Képviselőházi napló, 1906. IV. kötet • 1906. november 15–deczember 12.

Ülésnapok - 1906-61

6i, országos ülés 1906 november 22-én, csütörtökön. 23 Beck Lajos: Azt is bátran összemérhetjük, a nélkül, hogy nekünk függetlenségieknek szégyelnünk kellene magunkat. És én meg is ragadom mindjárt az alkalmat, tisztelt képviselőház, hogy megvizsgáljam: mit tettünk eddig fejlődésünkért, társadalmunk egyes rétegeinek, igy az alsó néposztályok felvirágoztatásáért ? Ezen vizsgálódásom folyamán különösen azt akarom megnézni, vájjon politikai társadalmunk természete és fejlődési iránya alkalmas volt-e a múltban és alkalmas lesz-e a jövőben azon nagy feladatok helyes megoldására, a melyek rá vártak és még várakoznak ? T. képviselőház ! Kossuth Lajos a 48-iki törvényekről azt mondta, hogy azok uj eszmét nem hoztak be a magyar alkotmányba, hanem részben életbeléptették a régi elveket, részben azokat változott viszonyainkhoz alkalmazták. Az alkalmazás, az átalakítás nagy munkáját a magyar nemesi középosztály végezte el. Az a nemesség, a melynek alkotmányában őseredet óta népuralmi eszmék foglaltatnak, a melynek érzékét a demokrácziai kormányforma egyik legfőbb kifejezője és alkotmányunk egyik legnagyobb kincse, az önkormányzat és a népies bíráskodás iránt mindig megtalálhattuk és a mely mindezek alapján hivatva volt a nagy reform megteremtésére, mert — hogy Kossuth szavait idézzem — »nem állt oly magasan, hogy érdeke a nemzet tömegének érdekeivel ellenkeznék, de nem is állt oly alant, hogy eszközül aljasodhatott volna le mások szupremácziai vágyai számára.« A 48-iki reformot ez a nemesség alkotta meg. És 67-ben joggal várhatták a szabadság barátai, hogy a fonál, a melyet az ellenség kardja vágott széjjel, a Kossuth által szőtt békés társadalmi fejlődés fonala, össze fog újra köttetni. De, mit tapasztalunk e helyett? Azt látjuk, hogy a Kossuth demokrácziája helyett lassan-lassan egy olyan »liberális«-nak nevezett irány vette hatalmába a közéletet, a mely semmiféle rokonságot nem igazolhatott a 40-es évek vezérlő eszméivel. (Élénk helyeslés.) A nemzeti géniusz régi ideális szárnyalása helyébe, porba és sárba, az anyagiasság porába és sarába hanyatló irányzatok lépnek. Es felszinre került annak a férfiúnak kormányzati rendszere, a ki a legutóbbi időkig rányomta politikánkra és társadalmunkra bélyegét. Guizot, az egyénileg tisztességes Guizot, azt kiáltotta oda párthiveinek : »Gazdagodjatok meg« és Tisza Kálmán, a ki személyében szintén tisztességes maradt, Tisza azt kiáltotta oda a magyar középosztálynak : »Lakjatok jól hivatalokkal**. Sok bűne volt ennek a rendszernek. De egyik legnagyobb bűne mégis az volt, hogy megfosztotta közéletünket önállóságától. Mézes-mázos szóval, a Mária Terézia politikája bársonyos kezével megmutatta neki azt az életpályát, a hol csekély megerőltetéssel a szűkös megélhetés révpartja intett. (Helyeslés.) A helyett, hogy megtanította volna a magyar nemességet a munkára és a különböző munkaágak egyforma megbecsülésére, inkább arra törekedett, hogy minél függőbbé tegye a kormánytól, hogy a hivatalok ódon, dohos kanczelláriáiban elzárja a szabadság friss levegője elől, leszoktassa az önállóságról, kezessé tegye és elnémítsa. Es e& nagyrészt sikerült is neki. Ez a titka, magyarázata annak, hogy ámbár a magyar nemesi középosztályból kerültek ki a kiegyezés óta a legutolsó időig a politika vezető emberei és az uralkodó liberális párt: a szabadság magyar nemzeti politikáját nem csinálták meg. (Élénk helyeslés.) A nagy szabadságharezban vérét és vagyonát vesztett magyar középosztály egy nagy része csak nagyon is kénytelen volt engedni azoknak a szirénhangoknak, a melyekről azt hitte, hogy igaz magyar hazafiak hallatják és a melyek magyar hivatalt és magyar kenyeret Ígértek nekik. így történt, hogy a 67-es társadalom nem folytatta a 40-es évek társadalmának munkáját és a mi a fő : a Kossuth alkotta népuralmi instituczió mind holt betű maradt, a művészileg puhává gyúrt, mákonynyal megmérgezett társadalomban. E nagy pusztulás közejDette csak egy aránylag kis csapat küzdött rendületlenül azoknak az időknek eszményeiért, a mely időkről nevezte magát. E küzdő fél a függetlennek megmaradt nemesi középosztályból és a magyar társadalom azon többi elemeiből állott, a melyek nem tudtak fejet hajtani egy nemzetietlen politika előtt. Hiába mutattak az uralkodáson lévők sikereik Potemkin-falvaira, hiába hirdették, hogy közgazdasági eredményeik számadatai minden ellenpártot le kell hogy fegyverezzenek : a függetlenségi párt számkivetett vezérének isteni éleslátásától ihletve látta, hogy a liberális párt gazdasági politikájának rózsás kertjei alatt pusztul az édes anyaföld és mélyen elrejtve a felületes szemlélő szeme elől a romlás müve folyik. Valóban a romlás müve folyt. Nemesi közéjiosztályunkat nem tanította senki, hogyan kell megállania az élet változó viharaiban. A gazdasági élet óriás átalakulásai között nem talált sehol tanácsoló főre, segitő karra, a mely a boldogulás uj útjaira rávezette volna. Pedig akkor és ott ezerszer inkább helye lett volna az állam segítségének, mint máskor annyiszor, a mikor a kormányok segítsége vagy egyes kegyelteknek odadobott konczból állott, vagy ha az egész társadalomnak akart szólni: ennek leigázását czélozta csupán. Mert a kormányok mindig megrontják azokat a társadalmakat, a melyeknek hóna alá mankókat adnak, de felemelhetik és megerősíthetik olyan segítséggel, a melylyel megtanítják azt a társadalmat a munkára és a munkában való becsületes érvényesülésre.