Képviselőházi napló, 1906. III. kötet • 1906. október 10–november 14.

Ülésnapok - 1906-53

53. országos ülés 1906 átkalandozni és a t. képviselő ur múltkor mondott beszédének egyik részére egy felvilágosítással szolgálni. (Halljuk ! Halljuk!) A t. képviselő ur azt mondotta a november 3-iki ülésen (olvassa) : »Azt hiszem, hogy a munkáskérdést, a mint itt történt, policziális intézkedések hangoztatásával, a munkások hazafiatlanságának felhánytorgatásával elintézni abszolúte nem lehet.« Mivel e kérdésről a sztrájktörvénynyel kapcsolatosan magam voltam szerencsés a múltkor megemlékezni, kénytelen vagyok ezt a felszólalást rám czimzettnek tekinteni. Hozzáteszem azonban, hogy mindig büszkén fogom az ilyen vádat elviselni, a mely azt rójja fel bűnömül, hogy a hazafiatlan elemeket hazafiasságra akarom oktatni. (Elénk helyeslés jobb- és balfelől.) Egyébiránt módjában fog állani a t. képviselő urnak, hogy esetleg tévesen magyarázott intencziój át helyreigazítsa, de én azért szólalok fel e kérdésben, mert e vita keretében már másodszor találkozom ezzel a váddal és félőnek tartom, hogy épen a függetlenségi párt kebelében keletkezzék egy oly iskola, a mely egész tradicziónkkal és minden létjogosultságunkkal homlokegyenest ellenkezik. (Élénk helyeslés jobbés balfelől.) Elsősorban azt akarom megjegyezni, hogy a ki azt hiszi erről a kormányról vagy rólam, hogy a munkáskérdést, a melynek kenyérkérdés jellegét nálunknál jobban senki sem ismeri, csak policziális intézkedésekkel akarjuk orvosolni, az vagy nem értette meg a kormány intenczióit, vagy szándékosan félremagyarázta azokat. A miniszterelnök ur ismételten kifejtette, hogy egész kormányzati programmunk nem egyéb, mint a szűkölködőknek és a gyámoltalan gyengéknek védelmezése és hogy erre irányul a szocziális reformoknak légiója, a melyekkel e nagy társadalmi problémát megoldani igyekezünk. De helyén van-e ilyen megjegyzés különösen akkor, a mikor az iparfejlesztési javaslat tárgyalása keretében a kereskedelemügyi miniszter ur minden tehetségének feláldozásával épen a munka számára akar nagy területeket meghóditani, hogy munkásainkat foglalkoztassuk és nekik kenyérkeresetet biztosítsunk ? Van-e jogosultsága az ilyen szemrehányásnak akkor, a mikor napirenden van a munkásbiztositási törvényjavaslat, a betegsegélyezés kérdése, mindazok meUett, a miket a miniszterelnök ur már elmondott? Ilyen szemrehányás jogosultságát, bocsánatot kérek, soha elfogadni nem fogom. (Elénk helyeslés.) Másrészt, a mint én fejtegettem a policziális intézkedések kérdését, világosan meg volt mondva, hogy ezek az intézkedések nem a munkások, hanem azok eUen irányulnak, a kik üzletszerűen foglalkoznak a sztrájkkal. (Hosszas, élénk helyeslés jobb- és balfelől.) Ebben a kérdésben pedig nem támadásra számitok a függetlenségi párt padjaiból, hanem támogatásra. (Elénk helyeslés és taps.) Bármikép álljon is azonban a dolog, t. képviselő ur, méltóztassék tudomásul venni, hogy mi egy nemzeti államnak vagyunk kormánya (ügy van !) és mindenkivel szemben, a ki ezen magyar november 7-én, szerdán. 227 nemzeti államnak jellegét bármiféle frázisokkal megtámadja, szembe fogunk szállani. (Igaz! ügy van ! Elénk helyeslés és taps.) A mi a kérdést magát illeti, hogy erre röviden rátérjek, a kisajátítási jog kérdésében csodálatos paradoxonnal találkozunk. Majdnem mondhatnám, hogy ugyanaz a képviselő, a ki a hazafiság felhánytorgatásában bizonyos nehézségeket támaszt, ugyanakkor, a mikor látja, hogy a kisajátítási jognak korlátozását épen a kisbirtokosság, a szegényebb osztály érdekében szükségesnek tartjuk, ugyanakkor, a mikor innen hangoztatja, hogy a kisajátítási jog nem fenyegeti a latifundiumokat, a mint helyesen mondja, mert nem fenyegeti, ugyakkor, a mikor intézkedések tétetnek, nehogy a kisbirtokos az ipar czégére és ürügye alatt saját vagyonából, őseinek a földjéből vag]r tulajdonából kiforgattassék, az ellen foglal állást. (Derültség jobbfelöl.) Már most rátérek a kérdés jogi jelentőségére. (Halljuk ! Halljuk I) Mindenekelőtt méltóztassék azzal tisztában lenni, hogy van nekünk egy szerves törvényünk és ez a kisajátításról szóló 1881. évi XLI. törvényezikk. Ha ennek a kisajátítási törvénynek a novellájával állanánk szemközt, vagy uj kisajátítási törvényt akarnánk alkotni, akkor igenis lehetne szó arról, hogy annak princzipiumain tágítsunk, vagy szorítsunk. A mikor azonban egy iparfejlesztési, sporadikus törvény által érintjük egy másik törvénynek sarkalatos elveit, akkor legalább is gondos óvatossággal kell azon lennünk, hogy ne sértsük meg az alaptörvénynek rendelkezéseit ugy, hogy az közveszélyt vonhasson maga után. Mi ennek a most fennálló kisajátítási törvénynek az alapelve ? Az, a mi a Code Civilnek, hogy t. i. a kisajátítási jog csak a közérdek szempontjából és csak a közvagyonra adatik meg. Megadtuk a kisajátítási jogot iparvállalatok számára is, de nem terjesztettük ki azt a magántulajdonra. Miért \ Azon egyszerű oknál fogva, hogy az iparfejlesztés közvetlenül nem közérdek, hanem csakis közvetve. A közvetlen érdek a magántulajdonos számára mégis csak a magánérdek. Éber Antal: A vasutaknál is ! Polónyi Géza igazságügyminiszter: A t. képviselő ur hivatkozik a Code Civilre. Hát méltóztassék megnézni és látni fogja a képviselő ur, hogy még annak a nagy Napóleonnak, a ki nagyobb és hatalmasabb volt valamennyiünknél, neki sem sikerült keresztülvinnie a Tuileriák szomszédságában lévő kisiparosok ingatlanainak kisajátítását. Miért ? Mert a magántulajdon szentsége olyan fundamentális elve minden jogállamnak, hogy azt féltékenyen őrizni kell. (Elénk helyeslés.) T. ház ! Mi a dolog lényege ? Az, hogy a kisajátítási jog engedélyezése nem odatereli a magántulajdon szentségét, a hová tartozik, t. i. a bíró elé, hanem kizárólag kormányhatósági útra utalja a a törvény a jog letéteményesét, az összeírást és a kisajátítási tervnek, vagyis annak a megállapítását, hogy mi legyen a kisajátítás tárgya és mi nem. 29*