Képviselőházi napló, 1906. III. kötet • 1906. október 10–november 14.

Ülésnapok - 1906-47

78 47. országos ülés 1906 október 22-én, hétfőn. Nagy gazdasági erőt, nagy fellendülést osak magyar munka, magyar takarékosság utján lehet elérni. Az egész nemzetnek meg kell értenie, hogy mint a hadviselés terén a régi kováspuskáktól és kardoktól átmentünk a hatalmas, modern ágyukhoz, épen ugy a mai időkben a puszta fö.ldmivelés területéről át kell mennünk azokra a pályákra, a melyeken a többi nemzetek arattak sikereket és fel kell vennünk azokkal a versenyt. A magyar élhetetlenség nemcsak abban nyilatkozik meg, hogy az ipari és kereskedelmi pályákra a magyar nem megy, hanem abban is, hogy, a ki rajta van, az is ott hagyja. Teszik pedig ezt nem olyanok, akik megbuktak, hanem olyanok, a kiknek apjuk ott gazdagodott meg. Valósággal ugy tekintik ezeket a pályákat, mint lépcsőt, a melyen az urhatnámsághoz lehet eljutni és a ki pár ezer forinthoz jutott, az abbahagyja ezt a pályát és elmegy mindjárt a kaszinókba, lóversenyekre, a Stefánia-utra kocsizni. Hock János: Leadja. Lengyel Zoltán: Azután vissza sem ő, sem utódja nem tér, hanem ha valamikor.dologhoz kezd, akkor kanalat és kést tisztogat a nagy newyorki szállodákban. A magyarságnak ez az irtózatos gondolkodási módja a legfőbb oka annak, hogy nekünk államilag kell ipart csinálni és nem mi magunk gazdagitjuk az államot, hanem az államnak meglévő pénzét akarjuk e czélra felhasználni. Egyik vidéki városban szétnéztem egy alkalommal és láttam, hogy a meglévő házak szerzőinek kilencztized része derék iparos és kereskedő volt. Ezelőtt húsz esztendővel azok a czégek még mind fennállottak, kivétel nélkül mind vagyont, tisztességet és becsületet szereztek. Most azonban egyetlenegy nevet sem tudok azokból megtalálni. Mi lett ezekből ? A föld nyelte el őket, elpusztultak vagy tönkrementek ? Nem, hanem kizárólag tanárok, orvosok, papok, ügyvédek lettek a fiaikból. Hiszen ez is mind nagyon tisztességes, nagyon jó foglalkozás; (Derültség.) de a hiba ott van, hogy azok, a kiknek az édesatyjuk az ipar és kereskedelem terén nagy előhaladást tett, mint ügyvédek és orvosok teljességgel nem érvényesülnek. Ott hagyták az üzletet, a melylyel 20.000 forintot kerestek évenként az apáik és elmentek ügyvédnek, a hol nagy kínszenvedéssel tudnak eljutni a 3—4 száz forintos évi tiszta keresethez. Vannak, a kik el tudnak jutni a 2000 forint évi keresményhez, de ez sem produktív keresmény és utána számítottam, hogy csupán ezen kereskedőházaknál 142.000 forint az évi különbözet a közt, a mit az apák kerestek és a mit a fiuk most az uj pályákon szereznek. Az angol iparos vagy kereskedő nem hagyja abba azt a pályát, a melyen ő sikert aratott, hanem az utódok nemzedékeken át tovább folytatják az üzletet; az angol ember büszke arra, hogy tulajdonosa olyan kereskedőháznak, a melyet 300 év előtt alapitottak. .Mi magyarok is hagyjunk fel ezekkel az elvekkel; üldözzük azt, a ki nem dolgozik és szeressük azt, a ki mint iparos és kereskedő tisztességes munkával megkeresi a kenyerét, (Helyeslés.) mert ma már kétségtelen, hogy e nemzeti pusztulásnak legfőbb oka, hogy a kik dolgozhatnának, nem fognak a dologhoz és a kik sikert akarnak elérni a kereskedői pályán, ott hagyják azt. Megnéztem a t. államtitkár ur által összeállitott kimutatást, a melynek részleteiről azonban nem szólhatok, mert bizalmasnak lett kijelentve. Köztük találtam Wieser József bárót, a ki, azt hiszem, idegen származású, de ő az egyetlen mágnás, a ki az iparhoz hozzáfogott és szubvencziót kap. Szterényi József: Osztrák mágnás! Lengyel Zoltán : Igen, a szentgotthárdi kaszagyár tulajdonosa, az egyetlen mágnás, a ki szubvencziós ipart üz. Mikor mi százmilliót forditunk ilyen czélra, akkor úgyszólván versenyre kellene kelni a t. arisztokracziának abban a tekintetben hogy ezt az uj, nagy hatalmas vagyonszerző eszközt a maga részére is igyekezzék lefoglalni. Arról sokszor olvasok, hogy eladják ezt vagy azt a birtokot 2—5 millió koronáért, eladják a másik pusztát nem tudom mennyiért, de arról nem olvasok soha, hogy gyárkémények emelkednének az Esterházy herczeg uradalmain. Ne méltóztassék ezeket rossz néven venni, nem a gyűlölet, hanem a nagy szeretet mondatja el velem ezeket a szavakat. A kiknek a nemzet legtöbbet adott a múltban, és a kiket vezéreinek tekintett a múltban, azoktól elvárja most is az ország, hogy versenyre keljenek azokkal, kik újonnan csinálják az ipart, mert ha ketten haladnak azon a pályán, az sokkal több, mintha egy csinálja. Nem lehet azokat a pusztákat, a melyeket most egyik vagy másik bank vett meg, másképpen visszaszerezni. Ennek csak két útja van. Az egyik az, hogy a bécsi hatalomnak tegyünk szolgálatot abszolutizmus ideién, a másik, hogy iparhoz és kereskedelemhez fogjunk hozzá. Azt hiszem, ezek közt az utóbbi a tisztességes. (Igaz ! Ugy van I) Végignéztem ezt a kimutatást, mely a bizottság elé terjesztetett és megdöbbenve állottam meg. Ha ez igy halad, akkor a magyar elem, mely most adózóként szerepel, mind munkás lesz, meg rendőr, csendőr, katona. (Igaz I Ugy van !), villamos vasúti kocsivezető, vonatkísérő személyzet, mely nehéz munkát végez, és a milliókat azok fogják megszerezni, kik mostanában, vagy azután jönnek be. (Egy hang jobbfelől: Galicziáhól.) A magyar faj csizmát fog puczolni a keleti pályaudvarnál azoknak az idegeneknek, a kik ugyszólva semmivel sem jöttek be. (Igaz ! Ugy van !) Ezt a nemzeti szerencsétlenséget okvetlenül szó tárgyává kell tenni. Okvetlenül fel kell hívni az egész nemzet minden fiának figyelmét, hogy itt az idő, tegye meg mindenki kötelességét, ugy a mint tőle telik. (Helyeslés.) De itt még egy pillanatra időznöm kell azon dolgoknál, a melyek a javaslat körébe nem vonhatók, És itt az igen t. sajtó hivatásáról leszek bátor