Képviselőházi napló, 1906. IV. kötet • 1906. november 15–deczember 12.

Ülésnapok - 1906-73

322 73. országos ülés 1906 Azonban az orosz birodalomnak még legelkeseredettebb ellenségei sem beszélnek azért e birodalom bukásáról, legfeljebb a politikai rendszerváltozás szükségességét emlegetik és egészen bizonyosra vehető az is, hogy ha talán egészen más politikai rendszer alatt is, de mindenesetre talpra fog állani Oroszország és kiheveri ezen kettős, példátlan súlyosságú válságot is, hiszen, a mint láttuk, nemrég ezen túlságos nehéz viszonyok között is tudott még pénzt szerezni. Tekintsünk ezzel szemben az angol-bur háborúra. A hatalmas angol világbirodalom itt az ő világhatalmi állását, nagyságát tekintve egy igazán jelentéktelennek mondható kolóniáik háborúba volt keveredve és még a legválságosabb helyzetben sem lehetett másról szó, mint legfeljebb arról, hogy Anglia talán elveszti délafrikai kolóniájának egy részét. Annyira kicsinynek és jelentéktelennek látszott az egész dolog, hogy az angolok általában a »the litle war» lekicsinyítő jelzővel illették a háborút. De a háború későbbi fejleményei mit mutattak % A spionskopjei ütközet után az angol konzolok hirtelen hatalmas árfolyamveszteséget szenvedtek, akkorát, hogy már nem volt teljes értékük és méltóztassék e mellett elolvasni az akkor irt legkomorabb czikkeket, valamennyi megegyezett egymással abban a véleményben, hogy ugy áll a dolog, hogy ha a párdebergi ütközetet Roberts lord el találja veszteni, akkor Anglia világhatalmi pozicziójának örökre vége és valószinüleg a csőd szélére fog jutni. De nem kell olyan messziről venni a példát. Itt van a szerb-osztrák konfliktus esete. (Halljuk ! Halljuk! bal/elől.) A szerb határzár eredménye nem az volt, hogy Szerbiát kiéheztették, Szerbia ezt a kiéheztetést kibírja ma is, sőt van ma pénze is. Mondhatjuk, hogy igen előnyös feltételek mellett felvett kölcsön alakjában jutott hozzá. Azt is láthatjuk, hogy ágyukat is tudott szerezni, a mely ágyuk kérdése volt a konfliktusnak egyik, ha talán nem is bevallott oka. Kétségtelen, hogy Ausztria itt egy politikai »Schlappe«-t szenvedett. (Ugy van ! a, bal- és a szélsőbaloldalon.J és bizonyosan bottal ütheti a szerb iparpiacz nyomát, mert azt elhódítják előle az ott rögtön megjelenő kitűnő szimatu, nagy iparos-államok képviselői, mihefyt erre a kellő alkalom és időpont megérkezik. De nézzünk egy egészen helyi jellegű és mindezeknél sokkal jelentéktelenebb esetet, értem a hires fekete szombat esetét. Az osztrák lengyelklub elnöke, Jávorszky képviselő, egy koholt nyilatkozatának elhiresztelése folytán, a mely Ö felsége lemondási szándékáról szólt, másnap a budapesti és a bécsi tőzsdén hatalmas derout következett be. Hányan vannak még ma is Ausztriában, a kik siratják ezt a napot, de nálunk nem igen hallatszott erre nézve panasz, sőt azon melegiben el is felejtették az esetet. De van ennek egy egészen specziális pikantériája, a mely felette tanulságos, az t. i., hogy a midőn kitűnt, hogy az egész lűr légből kapott volt és alaptalansága megerősideczember 7-én, pénteken. test nyert, az árfolyamok ismét emelkedtek, de nem tértek vissza az eredeti magaslatra, hanem jóval azon alul maradva álltak. Most ha kiszámítjuk az egyes tőzsdéken jelzett czimletek számára való tekintettel a tőzsdén jegyzett összvagyon értéke közti különbözetet, arra a paradox eredményre jutunk, hogy itt a semmi, a mi a tényleges állapot és a válság előtti és utáni idő közt bekövetkezett, megszüntette valaminek a létezését, mert itt nemcsak arról volt szó, hogy valaki vesztett és másvalaki nyert, hogy tulajdonost cseréltek bizonyos értékek, hanem, hogy megszűntek létezni. Ez csak ugy magyarázható, ha azon értékek tegnap sem voltak meg ; csak várományon alapultak és hogy az ijedtséggel beállott józanabb esztimáczió jónak látta azokat törölni. Ez mutatja legjobban, mily különbség volna köztünk és Ausztria közt, ha elválnánk egymástól. Ez megvázolni engedi azt a képet, a mely feltárul előttünk akkor, a midőn mi az Ausztriától való gazdasági különválással nemcsak távolról fenyegetőzünk, hanem egészen közelről int ennek lehetősége. (Halljuk! Halljuk!) Ausztria ipara — ipar alatt mindig a gyáripart értem, mert hiszen a többi többnyire alárendeltebb vonatkozású és a müiparágaktól eltekintve ma sokat veszített jelentőségéből — Ausztria ipara ma az exjDortra szorul elsősorban és e tekintetben ha magyar piaczát elveszti, vájjon hol találhat rekompenzácziót ? Talán a Balkánon, a hol olyan szerencsés kézzel üzi politikáját, s a hol nálánál sokkal versenyképesebb iparok vetették meg a lábukat, ma gyarmati politikát kezdene ? Ausztria ezt ez ideig nem űzte, jobb is igy, de nem is volt rá szüksége, mert itt volt a gyarmata nálunk a nélkül, hogy a gyarmatosítással járó óriási áldozatokat Ausztriának meg kellett volna ezért hozni. Ezt nagyon jól belátták, felérték észszel ők, még azok is, a kiknek a látókörük nem igen terjed tul azon a határon, a melyet be lehet látni a bécsi Práter Riesenradja tetejéről. Azon a naj^on, a midőn igazán fenyegetni fogunk az elválással, a Jávorszky-féle fekete szombatnál is feketébb szombat fog Ausztriára virradni, illetve alkonyodni, mert az az osztrák iparvállalat, a mely azon imminens veszély elé kerül, hogy rövidesen elveszti fogyasztóközönségének egy harmadrészét, az nemcsak ezt fogja elveszíteni, hanem ennél többet is, mert meg fogja rohanni a hitelezők serege és a tőzsde idegessége következtében czimleteinek árfolyama hanyatt-homlok le fog zuhanni és Ausztria máról-holnapra elbukhatik a tőzsdén, (ügy van!) Ez nem áll miránk nézve. Pedig sokszor hangoztatták, hogy ha elbukik Ausztria, akkor mi is elbukunk. Ez azért nem áll, mert mi nyerstermelő állam vagyunk. (Ugy van! bal]dől.) A válság pillanatában ki fog majd tűnni, hogy egy őstermelő állam bukása nem lehet gyors, az csak lassú folyamat lehet, ellenben egy ipari államé vehemens gyorsaságú, egészen közvetlen lehet. Tekintetbe jön itt még az elszigetelés kérdése is. Az elszigetelést is kibírhatja egy nyerster-