Képviselőházi napló, 1906. IV. kötet • 1906. november 15–deczember 12.

Ülésnapok - 1906-72

72. országos ülés 1906 deczember 6-án, csütörtökön. 3-15 mert akkor bizonyára én rágalmazó leszek állításaim miatt, hanem méltóztassék egy lelkes embert küldeni oda, a kiben nagy az emberszeretet, és a ki a jövő Magyarországot nem ugy képzeli, hogy erőszakkal nyomni kell a népet, kiszipolyozni és igy megfélemlíteni, ha,nem felemelni magához és nemessé tenni. Igen t. képviselőház! Nagyon köszönöm a szives türelmet és ismételten kérem a miniszter urat, hogy a bőség szarujából juttasson a szegény vidékeknek is, hogy a visszaéléseket szüntesse meg s hogy különösen vessen gátat az erdők további eladásának haladéktalanul, s a mennyiben a múlt kormány itt is kötött szerződéseket, azok az országra nem levén kötelezők, azokat bontsa fel, mert bármilyen kártérítést fizessen is a kincstár, azt busásan viszszakapja abban, hogy a népet itt tartja, boldogítja és nem szerez az országnak 40.000 koldust. Elnök: Van-e még szólásra valaki feljegyezve ? Raisz Aladár jegyző: Bernáth Zoltán! Bernáth Zoltán: T. ház! (Halljuk!) Mindenekelőtt kijelentem, hogy a földmivelésügyi tárcza költségvetését elfogadom, (Helyeslés-.) és hogy a földmivelésügyi miniszter urnak gazdasági tevékenységével, gazdasági politikájával teljesen egyetértek és iránta bizalommal viseltetem. Ezt annál is inkább mondhatom, mert az én meggyőződésem szerint az alkotmányos éra óta az összes kinevezett földmivelésügyi minisztereink közül senki sem tett annyit a gazdaközönségért, mint épen ő exczellencziája. { Ugy van! Ugy van! balfelöl.) És ennélfogva, de meg azért, mert azt hiszem, mindnyájunknak közös óhaja, hogy a költségvetés minél előbb lctárgyaltassék és hogy a képviselőház megkezdhesse az igazi komoly munkát, a mit az egész ország vár tőlünk, jelen felszólalásomban csak nagyon rövid leszek s azok közül a gazdasági bajok közül, melyek a legutóbbi időkben ránk szakadtak, csak egyre fogok rámutatni, a mely különben is a szocziális kérdéssel nagyon szoros viszonyban van. (Halljuk! Halljuk !) Azt hiszem, hogy nincs ma már Magyarországnak egyetlen vidéke sem, a hol ne szenvednének attól az óriási nagy munkás- és cselédhiánytól, a mely a legutóbbi időkben beállott, a hol ne szenvednének nemcsak a miatt, hogy arra alkalmas egyének munkába állni vonakodnak, vagy pedig talán tulcsigázott béreket követelnek, hanem különösen azért, mert sok vidéke van hazánknak, a hol cselédnek, munkásnak alkalmas egyének nincsenek. Mező fi Vilmos: Mert kivándorolnak, azért! Bernáth Zoltán: Megengedem, hogy ez még nem általános baj, de erős meggyőződésem, hogy rövid idő múlva ez általános baj lesz, mert a kivándorlás ép oly epidémia, sőt jobban terjed, mint akár a kolera vagy a pestis. De különösen nagyon akut már a baj Magyarország felső vármegyéiben, a hol a kivándorlás már régebben megkezdődött, s ennek illusztrálására egynéhány példát fogok felemlíteni. (Halljuk! Halljuk!) így pl. Felső-Magyarország egyik kis vármegyéjében, Ung vármegyében, a hol a kivándorlás körülbelül 20 éve van már folyamatban, a múlt évben kiadatott összesen 5828 Amerikába szóló útlevél, a folyó év november közepéig 4350. Ugyancsak ebben a vármegyében a legutóbbi fősorozás alkalmával jelentkezésre felhivatott összesen 2601 katonaköteles, a kik közül 1127 volt távol és a kik úgyszólván kizárólag Amerikában vannak. Pedig ezeket visszatarthatta a félelem attól, hogy ha a sorozóbizottság előtt meg nem jelennek, esetleg büntetésben részesülnek. Lehet következtetni ebből, hogy mennyivel nagyobb a kivándorlási arány azok között a 23-ik évet betöltött férfiak között, és azok között a hajadonleányok között, a kiket ez a félsz nem korlátoz és a kiket tisztán csak a hirtelen meggazdagodási vágy démona csalt ki Amerikába. Mert azt hiszem, azzal ma már tisztában vau mindenki, hogy ezt az óriási kivándorlást nem a munkahiány, nem is az alacsony munkabérek okozzák, hanem főképen a hirtelen meggazdagodás vágya és az a körülmény, hogy ma már Amerikában az ipar óriási fellendülése folytán olyan munkabéreket fizetnek, a melyekkel mi konkurrálni képesek nem vagyunk. Megengedem, sőt konstatálom is. hogy óriásira rúgnak azon összegek, a melyeket ezek az amerikai kivándorlók szereznek és családaiknak hazaküldenek. És ebből a szempontból én a kivándorlást helyteleníteni a magam részéről nem tudom. (Ellenmondás.) De sajátságos, hogy mig ezelőtt 20—25 esztendővel a Felvidéken 30—40 krajezár volt a napszám és a tavaszi földeket ugy mint: kukoricza- és burgonyaföldeket pedig harmadában, negyedében munkálták meg a munkások, sokkal elégedettebb, sokkal boldogabb volt az a munkásoszsály, mint ma, a mikor már 2—4 korona napibért tizetünk és felesbe növelik a földet. Megjegyzendő, hogy a mikor munkásokról beszélek, nem a szorosan vett aratómunkásokat értem, de értem azokat a munkásokat, a kiket általában summásaknak szoktak nevezni, a kik több hónapra szoktak elszerződni, és értem azokat a munkásokat, a kik az év kezdetétől az év végéig a gazdaságban szükségesek. Mert hiszen tudvalevő dolog, hogy aratómunkásokat kapni sokkal könnyebb, mert a munkások sokkal rövidebb időre kötik le magukat és ezen idő alatt aránylag hasonlithatatlanul magasabb összegeket keresnek, mint máskor. Ma már, t. ház, Felső-Magyar40*