Képviselőházi napló, 1906. IV. kötet • 1906. november 15–deczember 12.
Ülésnapok - 1906-76
76. országos ülés 1906 deczember 12-én, szerdán. 421 kodjunk a lapnak nem olvasása miatt. Az üdvös eszmék csak igy terjedhetnének, csak igy lehetnének népszemekké az egész népnek rétegeiben, széles e hazában. (Ugy van !) A mit a »Neplap«-ról mondottam, ahhoz hasonlót mondhatok az u. n. népkönyvtárakról is. (Halljuk! Halljuk!) Érdeklődtem a népkönyvtárak látogatottsága iránt és azt tapasztaltam, hogy ezeknek a könyvtáraknak, illetőleg az ezen könyvtárakban lévő munkák egy jókora részének tartalma annyira nincs a népnek nyelvén irva, annyira nélkülözi a nép gondolkodásának, benső világának ismeretét, hogy unalmassá válik és épen ezért, mert unalmassá, mert untatóvá válik, nem is kelt érdeklődést maga iránt, (ügy van!) Ha olyan könyvek jutnának a népkönyvtárakba, a melyeknek irói a nép lelkét, gondolkodásmódját, benső világát ismerve, tárnák fel mindazokat a dolgokat, a melyek hasznos ismeretekként értékesíthetők lennének az egyszerű nép életében, ha ilyen könyvek foglalnának helyet a népkönyvtárakban nagyobb számmal, bizonyára nem volna okunk arra, hogy panaszkodjunk a népkönyvtárak nem látogatottsága miatt. (Ugy van !) Ma már jóformán egyetlen eszköze annak, hog}* a nép lelkéhez férkőzzünk, a sajtó, az újság és a könyv. (Halljuk ! Halljuk !) Ezt az eszközt meg kell ragadnunk, ha azt. akarjuk, hogy népünk lelkének egyensúlyát fenntarthassuk ; ha azt akarjuk, hogy a nép valódi lelki művelődésének nagy munkájában valahára már nagy lépésekkel jussunk előre. A hazáért semmi áldozat sem nagy, és akkor, a midőn a népies sajtó, a népies irányú lapok és könyvtárak pártolására hivom fel a t. ház figyelmét, vegyük figyelembe, hogy a hazáért hozunk áldozatot annak a népnek a megmentésével, a mely valóban megérdemli, hogy szeretettel karoljuk fel és istápoljuk ügyét. (Elénk helyeslés.) Valóban megérdemli ez a nép, a mint a t. miniszter ur mondotta, hogy szeretettel emeljük fel magunkhoz. (Helyeslés.) Azt is mondotta az igen t. miniszter ur, lelkekesedéssel fogadott beszédében, hogy az órát vissza lehet igazitani, az idők folyását azonban visszafordítani nem lehet. Igazat adok neki. Álljunk oda az idők viharzó forgatagába, nyújtsuk kezünket szeretettel a nép felé, hogy észrevegye a szerető jobbot, a mely feléje közeledik. Nem pusztán emberi önző érdek, hanem magasabb humánus eszmének czélja az, a mely minket erre visz, hogy baráti jobbot nyújtsunk neki az ő érdekei előmozdításáért, a melyért vele együtt akarunk fáradozni. (Helyeslés.) Ha ezt megértettük a néppel, bizonyára hazánknak teszünk szolgálatot és épen azért, mert haz luknak teszünk szolgálatot a szegény magyar nép erkölcsi művelődésének istápolásával, van remény, hogy ennek az üdvös akcziónak kellő gyümölcse lesz. (Vgy van!) Abban a reményben, hogy az igen t. miniszter urnak eléggé nem méltányolható nemes törekvése már a legközelebbi időben hasznos gyümölcsöket fog teremni, vállalkozását siker fogja koronázni, a tételt elfogadom. (Élénk helyeslés balfelől.) Elnök : Az ülést tiz perezre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök : Az ülést újból megnyitom. Ki következik ? Hammersberg László jegyző: Mezőfi Vilmos! Mezőfi Vilmos: T. ház ! A gazdasági munkásügyek tételénél bátor vagyok felszólalni egyrészt azért, hogy ezen rovatnak ügyeivel foglalkozzam, miután az ezen rovatba tartozó munkásügyi kérdések kihatnak úgyszólván a mezőgazdaság és a földmivelésügy egész terére, másrészt felszólalok azért, mert a földmivelésügyi vita kapcsán úgyszólván minden egyes felszólaló szerény személyemet bevonta a vitába. Tehát már ezért is bátorkodom az igen t. ház figyelmét igénybe venni csak most, mert nem akartam személyes kérdés czimén minden alkalommal felszólalni és a ház drága idejét pocsékolni. Ezen alkalmat óhajtom erre felhasználni és ugy érzem, mulasztást követnék el nemcsak önmagam és az általam képviselt elvekkel szemben, de mulasztást követnék el az ország elfogulatlan közvéleményével szemben is, ha az itt elhangzottakról és a munkásügyek kérdéseiről nézetemet és meggyőződésemet nem mondanám el. Az az elfogulatlan hallgató, a ki végig hallgatta ezt a vitát, abban az erős meggyőződésben élhet most, hogy ha sikerülne Magyarországon a szocziáldemokratákat kiirtani és ha sikerülne az »országos munkás védő szövetséget* és a földmives munkások védelmének szervezésére alakult ilyen szövetségeket feloszlatni, egyszeriben boldogság honolna Magyarországon. Megszűnnék a kivándorlás, nem történnék az, a mi történik évről-évre, hogy ezer és ezer kisgazda válik koldussá, ezer és ezer kisgazda portáján szólal meg a gyászos dobszó, a mely után a földönfutás és nyomor következik. Ennek a. felfogásnak, igen t. képviselőház, a legkirivóbban Laehne kérjviselő ur volt szives kifejezést adni, a mikor tegnapelőtt tartott beszédét igy fejezte be (olvassa) : »A mi szocziális politikánk — igy mondotta — nem kivan alamizsnát adni a munkásnépnek, hanem a multak mulasztásait kívánja pótolni; nem kivan könyöradományt adni, hanem kötelességét kivánja teljesíteni, mikor gondoskodik a munkásnépről, hogy visszacsatolja a magyar munkásnépet a magyar nemzet testéhez. Ez az, a mi az izgatóknak, Mezőfi Vilmos képviselő urnak és a házon kivül álló társainak fáj. Sajnos, látjuk is már, ha a nagy magyar Alföld rónáira megyünk, az izgatás szomorú hatását. Ott, hol azelőtt boldog és megelégedett emberek laktak, ott, a hol azelőtt vig népdal és furulyaszó hangzott, ma mogorva, elkeseredett emberek czifra káromkodása hallható. (Ugy van! JJgy van!) Ez Mezőfi úrék munkája; de vigyázzanak, mert az