Képviselőházi napló, 1906. III. kötet • 1906. október 10–november 14.

Ülésnapok - 1906-53

53. országos ülés 1906 november /-e/7, szerdán. 223 ahhoz kell, hogy joga is legyen. Ennek a visszavonulásnak határát az állapítja meg, hogy a gazdasági élet, és igy a gazdasági összeütközések terén is a magánérdek még a közérdeknek sem tartozik áldozatot hozni, és nem tartozik annak deferálni a maga megkárosításával. Az előfeltétel tehát az, hogy a magánérdek teljes kártalanítást találjon. Kétségtelen már most, mert hiszen magának a törvényjavaslatnak beterjesztésével és tárgyalásával eldöntöttük, hogy a nagy gyártelepek létesítése közérdekű dolog. Ha nem volna az, akkor a kormány e törvényjavaslatot nem terjesztette volna be, akkor mi azt nem tárgyalnék és senki sem gondolhatna arra, hogy e vállalatokat állami pénzekkel való segélyezéssel lássa el. (Helyeslés.) A nagyipari telepek közérdekű jelentősége abban áll, hogymig az az egy pár hold föld — mert latifundiumokat ipari telepek érdekében nem sajátítanak d-dj]—^legfeljebb egy-két munkás-embernek szolgáltat kenyeret, addig abban az esetben, ha ezen a kis földterületen ipari gyártelep létesül, az száz meg száz munkás-embernek ad kenyeret és megélhetést és ezen száz meg száz munkás-ember megélhetésének biztosítása mellett ismét száz meg száz gazdasági érdek nyer kielégítést. Mert mikor annak a munkásnak kenyeret és megélhetést adtunk, akkor segítettük a mezőgazdasági termékek elhelyezését, lehetővé tettük azok fogyasztását, támogattuk az ipar egyéb ágait, s azért száz és száz embert juttatunk abba a helyzetbe, hogy több húst, több kenyeret, több és jobb iparezikket vehessen magának. A közgazdaságnak e mellett a gyürüzete mellett, a közgazdaság ágainak ezen egymásba kapcsolása mellett ismét száz és száz csatornán keresztül árad tovább és tovább jólét, melyet ezeknek az embereknek juttatunk, így válik mindaz, a mit az ipartelepnek, a gyárnak nyújtunk, a köz vagy onosodás, a közjólét egyik lényeges alkatelemévé és tényezőjévé. Érthetetlen előttem az a túlzott óvatosság, — a mely annyira óvatos, hogy szinte már nem is óvatos — a melylyel igen t. képviselőtársam és az ő elvbarátai az iparfejlesztési törvényjavaslatot fogadják. De különösen érthetetlen ez az óvatosság a törvényjavaslat ezen szakaszával szemben, mert hiszen a törvényjavaslat eredeti szövege szerint csupán teljes kártérítés mellett, csupán parlagon heverő, erdő- vagy mezőgazdasági üzem alatt álló terület sajátítható ki, igy tehát a teljes kártérítés megvan. A törvényjavaslat eredeti szövegében még az erkölcsi tekintetek is figyelembe vétetnek, mert hiszen a kegyeletes és művészeti czélokra szolgáló, sőt még a lakásul szolgáló területek sem sajátíthatók la, míg más oldalról a gyári telepeket abba a súlyos helyzetbe hozhatjuk, hogy vagy nem létesülhetnek, vagy ha létesülnek és fejlesztést kivannak, ezen fejlesztés lehetőségét akadályozzuk meg. Már pedig a fejlesztés kérdését szinte lényegesebbnek tartom a létesülés kérdésénél. Mert míg a gyári telep létesülése többé-kevésbbé ingatag számítás és komhináezió dolga, a meglévő telep kibővítése és fejlesztése már egy gyakorlatilag bevált közszükségnek eredménye. Ezzel a szakaszszal szemben azonban egy különös aggodalmat hallottam hangoztatni épen az igen t. előadó ur részéről is. Hallottam hangoztatni azt, hogy felvonulhat majdan egy nemzetellenes kormány és akkor élni fog teljes mértékben ezzel a joggal, a mi nemzeti szempontból óriási veszedelmet jelenthet, a magántulajdon szempontjából pedig rendkívül bajjal járhat. En forgattam hazám történelmének lapjait, igyekeztem tanulságokat szerezni belőle, de én a kisajátítást a nemzeti csapások közt felsorolva sehol sem láttam. A kisajátítás az eddigi tapasztalatok szerint rendszerint azok közé a dolgok közé tartozik, a mely inkább kisebbszerű nyereményszámba megy, semmint különös áldozatnál; volna tekintendő. Hangoztatta felszólalása kapcsán Simonyi Semadam t. képviselőtársam, hogy mennyi áldozatot hoztunk eddigelé az iparnak, és ezzel szemben felemlítette, hogy a legutolsó idő kivételével semmit sem tettünk eddig a mezőgazdaságért. Ez az a muzsika, még pedig az a kissé hamis zene, a melylyel pár pillanatra foglalkozni fogok. Simonyi-Semadam Sándor: Csak a fül hamis! Kelemen Samu : Mert a mit mi eddigelé az iparfejlesztés terén tettünk és a mi voltaképen egyetlen embernek nevéhez és tevékenységéhez fűződik, az — bizonyára az ő akaratán kívül eső körülmények folytán — igen kevés, úgyszólván semmi. Az, *a mit mi eddigelé az ipar számára adtunk, visszatérül nem egyszeresen, hanem visszatérül többszörösen, nemcsak közvetve, de közvetlenül is. Méltóztassék valamely gyárválallatnak könyveit felütni, méltóztassék számításokat tenni és megfognak arról győződni, hogy azt az u. n. szegényes szubvenoziót, melyet a gyárvállalat kapott, a melyet az állam a jobbzsebéből adott, az állam a maga balzsebében megkapta . . . Szterényi József: Busásan ! Kelemen Samu: ... még pedig busásan, a mint az államtitkár ur mondotta, megkapta a vasúti szállítási díj, megkapta a postadíj és a telefondíj és — hogy a legfontosabbat is említsem— megkapta közvetve a fogyasztási adók alakjában. (Vgy van !) De ne feledkezzünk meg arról sem, hogy mindaz a segítség, a mit mi az iparnak nyújtunk, nemcsak az iparnak, hanem a mezőgazdaságnak adott segítség is, mert akkor, mikor a munkaerőt itt Magyarországon lekötjük; akkor, a mikor mi azoknak a munkásoknak arra az időre, mikor őket a mezőgazdaság elhelyezni nem képes, állandó megélhetést biztosítunk: a mezőgazdaságon is segítünk. ( Vgy van!) Akkor pedig, a mikor az ország fogyasztóképességét emeljük, lényeges szolgálatot tettünk a mezőgazdaságnak is, a melynek egyik legnagyobb baja az, hogy nyersterményeivel mindig a külföldre van utalva. De lényeges szolgálatokat tettünk annak azzal is, hogy — a mint EbeiAntal t. barátom mondotta — akkor, a mikor a szemes, vagyis a Buza- és rozstermelés nem elég