Képviselőházi napló, 1906. IV. kötet • 1906. november 15–deczember 12.
Ülésnapok - 1906-74
358 74. országos ülés W06 deczember lü-én, hétfőn. Ne csak financziális szempontból kezeltessék tehát a dohánytermelés, mert ámbátor nagy hálával veszszük a pénzügyminiszter ur nevében tett azon kijelentését a miniszter urnak, hogy a dohányárak emeltetni fognak, mégis — legalább meggyőződésem szerint — okszerű dohánytermelést csak ugy létesíthetünk, ha a termelés ügyét a földmivelésügyi minisztérium veszi át, vagy ha talán ez lehetetlen, ugy az eddiginél nagyobb befolyást biztosit magának e részben a földmivelésügyi minisztérium. (Élénk helyeslés.) A miniszter ur felemiitette, hogy reformálni kivánja a gazdasági cselédtörvényt, s jelezte azt is, hogy igen humánus irányban szándékozik ezt tenni. Teljesen osztom a miniszter ur ezen tervét, mert meggyőződésem, hogy ha a gazdasági cselédségnek van jogosult panasza, ugy az. hogy minden egyes család nem bir egyes lakással, mindenesetre jogosult panasz. (Igaz ! Ugy van !) És ha már a miniszter ur tervezi, azt hiszem, nem követek el indiskrécziót, ha felemlítem, hogy a miniszter ur kivánja szerintem is helyesen a javaslatban kimondatni, hogy minden gazda köteleztessék tiz év alatt annyi cselédlakást létesíteni birtokán, hogy minden egyes család külön lakásban lakhassék. (Helyeslés.) Ez helyes és szükséges, bár — és erre is figyelmeztetni akarok — ezen intézkedés által egy ujabb igen nagy teher hárul a földbirtokosra. (Igaz! Ugy van!) Foglalkoztam ezekkel a kérdésekkel és az 1900. évi népszámlálás adatai szerint azt találtam, hogy Magyarországon akkor 507,719.000 cseléd volt. Ha most már azt veszszük, hogy ezek közül csak egy negyed résznek nincsen még külön lakása, akkor is 125.000 lakás építése szükséges. Egy ilyen, mint a t. miniszter ur helyesen körülirta, egy szobából, kamrából és két család számára egy közös konyhából álló lakásnak 1750 korona a minimális építési költsége. Ez kerek számban kétszáz millió korona és ezt a terhet a következő tiz évben kell helyesen, humánus szempontból a birtokos-osztálynak magára vennie. De midőn ezt megteszszük, egyszersmind módot kell nyújtanunk nekünk, hogy kivált az eladósodott földbirtok ne kerüljön még válságosabb helyzetbe. Es itt figyelmébe ajánlom a t. miniszter urnak, hogy vagy kamatmentes kölcsön utján tegye ezt lehetővé és mozdítsa elő a lakásépítést, vagy ha ez nem lehetséges, akkor esetleg a magánvállalkozást támogassa oly irányban, hogy mint annak idején a szőlőfelujitási kölcsönöknél történt, a prioritást mondja ki az ily cselédházak kiépítésére felvett kölcsön tekintetében. Mert hogy áll a helyzet ? A jómódú gazdának nem lesz szüksége ily kölcsönre, az meg tudja amúgy is építeni. Épen az eladósodott gazda fog kölcsönre szorulni, de meg lévén terhelve a birtok, az ujabb kölcsönterhet nem bir meg. Másrészt nem történik a prioritás kimondásával semmiféle sérelem, mert hiszen a kölcsönvett összeget befektetésre fordítja a gazda és ezzel növeli a birtok értékét. Át kívánok térni most -a szakoktatás kérdésére, (Halljuk! Halljuk !) a melyben ismét nem érthetek egyet Lázár Pál t. képviselő úrral, és nagyon szerencsésnek mondhatom a t. miniszter ur intézkedését, hogy a gazdasági tanintézeteket megszüntette és azokat akadémiákká tette. (Helyeslés.) Mert hogyan állt a helyzet azelőtt 1 A gazdasági tanintézetek ugyanazt a kvalifikácziót adták, mint a gazdasági akadémia, a ki gazdasági tanintézetet végzett, ugyanazt a kvalifikácziót nyerte, mint az, ki az óvári mezőgazdasági akadémiát végezte, pedig előképzettsége sokkal kisebb volt. És kik használták fel a kisebb előképzettség feltételének előnyeit ? A középiskolák felső négy osztályának rokkantjai, (Ugy van! Igaz!) a kik nem tudták a középiskolát elvégezni, a hatodik osztályon még valahogyan keresztülmentek és nem volt reményük arra, hogy az érettségit leteszik ; azok aztán jók voltak gazdáknak, gazdatiszteknek és elmentek a gazdasági tanintézetekbe. De egyébként a magyaróvári gazdasági akadémiának lehetetlen volt a helyzete, ott egy évfolyamban be volt irva 120 hallgató és hely volt 50-re, a hallgatók tehát, ha akarták is volna, nem hallgathatták az előadásokat. Ezen radikálisan kellett segíteni, és minthogy a kvalifikáczió amugyis egy volt, helyes, hogy az előképzettség is egy legyen, hogyha pedig egy, akkor joggal kivánhatták az akadémiai rangot. Helyesen járt tehát el a miniszter ur. A mit pedig t. képviselőtársam arra nézve hozott fel, hogy a tanintézetek neveljenek a középbirtoknak gazdatiszteket, azt épenséggel nem tudom elfogadni. A középbirtoknak épen az a természete, hogy ott a munkadijat az illető birtokos munkájával szolgáltatja, a középbirtokosnak nem kell és nem szabad gazdatisztet tartania, mert különben nem birja a költséget és bizonyos, hogy tönkremegy. (Ugy van ! Ugy van !) Épen nemzeti szempontból fontos, hogy a középbirtokos kint éljen a nép között és azzal együtt mivelje a földjét, ismerje annak bajait. A középbirtokosnak tehát gazdatisztre nincsen szüksége, (ügy van!) s ezért kérem a miniszter urat, hogy semmiféle gazdasági tanintézetet ne állítson fel a jövőre, Ellenben szükség van igenis gazdasági főiskolára, a mely gazdasági szaktanerőket nevel, és a földmivelésügyi minisztérium részére is szakképzett egyéneket fejleszt és képez ki, és így a gazdasági főiskolát — kérném a miniszter urat — minél előbb létesítse és pedig egy eddig még sehol nem létező tipust, a gazdasági egyetemet. Ezt a kérdést nagyon czélszerűen lehetne megoldani, ha az állatorvosi főiskolát, az erdészeti akadémiát és a gazdasági főiskolát együvé kapcsoljuk, és mivel ezek amúgy is rokontermészetű szakmák, ezeket egy gazdasági egyetemen lehetne összefoglalni. Nagy örömmel hallottam, hogy a miniszter ur nagyobb gondot kivan fordítani a középbirtokra. Kérném a miniszter urat, hogy az ipari szeszgyárak kontingensének kisajátítását gyorsítsa (Helyeslés.), és ezen kontingenst kizárólag középbirtokosoknak
