Képviselőházi napló, 1906. IV. kötet • 1906. november 15–deczember 12.

Ülésnapok - 1906-75

374 75. országos ülés 1906 deczember 11-én, kedden. emelhesse is, hogy a viziközlekedés hálózata az egész Alföldön megteremtessék. (Igaz ! ügy van !) Ennek a hálózatnak a gerincze volna a Duna, központja pedig Budapest. De ha nincs viz, ezt keresztülvinni nem lehet. Azt hiszem azonban, hogy a vízhiányon lehetne segiteni az által, hogy ha azokat a völgyezeteket keresztülgátolnák, a mely völgyezeteken a vizek a tavaszi hónapokban lefolynak és onnan fokozatosan eresztenék le a vizet. Akkor azután az öntözésre, a hajózásra is nyernénk elegendő mennyiségű vizet, sőt azonkivül, ha ezeket a zárgátakat felépitenők, a gyári munkára is fel lehetne a vizet használni turbinák előállítása által, az pedig nagyon nevezetes és üdvös dolog volna, hogy ha olcsó, a természet által csaknem ingyen adott erőt, a vizet használnánk fel a gyáripar kifejlesztésére. (Helyeslés.) Annál inkább kell ezzel a kérdéssel komolyan foglalkozni, mert a kőszén a föld gyomrában csak bizonyos mennyiségben létezik és a tudósok szerint rövid idő alatt el fog fogyni. Nem tudom, mennyi idő múlva fog ez megtörténni, de a geológusok azt állítják, hogy nincs messze, mikor a szén a föld gyomrából kifogy, de azt tudom, hogy napról-napra drágább lesz a kőszén. (Igaz ! Ugy van!) És nagyon megdrágítja az ipari czélra szükséges tüzelőanyagok beszerzését. Ennélfogva az önként, ingyen kínálkozó erőnek a Feketetengerbe haszon nélkül való lefolyását nem szabad engedni és összedugott kézzel nézni. Oda kell hatni, hogy e vizek használhatók és kulturczélokra is minden tekintetben kihasználhatók legyenek. (Helyeslés.) Ezek voltak azok a dolgok, a melyeknek elmondását szükségesnek tartottam. Arra kérem a miniszter urat, hogy ezen kérdést méltóztassék tanulmányoztatok Sok kitűnő mérnökünk van, a ki ezzel a kérdéssel már foglalkozott és azon véleményben van, hogy a zárgátakkal való vizduzzasztásnak akadálya nincs és műszakilag kivihető. Ismételve kérem, hogy ezt a kérdést méltóztassék tanulmányozás tárgyává tenni, mert ha a vizeknek ily módon való elzárását eszközöljük, akkor az árvizek veszedelmétől is meg leszünk szabadítva és kapunk egy olyan ingyen munkaerőt, a melyet az Isten csak jókedvéből ad nekünk. Most abban a helyzetben vagyunk, hogy tavaszszal csaknem nyakig vagyunk az Alföldön a kártékony vizekben, nyáron meg aranyat adnánk egy csepp esővízért. Hogy tehát mindig elegendő vizünk legyen és soha tulsok vizünk ne legyen, azt zárgátak kiépítésével okvetlenül elérjük. En a magam részéről, a ki szintén gazdálkodó ember és ártéri birtokos is vagyok, érzem a mai állapotok súlyát és remélem, hogy ha a csatornázás és hajókázás megvalósítható lesz az Alföldön, Magyarországnak az Alföldje valóságos paradicsommá fog átváltozni és kétannyi ember megélhet ott a munkája után, mint a mennyi ma csak alig tud megélni. (Igaz! ügy van!) Mondhatom, hogy csupán a munkanélküliség teremti azokat az aggasztó állapotokat az Alföldön, a melyek naponként jelentkeznek. En különben teljes bizalommal vagyok a miniszter urnak szakszerű munkálkodása, lelkes, hazafias, buzgó tevékenysége tekintetében és remélem, hogy egy jobb jövőnek a hajnalát mutatta meg nekünk minapi beszédében. Ezért a költségvetést elfogadom. (Élénk helyeslés és taps.) Benedek János jegyző: Mérey Lajos! Mérey Lajos: T. képviselőház! A földmivelésügyi tarczának eddigi szónokai majdnem valamennyien dicsérőleg emlékeztek meg a földmivelésügyi miniszter ur működéséről és én is csatlakozom azoknak sorához, mert tudom, hogy a kik figyelemmel kisérték Darányi Ignácz földmivelésügyi miniszter urnak különösen előbbi miniszterségének utolsó éveiben kifejtett működését, azok velem együtt elismerik, hogy ő a mezőgaz daság érdekében egymaga többet tett, mint szakelődei összesen együttvéve. (Igaz! ügy van!) Azért állítom és hangsúlyozom, hogy előbbi miniszterségének utolsó éveiben, mert azon időre esik a magyar gazdatársadalomnak régóta várt felébredése az ő mérhetetlen közönyéből, felocsudása végtelen tétlenségéből és a saját érdekében való oly tevékenységnek kifejtése, a mely előmozdította azt, hogy a földmivelésügyi miniszter ur munkájának sikere lehessen. Nagyon természetes, hogy a hol egyfelől a mezőgazdaság érdekeit gondozni hivatott miniszter, másfelől pedig maga a közvetlenül érdekelt gazdatársadalom a czélokra, irányokra, eszközökre és módokra nézve megegyeznek, egymást megértik, ott az eredmény el nem maradhatott, ott a sikernek biztosnak kellett lenni. A magyar gazdatársadalomnak tevékenységre való felébredését én annál fontosabbnak és örvendetesebbnek tartom, mert ha visszatekintek a múltra, arra a következtetésre kell jönnöm, hogy ugy az Ausztriával kötött vámszövetségnél, mint a külföldi államokkal kötött kereskedelmi szerződéseknél az előbbi kormányok épen a magyar gazdatársadalom közönye, saját érdekei iránti érzéketlensége miatt voltak képtelenek megóvni a magyar mezőgazdaság érdekeit. (Igaz ! Ugy van !) Kétségtelen előttem, hogy ugy 1877-ben, mint 1887-ben az Ausztriával és a külföldi államokkal lefolyt alkudozásoknál az akkori kormányok egyfelől nem voltak képesek ellentállni és kellő erőt kifejteni Bécscsel és a külföldi politikai befolyással szemben, másfelől nem ismerték épen azok a szakférfiak, a kik az ország képviseletében alkudoztak, a magyar mezőgazdák igényeit és szükségleteit, nem ismerték az egész gazdatársadalom jövőjének alapjait és biztosítékait, mert maga az a gazdatársadalom, az egész középosztály épen a nemzetközi gazdasági kérdésekben annyira közömbös volt, hogy igényeit és kívánságait a kormánynyal szemben nyilvánítani vajmi ritkán használta fel az alkalmat s igy nem is csoda, hogy maga a kormány nem tudta eléggé