Képviselőházi napló, 1906. IV. kötet • 1906. november 15–deczember 12.

Ülésnapok - 1906-65

108 65. országos ülés 1906 haladta meg a halálozási létszám az 1904-ik évi statisztikát. Egy hang (a szélsőbaloldalon): Bizony ez szomorú ! Éber Antal: A mi a kivándorlást illeti, t. képviselőház, az ide nem tartozik. Én azt a magam részéről nem is a belügyek körébe tartozó policziális kérdésnek, hanem inkább egy nagy gazdasági kérdésnek tekintem. (Helyeslés.) A mi a születések arányszámát illeti, ez végtelen szomorú dolog, a mely részben a vagyonosodás csökkenésével, részben az erkölcsök csökkenésével áll kapcsolatban, a mi szintén a legmesszebb jelentőségű a magyar nemzeti szempontból, mert épen most jelent meg egy füzet néhai Széchényi Imre gróftól, a melyben igazolja és magyarázza azt, hogy a születéseknek csökkenése és .az egygyermek - rendszerre való áttérés, elsősorban a dunántúli vármegyék magyar lakosságának körében terjedt el, a mi végtelen szomorú jelenség. De, t. ház, ebben a körülményben még van némi vigasztaló. Mert azt látjuk, hogy a népesség szajjorodásának ezen kedvezőtlen arányának alapja egy egészséges gazdasági ösztönben nyilvánul meg, a mely az, hogy a vagyon, a mely rendelkezésre áll, a mezőgazdasági kisbirtok ne tétessék további feldarabolás tárgyává. Nem mondhatom, hogy ez az ösztön helyesen nyilvánul meg, sőt a legkárosabb és erkölcstelen módon, de hát ez mégis egy helyes vigasztaló momentum az egész kérdésben. De, t. képviselőház, ha azt látjuk, hogy a halálozás létszáma 55.000-rel szaporodik, ebben már semmi olyan megnyugtató momentumot nem találok, a mely a mi megdöbbenésünket ezen szomorú szám felett csökkenteni egyáltalában képes volna. És hogyha keressük ennek okát, én a magam részéről azt másban nem találom, mint abban, hogy közegészségügyi viszonyaink terrénuma valósággal ázsiai állapotokat mutat fel. E körülmény indokolását különben a statisztikai évkönyv is megadja ; szórói-szóra idézem (olvassa): »Közegészségügyi viszonyainkban, különösen halálozási arányszámunk alakulásában nem is várhatunk addig jelentősebb változást, mig a vidéknek, különösen a kis- és nagyközségeknek orvosokkal való ellátása meg nem javul. A több mint 10 milliónyi vármegyei lakosságra csak 2900 orvos jut. A hatósági orvosok száma nemhogy emelkedést nem mutat, de 1904-ről 1905-re a már úgyis legkisebb számban lévő hatósági orvosok száma 2248-ról 2221-re csökkent, ugy hogy 1905 végén Magyarországon 839 olyan község volt, a melynek területén orvos a lakosság rendelkezésére egyáltalában nem állott.« T. képviselőház ! Ezek oly szomorú, oly elriasztó állapotok, a melyeknek méltánylása és a gyakorlati politikába való bevonása élőt ma már elzárkózni nem lehet. (Helyeslés.) A mikor az 1906. évi belügyi költségvetés itt tárgyaltatott és felvettetett az emberorvosi intézmény államosításának kérdése, akkor az igen t. belügyminiszter november 27-én, kedden. ur a kérdés komolyságához és fontosságához méltón hozzászólt ehhez a kérdéshez és azt a nézetét fejtette ki, hogy talán a közegészségügy teljes államosítása nem volna megvalósítható, de mindenesetre helyes, hogy az egyes községeket, köröket az állam segitse, támogassa abban az irányban, hogy kellő mennyiségben tarthassanak orvosokat. Én mély sajnálattal nélkülözöm egy erre irányuló kormányzati politikának megnyilvánulását ebben a költségvetésben. És ha összehasonlítjuk az orvosok javadalmazását pl. az állatorvosok javadalmazásával, akkor lehetetlen arra a konklúzióra nem jutnunk, hogy itt a két dolog szembeállításánál egy nagy igazságtalanság, szocziális méltánytalanság rejlik. A statisztikai évkönyv tanúsága szerint egy ilyen hatósági orvos átlagos javadalmazása, ha nem csalódom, 1365 vagy 1395 koronára rag. Az állami állatorvosok javadalmazása pedig ugy áll, hogy az 1700 és 3700 korona között mozog, vagyis átlag 2700 koronára rug. Most már méltóztassék a következőket venni. Ugyanebben a költségvetésben a földmivelésügyi tárcza terhére a földmivelésügyi miniszter ur előirányoz czirka 50.000 koronát az állatorvosok javadalmazásának emelésére, a következő indokolással (olvassa): »Miután a magyar kir. állatorvosokra a nemzeti közvagyon egyik leglényegesebb alkotórészének gondozása és fejlesztése van bizva, első sorban állami érdeket képez az, hogy ezen életpálya számára minden tekintetben alkalmas és sorsukkal megelégedett közegek legyenek biztosithatók, a mi csak akként lehetséges, hogy az előmeneteli viszonyok ja vitásával azok anyagi terhén fokozatosan bár, de gyökeresen segitünk.« Ne tegyünk, t. képviselőház, semmi egyebet, csak alkalmazzuk mindezen mély igazságokat az embereket kezelő orvosokra is, (Helyeslés balfelől.) mert ha a magyar kir. állatorvosokra a nemzeti vagyon egyik leglényegesebb alkatrészének gondozása van bizva, azt hiszem, mimhryájunk egészsége, a mely az emberorvosok gondozására van bizva, szintén egy lényeges alkatrésze e nemzeti közvagyonnak. És ha áll az, hogy megfelelő közegeket biztositani egy kezelési ág számára csak akkor lehet, hogy ha azoknak anyagi helyzetét fokozatosan és gyökeresen javitjuk, akkor azt hiszem, ez fokozott mértékben áll azokra az emberorvosokra, a kiknek hogy mennyire nem áll ilyen javadalmazás rendelkezésükre, a legvilágosabban bizonyítja az, hogy létszámuk évről-évre csökken. Hogy itt kevés a javadalom, az egész világosan kitűnik abból, hogy ebben az államban, a hol mindenki hivatal után vágyik, a hol mindenki elfogad bármily silány dotáczióju hivatali állást, végül látunk egy olyan hivatali ágazatot, a melyre nem hogy nem mennek emberek, hanem a hol a létszám évről-évre csökken. (Ugy van !) Azt hiszem, hogy ezzel csak egy teljesen bizonyító dokumentumot nyertünk arra nézve, hogy ezek a hatósági orvosok oly silányan vannak javadalmazva, hogy