Képviselőházi napló, 1906. IV. kötet • 1906. november 15–deczember 12.

Ülésnapok - 1906-66

november 28-án, szerdán. 141 66, országos ülés 1906 > dogulni, joga van a nemzetnek is és a nemzetek között elsősorban a sokat szenvedett magyar nemzetnek. Kérem a költségvetés elfogadását. (Hosszantartó élénk éljenzés és taps. Szónokot szá­mosan üdvözlik.) Elnök: Az ülést 10 perezre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök : Az ülést újból megnyitom. Ki követ­kezik ? Benedek János jegyző: Buza Barna! Buza Barna: T. képviselőház! Az a nagy­szabású és, bátran mondhatom, korszakot alkotó gazdasági programm, a melyet a kereskedelemügyi miniszter ur itt kifejtett, és különösen az a czél, a melyet politikájának vezérosillagául kitűzött, Magyarország gazdasági függetlensége, minden magyar embernek szive mélyéből van véve. (Ugy van !) De én azt hiszem, hogy ha valakinek, hát Kossuth Ferencznek nincs is tulaj donképen szük­sége arra, hogy programmnyilatkozatokat tegyen, hogy kormányzati programmot adjon, mert helyette élénken, hatalmasan beszélnek maguk a számok és a tények: az ő költségvetésének a számadatai és a tények, a melyek az ő kormány­zata alatt már eddig felmerültek. T. képviselőház ! En azt hiszem, hogy maga az a tény, hogy Kossuth Ferencz Magyarország­nak épen kereskedelemügyi minisztere lett, min­den programmnyilatkozatnál hatalmasabban hir­deti azt az igazságot, hogy a mi mai körülménye­ink között Magyarország függetlenségét csakis Magyarországnak ipari és gazdasági megerősítése utján vívhatjuk ki, (Ugy van !) mert Kossuth neve a függetlenséget jelenti és ha Kossuth Ferencz ezt az ő szimbólumot képező nevét a kereskedelemügyi tárczával, az ipar és kereskedelem ügyével kap­csolta össze, ez világosan mutatja, hogy a függet­lenség kivivására a mostani viszonyok között a legerősebb és a legbiztosabb eszközünk az ipar­nak és a kereskedelemnek teljes és hatalmas ki­fejlesztése. T. ház ! Jól esik nekem Kossuth Ferencz nyilatkozataiból és ezekből a tényekből ezt a hatalmas biztató programmot kiolvasni. Hiszen még csak nem is régen, alig másfél esztendővel ezelőtt, egészen más programmot, egész más gaz­dasági gondolatokat hallottunk a magyar minisz­teri székekből. Még csak másfél esztendővel ezelőtt ebben a képviselőházban fejtette ki Magyarország minisz­terelnöke azt a gazdasági gondolatot, hogy Magyar­ország és Ausztria mint mezőgazdasági és mint iparűző két áUam harmonikusan egészítik ki egymást, hogy ennek a két államnak ez a viszonya alapja a két állam biztos fejlődésének és ezért kell törekedni arra, hogy Magyar­ország mezőgazdaságát, Ausztria pedig iparát fejleszsze ki, hogy Magyarország mint mező­gazdasági, Ausztria pedig mint ipari állam har­monikusan fejlődjék tovább egymás meüett az eddigi alapon. Ezt a gazdasági gondolatot fejtette ki Magyarország miniszterelnöke és ez volt vezérlő gondolata 67 óta a magyar gazdasági politikának. Pedig t. ház, ennél a gondolatnál és ennél a szembe­állításnál semmi sem fejezheti ki jobban az Ausz­triával szemben való gyarmati helyzetet és alá­rendeltséget. (Igaz! Ugy van!) Mert mi más a gyarmati áüapotnak a lényege, mint az, hogy az egyik ország, a gyarmat termi a nyersterményeket és a másik ország, az uralkodó ország, részint elfogyasztva, részint iparczikkekké dolgozza fel azokat a nyersterményeket, a melyeket azután mint iparczikkeket ad vissza ismét a gyarmatnak nyersterményekért. Ez a gazdasági alapgondolata minden gyarmati viszonynak. Ez a viszony áll fenn Anglia és az Indiák között, ez a viszony áll fenn a német birodalom és Kamerun között, ez a viszony áll fenn minden anyaország és minden gyarmat között és fájdalom, ez a viszony áll fenn még most is Magyarország és Ausztria között. Pedig megmutatja az emberiség történelme, hogy a mióta megvan ez a világ, valahányszor egy iparos, kereskedő és egy mezőgazdaságot űző állam lépnek egymással viszonyba, az a viszony mindig olyan, hogy az iparos és kereskedő állam az ural­kodó, a hatalmas, a gazdag, a tisztán mezőgazda­sággal foglalkozó állam pedig a szegény, az elnyo­mott, a gyarmat. Ezt tekintve, nem is csodálkozom azon, hogy a mi monarchiánk külügyminiszterei folytonosan bele akármik kontárkodni Magyar­ország belügyeibe. Mert mit látnak ezek a mi kül­ügyminisztereink, a kikben eddig elsősorban az utánzás ösztöne volt legjobban kifejlődve ? Mit látnak egyebet, mint azt, hogy a nagy birodalmak külügyminiszterei gyarmatpolitikát űznek, a biro­dalom gyarmatainak belső ügyeivel foglalkoznak. Ök is utánozni akarják a nagy külügyminiszterek­nek példáját és miután Ausztriának, Boszniát ki­véve, egyetlen gyarmata Magyarország, tehát ugy űzték eddig a gyarmatpolitikát, hogy folytonosan beleavatkoztak az ő gyarmatuknak, Magyarország­nak belső ügyeibe. Hiszem, hogy már nem sokáig fogják ezt tenni; hiszem, hogy nem sokáig lesz már Magyarország Ausztriának gyarmata. Hogy mennyire megérti ezen gyarmati hely­zet inferioritását és szerencsétlenségét minden oly állam, a mely fejlődésének öntudatára ébred, arra fényes és klasszikus példa előttünk az, a mi most a messze Keleten, Japánban történik. Japán is egészen az utolsó időkig a nagy európai iparűző és kereskedelmi államok gyarmata volt csupán. Japán az utóbbi években egy dicsőséges, egy csu­dálatos nagy diadalnak glóriás káprázatában jelent­kezett mindnyájunk előtt. De Japán nem állt meg, miután legyőzte a nagy orosz birodalmat, a háborúban elért nagy sikere mellett, hanem ezen nagy sikert nyomon követi az a törekvése, hogy gazdaságilag is függetlenítse magát a többi álla­moktól ; hogy gazdaságilag is erős, hatalmas és önálló legyen. Ebben az esztendőben fogadta el a japán törvényhozás a japán vámtarifára vonat­kozó törvényt, a mely egyszerre háromszoros

Next

/
Oldalképek
Tartalom