Képviselőházi napló, 1906. IV. kötet • 1906. november 15–deczember 12.
Ülésnapok - 1906-61
24 6i. országos ülés Í906 november 22-én, csütörtökön. És ha az a párt, mely a 48-as eszmék letéteményese volt, lépten-nyomon felemelte óvó szavát, ha a gr. Apponyi Albert által vezérlett ellenzék is hangoztatta honfiúi aggodalmait: mi volt a jobboldal válasza ? Hogy a magyar nemesi középosztály nem alkalmas a modern életpályák küzdelmeiben megállani, vagy ahogy az olcsó frázis hangzott: »nincs tehetsége hozzá«. Igaz, 48 előtt nem volt módjában megtanulnia. Addig csak a földet túrta és a hazáért vérezett ! De a mikor kihullott kezéből a kard és kirántották lába alól az ősi rögöt: miért nem siettek segítségére azok, a kikre fent Bécsben a haza sorsát bizták, de a kik azt nem fogadták szivükre 1 Lehet, a tárgyilagos szemlélő magában a magyar középosztályban is nem egy okát találhatja meg a nagy sülyedésnek. Szerette a kényelmet és az uri foglalkozást. Szeretett különböztetni uri pálya és nem uri pálya között. De épen ezért, ismerve tulajdonait, a melyeknek levetkezésére, hangsúlyozom Kossuth már-már rávette őket, miért nem siettek az akkori politika vezérei folytatni a Kossuth munkáját, nevelni, oktatni tanitani őket, ugy a hogy azt a legújabb időkben kereskedelemügyi és földmivelésügyi kormányunk teszi. De tett-e az a liberális kormányzat valamit annak a magyar társadalomnak többi tagjaiért, a mely nemzeti társadalom minden részének egyforma érvényesüléséért küzdöttek a 40-es évek vezérei ? Tett-e valamit a felszabadult magyar jobbágyságért, a mely telve hatalmas életerővel, egy erős, egészséges »democratie rurale«-lá fejlődhetett volna ? Ez a felszabadult jobbágyi osztály 1867 után szinte szűz anyaga volt az uj magyar társadalomnak. Mennyit lehetett volna vele tenni és általa tenni. De magára hagyták. Nem akarta az uralkodó rendszer, hogy a századokon át szabadságáért epedő nép, a melyben a szabadság szeretete imádattá vált: nagygyá, erős tényezővé legyen. És a maguk szempontjából igazságuk is volt. Mert épen ez a része az uj magyar társadalomnak, a szinmagyar parasztság, vált a függetlenségi eszmék legbuzgóbb hívévé. Milyen hatalmas ellenévé fejlődhetett volna az uralkodó rendszernek, ha az nem nyomta volna agyon adórendszerével, ha létminimumát biztositotta volna, ha birtokszerzését és annak megtartását a homstead vagy még helyesebb módon a járadékbirtokrendszer alapján megkönnyíti, ha ezer apró bajában nem hagyja magára. De e helyett inkább üldözte, zaklatta, mint támogatta. Vagy nem üldözésszámba megy-e az a tény, hogy régi adórendszerünk szerint olyan kis földdarabnak a tulajdonosára, a ki 1 korona 60 fillér földadót fizet: még II. oszt. kereseti adó czimén kivetnek 4 koronát, mig egy százezer holdas nagyúr sem fizet II. oszt. ker. adó czimén 8 koronánál többet? És ha ez a boldog ember, a ki valószínűleg napszámba jár, mivel kis földbirtoka után meg nem élhet, még gyerekeket is ajándékoz a hazának: fizethet még fejenkint ujabb két koronákat. A városi elemek sem fejlődtek azzá, a mivé egy erős nemzeti demokratikus programra fejleszthette volna őket. Politikailag — és ebben újra elérte az uralkodó rendszer czéljait — a szabadság politikája szivükhöz sohasem tudott közel férkőzni. Igaz, hogy államunk lévén a legnagyobb termelő, közszállitásaink, kereskedelmünk és iparunk minden ágát foglalkoztatván, kereskedőinkre és iparosságunkra — megélhetése érdekében — ez a kormányhű politika mintegy rákényszeríttetett, de ha meg lett volna társadalmunk eme ágaiban az a hatalmas erkölcsi erő, a mely nélkül nemzet nagygyá és szabaddá sohasem bir lenni és a mely a köz nagy érdekeiért a magánérdeket korlátozni képes: akkor e hatalmas erkölcsi erőtől vezetve városi polgárságunk kereste és megtalálta volna azt a politikát, mely a teljes és igy a gazdasági szabadságot is kiküzdve, nem a múló, hanem az állandó és maradandó jólétet biztositotta volna. (Igaz ! Ugy van !) És ennek az antiszocziális politikának méltó konzekvencziájaként ez a kormányrendszer milliókat reprezentáló vagyonok óriási jövedelmeit ki hagyta csúszni a megadóztatás alól. Azon 7 milliárd 317 millió koronára rugó nagytőkék jövedelmeinek eddigi adómentességére czélzok, t. képviselőház, a mely tőkék olyan záloglevelek, községi kötvények és járadékokban vannak elhelyezve, a melyeknek kamatszelvényei adómentességet élveznek. (Mozgás. Zaj.) Elnök : Csendet kérek, t. képviselő urak ! Beck Lajos: így, a mig annak a szegény napszámosnak viskójára egy 5 korona 60 filléres kombinált adó nehezedik : az esetleg egy millió koronát adómentes záloglevelekben biró gazdag ur 45.000 koronás évi jövedelmét semmiféle adó nem terheli. Jól ismerem azokat az okokat, a melyekkel ezen évenként 292 milliót jövedelmező járadékok, záloglevelek és községi kötelezők kamatszelvényeinek adómentességét megindokolták. A külföldi tőke vagy egyáltalában nem helyezkedett volna el ezen czimleteinkben, ha azok nem élveztek volna adómentességet, vagy sokkal olcsóbb árfolyamon lett volna hajlandó őket megvásárolni. De ez a tekintet nem indokolja meg azt a jövőre nézve, hogy ezen továbbra is adómentes szelvényeknek jövedelme a létesitendő általános, személyes jövedelmi adó által meg ne adóztassák. Ha ezen szelvények jövedelmét fogjuk megadóztatni, ugy egyrészt a külföldi hitelezők szerzett és el nem konfiskálható jogait meg nem csorbítjuk és a külföldi tőkét ki nem kergetjük, másrészt az államnak milliókra menő uj adójövedelmet biztosítván, megszüntetjük azt az előbb emiitett kiáltó igazságtalanságot, hogy a mig a szegény emberekre olyan súlyos adók nehezednek, addig ezen adómentes ezimletek boldog urai még tiszta jövedelmük után sem fizetnek adót.
