Képviselőházi napló, 1906. IV. kötet • 1906. november 15–deczember 12.

Ülésnapok - 1906-75

75. országos ülés 1906 deczember 11-én, kedden. 379 teljesen szabadjára hagyjuk e tekintetben a Felvidéket és Erdélyt, hogy valahogyan annál inkább szaporodhassék a politikailag megbízhatatlan tótság és oláhság. (ügy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ha a Beksics-féle eszmemenetet tovább fejtjük és tovább követjük, rájövünk a másik hibára, a mely abban áll, hogy a magyar nagybirtokost, sőt az abnormis nagyságú latifundiumokat is, •a melyeknek pedig legkevesebb szükségük lett volna rá a keserű gazdasági életküzdelemben, megvédtük a hitbizományi jognak erős és hatalmas bástyáival, azonban a parasztbirtokokat és a középbirtokokat, a melyeknek sokkal nagyobb szükségük lett volna a védelemre, teljesen védtelenül és meztelenül hagytuk, (Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Eddig tehát épen ellenkezőjét csináltuk annak, a mit józan észszel és nemzeti érzéssel csinálnunk kellett volna. Az ilyen politikába a legnagyobb nemzeteknek is bele kellett volna pusztulniuk ; nos, a mi kis nemzetünk épen a legjobb utón van ebben az irányban. Azok a következmények, a melyek ezen rendszer hatásaként ma már mutatkoznak, mint az egyiptomi csapások, hét pontban foglalhatók össze : (Halljuk !) a nemzetközi szocziálizmus terjedése, a kivándorlás óriási mérve, az egy gyermekrendszer, a melyet a magyar közélet eddig meglehetősen figyelmen kívül hagyott, a parasztbirtokkok tulelaprózása élettelen törpebirtokokká, a földbirtok általános eladósodása, a középbirtokososztály eladósodása, az idegeneknek nagymérvű birtokszerzése és a nemzetiségeknek óriási gazdasági és társadalmi térhódítása. Ha az ember a Kárpátokban, vagy a Magas Tátrában turista skodik, a meredélyek szélén ittott egy keresztet lát néha, mint intelrnes és kegyeletes emlékét annak, hogy ott valami szegény vándor utat tévesztett és elnyelte a mélység. Ilyen negatív útmutató kereszt az a hét egyptomi csapás, a melyet most felsoroltam, az elpusztult magyar mezőgazdasági exisztencziáknak százezrei, a melyeket az eddigi rendszer tönkretett és a melyek emléke óva inti a nemzetet, hogy ne tovább ezen az utón egy lépéssel sem. Ezen kérdéseket három csoportba oszthatjuk és pedig : hogy a sik vidéken minő birtokpolitikát kell a jövőben követni; milyen eszközökkel lehet konszolidálnunk a paraszt- és középbirtokot és hogy a nemzetiségi vidékeken, a perifériákon milyen legyen a mi birtolqoolitikánk. Vegyük ezeket sorrendben. Hogy a sik vidéknek a latifundiumok által való lefoglalása milyen nemzeti veszedelmet jelent, azt legjobban bizonyítja a hivatalos birtokstatisztika. Ha nézzük azt, hagy a 10—15 holdig terjedő, tehát a legegészségesebb parasztbirtokra az összes gazdaságokból mennyi esik, kiderül, hogy a 2,400.000 holdból csak 590.000, tehát 24% esik a a legegészségesebb parasztbirtokokra. Azonban a 10 holdon alóli, megélni kevés, meghalni sok, törpebirtokokra az összes birtokok 74%-a jut. Még megdöbbentőbb ez a statisztika, ha látjuk, hogy ezen háromnegyedrészt kitevő törpebirtokokra az összes földterületnek csak 14%-a jut, mig a nagybirtokokra, az azonfelüli birtokokra 32%-a. Tehát kétségtelen, hogy Magyarország a birtokpolitikai végletek hazája, a hol a latifundiumok törpebirtokokkal állanak szemben, (ügy van! ügy van! balfelól.) Elválaszthatatlan elsőrangú érdek tehát, hogy az állam vegye kezébe a birtokpolitikai hibáknak megjavítását (Halljuh!) és szaporítsa az önálló parasztbirtokok számát s egyúttal azon törpebirtokosoknak, a kiknek nincsen módjuk arra, hogy megéljenek abból a kis törpebirtokból, mód nyujtassék, hogy hozzávásárlás utján oly nagyra egészíthessék ki birtokukat, hogy azon rendszeres gazdaságot űzni lehessen, a mely egy parasztcsalád rendszeres életfentartására elégséges. (Helyeslés balfelól.) Daczára annak, hogy ez elsőrendű szocziális és nemzeti szükséglet, mindezideig a parlament nem adta a kormánynak rendelkezésére a megfelelő eszközöket, (Halljuk ! Halljuk!) azonban mundus se ex|>edit, a mit elfelejtett megcsinálni a magyar közélet, a viszonyok nyomása és változásai folytán, megindította a társadalom. Megindult egy nagyarányú magánparczellázás, a melyhez fogható nagy birtokmozgalmat, mint a mely az utolsó tíz évben Magyarországon van, ehhez fogható óriási földindulást csak Francziaországban láttunk a nagy forradalom után a XIX. század első felében. Magától értetődik, hogy minden ilyen elementáris erővel kitörő birtokmozgalomnak megvannak a jó és árnyoldalai. Jó oldala tagadhatatlan az, hogy a mit az állam és a parlament eddig elmulasztott, azt, ugy a hogy, megpróbálta megkorrigálni a társadalom és a közgazdasági erő. Feltétlenül bizonyos az is, hogy e tekintetben nagy és számos hibák történtek, a melyeket most az államnak és a parlamentnek meg kell korrigálni, eltekintve a büntetőjogi visszaélésektől, a melyekre tökéletlen törvényeink számos módot adnak. A legeklatánsabb hiba és tévedés, a mely e tekintetben történt, az, hogy a magánvállalkozók, csakhogy üzleteiket minél előbb befejezhessék, nem nézték a vevőközönség erejét, és azokat erejükön felül való birtok vásárlásokba vitték bele, ugy, hogy a végeredmény ezeknek tönkrej utasa lett. Feltétlenül szükséges, hogy az állam és a parlament a magánparczellázásokba irányitólag és korlátozólag és felügyelőleg belenyúljon, (ügy van! ügy van! balfelól.) Szükséges továbbá, hogy az eddigi hibákat lehetőleg megkorrigáljuk és azokon a vidékeken és községekben, a hol nép erején felül való, vagy drága kölcsönökkel birtokvásárlásokba ment bele, hogy ott siessünk az elmerülőknek segítségére és ha lehetséges, mentsük meg őket. Ennyit a közelmúlt hibáiról. Jövőre nézve azonban feltétlenül szükséges, hogy az állam maga vegye kezébe ezt az akcziót. (Helyeslés balfelól.) Feltétlenül szükséges, hogy az állam, különösen azokon a vidékeken, a hol az agrárszocziálizmus a legveszedelmesebb, a hol az egygyermek-rendszer terjedése a legfeltűnőbb, hogy azokon a vidékeken 48*