Képviselőházi napló, 1906. IV. kötet • 1906. november 15–deczember 12.

Ülésnapok - 1906-75

deczember 11-én, kedden. 380 75. országos ülés 1906 a sik vidék latifundiumait és a megkötött birtokokat, természetesen a tulajdonjog tiszteletben tartása mellett, ilyen czélokra az állam váltsa magához. (Helyeslés balfelől.) Meg vagyok róla győződve, hogy a nagymérvű kivándorlásnak és különösen a nemzetközi szocziálizmus elterjedésének jóformán ez az egyedüli hathatós óvszere, (TJgy van! Uqy van ! balfelől.) mert hogy ha annak a mai szocziálistának az állam módot ad arra, hogy a haza földjéből 20—25 holdat megszerezhessen magának, meg vagyok róla győződve, hogy annak lelkéből egy tollvonással kitöröljük a nemzetköziség ideálját; f ügy van ! ügy van !) mert a kinek van mit féltenie, az sohasem fog hazaellenes és felforgató tanokat követni. Legklasszikusabb példa erre Németország példája, (Halljuk! Halljuk!) a hol a nemzetközi szocziálizmus ereje épen a konszolidált parasztság összetartásán tört meg és törik meg. Mindent elkövetnek a német szocziálisták, hogy behálózzák a, parasztságot, csakhogy a német paraszthoz, a ki józan, okos és megelégedett, hiába férkőzik a szocziálizmus. (Igaz! TJgy van!) Molnár Jenő: Nem paragrafus, hanem föld kell nekik és nem sztrájktörvény. (Mozgás. Zaj.) Elnök (csenget) : Csendet kérek ! Baross János: Természetes, ez az állami akczió nagy anyagi erők, nagy pénzösszegek mozgósítását teszi szükségessé. Meg vagyok győződve azonban arról, hogy ha a földmivelésügyi miniszter ur ilyen tervezettel jön a t. ház elé, a t. ház minden tagja végső erőmegfeszitéssel a szükséges anyagi eszközöket rendelkezésére fogja bocsátani. (Igaz ! ügy van !) Különben is e pénzeket ugy sem ajándékoznák a népnek, mert ingyen földet senki sem akar adni, hanem visszatérülne a pénz szukczesszive az állam kasszájába kamatostól. És ha jól fogják meg a dolgot, a minthogy nem kételkedem benne, hogy az államkormányzat ezt jól fogja meg, azt hiszem, aránylag sokkal kisebb anyagi eszközök lesznek szükségesek, mint a mennyit az ember első pillanatra képzel. A vevő publikumot ugyanis három kategóriába lehet osztani. Az első kategóriába tartoznak a jobbmóduak, a kik a vételárnak 40—50 %-át tudják kifizetni. Ezek részére a jó bankkölcsönök, törlesztési kölcsönök teljesen elegendők. A második kategóriába tartoznak azok, a kik 20—25 %-ot tudnak lefizetni, ezekre nézve feltétlenül szükséges már egy uj szisztémának és pedig a járadékbirtok szisztémájának behozatala, a melyet Tolnay Lajos t. képviselőtársam múltkori kiváló beszéde után bővebben fejtegetni itt feleslegesnek tartok. A harmadik kategória azonban a vagyontalan munkásnép és ez a legmalkontensebb eleme a magyar társadalomnak. (Halljuk! Halljuk!) A kérdésnek ez a része a legnehezebb. Tudjuk mindnyájan, a kik a kérdéssel praktikusan is foglalkozunk, hogy ennek az elemnek földet tulajdonba adni lehetetlen, mert nem tud vele megbirkózni. (Igaz! Ugy van!) De igenis segiteni kell, és nincs más hátra, mint az örökbérletek létesítése, (Igaz! TJgy van!) és pedig ugy, a mint Laehne Hugó t. képviselőtársam kifejtette, hogy módot nyújtsunk a bérlőnek arra, hogy időnként, idők multán a maga szorgalmával megválthassa tulajdonul is a földet. (Helyeslés.) Különösen a nagy községi birtokokon, alapítványi és egyházi birtokokon kell ezeket az örökbérleteket meghonosítani. (Helyeslés.) Azt hiszem, valamennyien képviselők, a kik érintkeztünk a néppel, tudjuk azt, hogy e kérdések ma már a nép lelkében kitörülhetetlen óhajt képeznek. (Igaz !) A mai parlament méltán hivatkozhatik arra, hogy a nép bizalmából ül itt (Igaz ! TJgy van !) és azért ép e parlamenttől várja a nép, hogy e kérdésben megindítsa az akcziót. (Igaz ! TJgy van !) Félő, t, ház, hogy ha ez a parlament szétoszlik a nélkül, hogy ez akczió megindittatnék, elveszti a nép bizalmát és a nép nagy tömege fokozottabb mértékben veti magát a nemzetközi szocziálizmus karjaiba. De homokra épülne a nemzeti birtokpolitika hatalmas épülete, ha most, a midőn mesterségesen szaporítjuk a parasztságot, nagy állami áldozatok árán és be kell ismerni, feltétlenül bizonyos társadalmi osztályok rendelkezési jogába való beavatkozás árán, — mert ez is nagy ár — ha most nem gondoskodnánk egyidejűleg intézményekkel arról, hogy az újonnan létesítendő parasztosztály életképes legyen és a birtokot meg is birja tartam. T. ház ! Az előbb emiitettem akczió conditio sine qua non-ja kell, hogy legyen, hogy mikor a parasztságot földhöz juttatjuk, egyúttal oly jogi intézményeket is létesítsünk, hogy a parasztság azt a földet meg is tudja tartani. (Helyeslés.) Van ennek a kérdésnek egy másik oldala is. Hogyha a szocziológus szemüvegén nézzük a magyar gazdasági életet, szomorúan kell konstatálni azt, hogy a magyar társadalomban és gazdasági életben semmi konszolidáltság nincs. Látunk rulirozó birtokot, látunk alakuló, holnap megbukó kereskedelmi és ipari vállalatokat, kivándorló parasztságot, nemzetközi izgatókat, kíizködő, vergődő, elégedetlen vagy hazárd exisztencziákat. (Igaz! TJgy van !) A magyar társadalomnak s a magyar nemzeti közvagyonnak ma már egyedül fundált és konszolidált tartalékalapjai azok a latifundiumok. Mikor ezt az utolsó tartaléktőkéjét a nemzeti vagyonnak a szocziálizmus ellen harczba viszszük, feltétlenül biztosítani kell a nemzetet arról, hogy ezen utolsó tartaléktőkéje a nemzeti vagyonnak a parasztság kezében és azon czélok szolgálatában megmaradjon is, a melyekre nagy áldozatok árán szánva van. (Élénk helyeslés.) Mert mikor a konszolidált nemzeti vagyont megindítjuk, hogy ugy mondjam: bizonyos fokig piaczra viszszük, vigyázni kell, hogy az egész állami parczellázási akcziót ne a falusi uzsorások kedvéért csináljuk meg. (Helyeslés.) Elérkeztem beszédemnek talán legnehezebb részéhez, azokhoz az institucziókhoz, melyek az újonnan alakítandó, sőt a régi parasztságnak kon-