Képviselőházi napló, 1906. IV. kötet • 1906. november 15–deczember 12.

Ülésnapok - 1906-69

69. országos ülés 1906 deczember 1-cn, szombaton. 205 ország nagy közvéleménye ma már a gazdasági önállóság feltétlen szükségességét hirdeti és ha az egész nagy közvélemény ezt hirdeti, akkor átmeneti politikai érdek vagy opjjortunizmus szempontjainak magunkat nem szabad alárendelnünk és ezen általánosan elfogadott nézetnek megfelelően nem szabad elmulasztanunk egyetlenegy intézkedést sem, mely a mi abszolút gazdasági önállóságunk biztosítását van hivatva létrehozni, különösen feltétlenül 1917-en tul a vámsorompók felállítását. A miniszter ur felolvasott jelentése egészen részletesen, messzemenően ismerteti azokat, a miket ő e czélra helyesen megalkotni, létesíteni, megvalósítani akar. Bn azokat nagyban és egészben helyeslem. Azt hiszem, hogy kidobni való onnan nincs, és talán annyira gazdag a programra, hogy hozzátenni való is vajmi kevés van. De nem egyedül és kizárólag csak az ipar fejlesztésének a kérdése az, a mi minket czélunkhoz visz, a mely, mint mondottam, és mint Kossuth Ferencz kereskedelemügyi miniszter ur is mondta, és az általános meggyőződés és közvélemény kívánsága szerint is más, mint az önálló vámterület nem lehet. Nem elég az, több is kell. Kell, t. ház, hogy gazdasági önállóságunkra magunkat feltétlenül előkészítsük, a földmivelés érdekeinek kellő módon való istápolása is. Nem azért hozom ezt fel, hogy kifogást tegyek azért, hogy a miniszter ur részletezésében ez nem talál kifejezésre, hiszen ez nem az ő resszortjába tartozik. De természetes, hogy mindnyájunknak tisztában kell lennünk, hogy egyoldalú iparfejlesztéssel a kérdést meg nem oldjuk, mert az általános gazdasági érdekek és fejlődésünk szempontjából még sok egyéb van. és mindenekelőtt a földmivelés érdekének a fejlesztése. Ez azonban más térre tartozik, nem ide. Méltóztassanak megengedni hogy a miniszterelnök urnak nem itt, hanem egy más helyen mondott néhány szavára egy kis megjegyzést tegyek. (Halljuk! Halljuk!) Egyoldamlag, egyes osztályok vagy érdekek szempontjából nem lehet eredményeket elérni, pedig az igen t. miniszterelnök ur — gondolom, az alkotmánypártnak egy értekezletén — olyanformát mondott, mintha a közvetítő kereskedelem ellen valami ellenszenve volna. Wekerle Sándor miniszterelnök: Nekem ? B. Bánffy Dezső : Olyanformán hangzik a kijelentés, hogy arra kell mindenekfelett törekedni, hogy a fogyasztót a termelővel közvetlenül hozzuk kapcsolatba. Ha nem jól van a közlemény, bocsánatot kérek a miniszterelnök úrtól, akkor nem mondtam erről semmit. Wekerle Sándor miniszterelnök: Jó is lesz nem mondani. (Derültség.) B. Bánffy Dezső: Nem a közvetítő kereskedelem elnyomására kell törekedni, mert nem is ez a baj. Közvetítő kereskedelem nélkül tisztán csak a fogyasztóra és termelőre lévén figyelemmel, gazdasági érdekeinket fejleszteni nem lehet. Közvetítő kereskedelemre feltétlenül szükség van; csak az a kérdés, hogy a közvetítő kereskedelem visszaéléseket nem követ-e el ? Tehát a közvetítő kereskedelmet kell ugy fejleszteni, hogy az a maga hivatásának teljes mérvben meg tudjon felelni és a közvetítő kereskedelem se legyen egyéb, mint kereskedelmi és gazdasági érdekeink fejlesztésének hathatós tényezője, elősegitője és a viszonyoknak javítója. Mert hiszen a drágaságot nem az idézi elő, hogy a termelő a fogyasztóval nem tud közvetlen érintkezésbe jönni, hanem az, hogy kereskedelmünk hiányosan van szervezve és a kereskedelem nem mindig tud megfelelni azon kötelességének, melyre hivatva van. hogy t. i. a gazdasági érdekeket szolgálja. Tehát a közvetítő kereskedelem fejlesztése fontos dolog, a kereskedelem közvetítésének kiszorítása nem megengedett, mert ez eredményre nem is vezethet és a napi fogyasztás tekintetében ez lehetetlen dolog is. Nem is akarom hinni, hogy igy értette a miniszterelnök ur. Talán egy téves közlemény, talán egy félreértés okozta, hogy én ezt most itt felemlitem, de fel kellett említenem , mert az ipari és földmivelési érdekek fejlesztése mellett gazdasági önállóságunk érdekében feltétlenül kell törekedni arra is, hogy a közvetítő kereskedelmet, általában a kereskedelmet is fejleszszük, azt nemzeti irányban fejleszszük és mint egyik tényezőjét a mi gazdasági életünknek megerősítsük. Mindezeknek előrebocsátása után ne méltóztassék rossz néven venni, ha azt mondom, hogy most térek rá azon tárgyra, melyről beszélni szorosan véve ma elsősorban kötelességemnek tartom. Nem azt teszi ez, hogy még nagyon hosszú leszek, csak azt teszi, hogy egy kérdésről akarok beszélni, a melyről itt alig esett szó, a melyről pedig beszélni — én ugy tartom — gazdasági önállóságunk érdekében talán elsősorban szükséges, s a mely elsősorban aktuális. Ez az önálló magyar bank felállításának kérdése. Ha mi elfogadjuk a helyzetet ugy, a hogy az ma van, hogy 1917-ig Ausztriával valamely formában a szabad forgalom fentartását eltűrjük, legyen az szerződés, szövetkezés vagy állapotfentartás, akkor nem az következik ebből, hogy mi a bankközösséget is a gazdasági közösség kényszerzubbonyába beilleszszük, hanem az, hogy a legelső alkalmat használjuk fel arra, hogy pénzügyi önállóságunkat létrehozzuk. Tudom én, t. ház, hogy bécsi, vagy mondjuk: wieni hangok, érdekelt körökből jövő hangok rémképeket akarnak rajzolni a mi pénzügyi önállóságunk elé. Ismerem azon híreszteléseket, hogy a kamatláb kérdése, a pénz drágasága, értékeink árcsökkenése és sok más egyéb a mi gazdasági érdekeinket nagyon hátrányosan fogják érinteni. Nem hiszem, hogy ugy legyen, hogy valaki be tudja bizonyítani, hacsak nem frázisokkal és rabulisztikával, hogy pénzügyi önállóságunknak létrehozatala nekünk valami hátrányt okozhat. De ha ugy volna is, ha esetleg az átmeneti időben bizonyos megrázkódtatásokon kellene is keresztülmennünk és átmene-