Képviselőházi napló, 1906. IV. kötet • 1906. november 15–deczember 12.

Ülésnapok - 1906-62

48 62. országos ülés 1906 november 23-án, pénteken. meg száz policzista és éjjeli ügyész azt valaha megtehetné. (Nagy zaj a nemzetiségieknél. Éléntc helyeslés a szélsőbaloldalon.) Emlékeztetem önöket, hogy az önök szövetséges társai ellenében a sajtószabadság védelmére nem egy hírlap szerkesztősége és nyomdája kénytelen volt töltött fegyverrel kezében védekezni a revolver, a furkósbot és a vasdorongok ellen. (Igaz! Ugy van! Éléntc helyeslés a szélsobaloldalon.) Hát önöknek ezen szövetség után egyáltalán nincs joguk, hogy itt sajtószabadságról beszéljenek. Tehát, t. ház, konstatálom, hogy a sajtószabadság terén Horvát-Szlavonországhan ugyancsak örvendetes javulás állott be. Konstatálom azt is,' hogy a kormányzatban is az uj régime alatt szabad szellem, szabadelvű irányzat honosíttatott meg, meghonosittatott pedig olyképen, hogy csak egy példára utaljak, Badaj igazságügyi osztályfőnök legutóbbi beszédére, a milyen beszédet, a milyen kormányprogrammot HorvátSzlavonországokban évtizedek óta még csak álmodni sem mertek. Konstatálnom kell még azt is, t. ház, hogy legközelebb Horvátországban a szabadelvű intézmények egész sorozatát fogja az ottani törvényhozás megvalósitani, egészen a választási reform és az általános szavazati jog alapján; és ez megtörténik röviddel azután, hogy itt a koalicziós kormány került uralomra; röviddel azután, hogy egy olyan kormány ül a kormányszékekben Magyarországon, a melyről itt bizonyos urak azt hirdetik, hogy ultra-soviniszta, reakczionárius és a jó Isten tudja micsoda. (Zaj. Elnök csenget.) T. uraim! Lehet itt zajongani, lehet közbeszólni; ezt lehet, talán szabad is, de való igazságokat leczáfolni nem lehet. (Ugy van!) A miket pedig én itt elmondtam, ezek való tények, ezek az önök által sovinisztának hirdetett kormány kormányzati eredményei, a melyek a magyar korona országai egy tekintélyes részének, Horvát-Szlavonországoknak jövő boldogulása és szabad fejlődése alapját megvetik. (Zaj a közéj) hátsó padján.) Elnök (csenget) : Kérem, ne tessék folytonos közbeszólásokkal zavarni a szónokot, különben kénytelen leszek nóvszerint megnevezni a közbeszóló képviselő urakat. Gr. Batthyány Tivadar: Ha még hozzáteszem azt, a mi legutóbb néhány nappal azelőtt itt törtónt, mikor Kossuth Ferencz kereskedelemügyi miniszter ur kijelentette, hogy ő HorvátSzlavon- és Dalmátországok közgazdasági fejlődésére a legnagyobb súlyt helyezi és hogy midőn az iparfejlesztés czéljaira kölcsönt fog felvenni, kérni fogja, hogy maga a ház állajütsa meg azt az arányt, a melyben Horvát-Szlavón- és Dalmátországok részesíthetők, akkor konstatálhatom azt is, hogy nemcsak szabadsági intézményekben, szabadelvű reformokban, hanem gazdasági téren is, a kenyérkérdés terén is ez a kormányzat a horvátok érdekeit felkarolja és pedig nemcsak szavakban, hanem tettekben is. (Ugy van! balfelöl.) Mikor ón ezt örömmel konstatálom, még csak egész röviden utalni kívánok arra is, hogy ezt a kölcsönös megértést egyesek, a kiknek az czirkulusait zavarja, természetszerűleg még mindig igyekeznek megzavarni; még mindig vannak bizonyos momentumok, a melyek zavarólag lépnek közbe, a melyekre vonatkozólag azonban szeretném kérni Magyarország minden polgárát, hogy azoknak ne üljön fel. Erre nézve csak két konkrét példát vagyok bátor felhozni. (Halljuk! Halljuk!) Az egyik az, a midőn a cseh és horvát szokolisták lementek Zágrábból Eiumén át Dalmácziába és Fiúméban megtörtént az a nagy zavargás. Én kutattam, hogy tulajdonkópen ki kezdte ezeket a zavargásokat, de lehetetlen volt megtalálnom, mert a csehek között egy kifürkészhetetlen hang azt híresztelte, hogy Fiúméban valami összeütközés lesz, a horvátok között pedig szintén egy láthatatlan valami elterjesztette azt a hírt, hogy az olaszokkal lesz összeütközés, Fiúméban pedig az olaszok között ugyanezt terjesztették, s a magyarokat Fiúméban ugyancsak azzal rémítgették, hogy lesznek összeütközések. Hogy micsoda kéz működött itt közre ezen hirek terjesztésében, nem tudom; (Közbeszólások.) én többet nem mondok, mint a mennyit tudok. De azt tudom, hogy egy láthatatlan kéz megcsinálta ezekkel a híresztelésekkel, álhirekkel azt, hogy ott, a midőn abban a fokusban valamennyien összekerültek, egy bizonyos összetűzés történt. Hát az ilyen összetűzéseknek ne üljenek fel, t. uraim, Magyarországnak polgárai ne üljenek fel, ezek csak szomorú jelenségek, a melyek azonban annál ritkábbak lesznek, minél szorosabb lesz a mi egyetértésünk és megértésünk horvát-szlavón testvéreinkkel. Egy más ilyen eset, t. uraim. Ott van Dalmáczia reinkorporácziójának kérdése. Én ismét, és ismét, és ismét fogom szorgalmazni és követelni Dalmáczia visszacsatolását (Elénk éljenzés.) a törvény alapján. És itt megint egy zágrábi eseményre utalok. A midőn a rezoluczionisták valami alkalommal egy nyilatkozatot tettek Dalmáczia visszacsatolására nézve, rögtön a zágrábi községtanácsban felmerült egy indítvány, hogy követeljük Boszniának annektálását. Az a hang, az a valaki, a ki ezt az indítványt tette, nagyon jól tudta, hogy Boszniával egészen másként áll a dolog, mint Dalmácziával. Dalmácziát igenis vissza tudjuk csatolni, mert meg van reá a törvény, meg van a királyi hitlevelünk, (Ugy van! Ugy van!) Bosznia kérdése pedig egy olyan noli me tangere, a melyet ma az aktuális megvalósítható politikai kérdések körébe bevonni egyszerűen íilius ante patrem. íme, t. uraim, a midőn mi Dalmáczia reinkorporáczióját követeljük, rögtön jön az