedelem szempontjából azt, hogy a nőkre vonatkozólag behozzák ezt a numerus klauzust és pedig azért, mert tulprodukezió van, miért ne tartanok mi ezt ugyancsak nemzeti szempontból ép olyan jogosnak, ép oly méltányosnak, ép olyan helyesnek? Vajda Sándor: Azok is magyarok! (Zaj.) Hencz Károly: T. képviselőház! Minthogy ugy látom, hogy a t. képviselőház egyes tagjainál már egy kis türelmetlenség mutatkozik, én pedig még nagyon hosszasan akarok beszélni, és minthogy egy kissé ki is vagyok fáradva, azt hiszem, talán méltányosnak fogja találni a t. ház, ha tiz percznyi szünetet kérek. (Elénk helyeslés.) Elnök : Az ülést tiz perezre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: T. ház! Az ülést újból megnyitom. Hencz Károly: T. képviselőház! Visszatérek beszédem előbbi részére. Az egyetemi tételnél elfelejtettem megemliteni azt, hogy kérem a jogi oktatás reformjának mielőbb való megvalósítását. Jogi oktatásunk olyan szégyenletes állapotban van, hogy ezen a, téren a reformra égető szükség van. Áttérek most az Országos Közoktatásügyi Tanács működésére. Én ezt a magam szempontjából, teljesen czéltalan és felesleges intézménynek tartom azóta, a mióta a tankönyvbirálatot elvették tőle. Ha a miniszter ur ujitást vagy tanügyi reformokat akar életbe léptetni, úgyis anketteket hiv össze és azoknak az eredményét használja fel. Én az Országos Közoktatásügyi Tanácsot és az abban való tagságot nem tekinthetem másnak, mint szinekurának, olyan állásnak, a mely jutalmul szolgál egy pár nevesebb pedagógusnak vagy egy pár tanügyi politikusnak bizonyos kortesszolgálatért. A kultusztárcza keretén belül ez az Országos Közoktatásügyi Tanács szerintem azt a hatáskört tölti be, a melyet más minisztériumokban a törvényelőkészitő osztályra biztak. Sokkal helyesebbnek találnám, ha a miniszter ur ezt az osztályt a kultuszminisztériumban is létesitené, mert pl. az Országos Közoktatásügyi Tanács hatáskörébe tartozó népiskolai könyvtár ügyét intéző bizottság tagjai közül csak kettő vagy három dolgozik, a többi épen csak följár a bizottságba és búzza a nagy napidijakat. Én az ilyen fölösleges kiadásokat épen a kultúra érdekében helyteleneknek tartom. Az az Országos Közoktatásügyi Tanács soha egy valamire való reformot nem készitett és én igen fogok örülni, ha engem e tekintetben valaki meg fog czáfolni. A milyen fölöslegesnek tartom az Országos Közoktatásügyi Tanácsot, épen olyan fölöslegesek a középiskolai tanárképzők is. Ez sem egyéb, mint fölösleges pénzkidobás ós ezen középiskolai tanárképzők működése jó részben abból áll, hogy az egyetemi tanár urak előadásaik egy-egy részét tanárképzőbeli előadás gyanánt hirdetik. Kérdem az igen t. miniszter urat, hogy látta-e már azt a tanárképzőt? Én sem láttam és nagyon kíváncsi volnék arra a tanárjelöltre, a ki a középiskolai tanárkéjizőt mint ilyent valaha látta. Abban a testületben a fizetést és a dijakat tulajdonképen csak a nem egyetemi tanárok és a jegyzők érdemlik meg. Annak a hét tanácstagnak, a kiknek fizetése meglehetősen nagy, egyáltalán semmi dolga sincs és nincs az egésznek semmi értelme. Állításaim igazolására felhozom Kolozsvár példáját. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Hiszen Kolozsvárott nincsen a középiskolai tanárképzőnek tanácsa és nincsenek tanácstagjai, tehát hogy ez merőben felesleges pénzkidobás és szinekura, azt épen Kolozsvár példája igazolja. El kellene ezt egyszerűen törölni és meg vagyok róla győződve, hogy ezzel igy igen sok pénzt takaríthatnánk meg a szegény tanitók javára. Hanem addig is, mig ez megtörténik, míg ezen a téren is tisztul a helyzet, egy dolgot vagyok bátor a t. miniszter urnak figyelmébe ajánlani. (Halljuk! Halljuk!) A tanárjelöltek számára a középiskolai tanárképzők által a kultuszminisztérium könyveket irat. Ezen könyvek közül az első is már, a mely a magyar történelem kútfőiről szól és a melyet Marczali Henrik irt, a kit az imént voltam bátor felemlíteni, és a kinek könyve valóságos szégyenfoltja a magyar tudományos