Képviselőházi napló, 1906. II. kötet • 1906. julius 14–julius 30.

Ülésnapok - 1906-29

29. országos ülés 1906 Julius 16-án, hétfőn. 67 nemcsak a magyar anyanyelvű görögkeleti hitűek vallási életéről nincs gondoskodva, hanem rendszerré vált, hogy ily jogot követelni sem lehet. Ezelőtt néhány évvel a szászvárosi református középiskolában, mely államsegélylyel tartatik fenn, és a melynek kizárólagos előadási nyelve a magyar, a görögkeleti metropolita rendeletére román nyelven kezdték előadni a vallástant, holott a szerződés értelmében, de különben is annak az iskolának fentartója elhatározása értelmében a tannyelv kizárólagosan magyar. A kérdés tárgyalás alá vétetett, és a tárgyalás rendjén a görög-keleti román metropolita, gondolom: Metiánu, levelezésében azt irja, hogy neki nincs joga megengedni, hogy a görög-keleti vallás magyarul tanittassék, mert ő felsége által szentesitett törvényen alapuló egyházi szervezet, a görög-keleti vallás-szervezet szabályzata 175. §-ában kizárólag megrendeli, hogy csak románul lehet görög keleti hitet tanítani. Természetesen aztán, t. ház, ha ez az álláspont, daczára a hivatkozott törvény 9. §-ának, hogy görög-keleti hitet nem lehet csak román és szerb nyelven tanítani, akkor ebből következik, hogy egyáltalán nincs, csak román és szerb görög-keleti hitélet, tehát boldogult Janicsáryt igaz jó magyar hazafi volta daczára mégis nem magyar nyelven jiarentálták el. Ez a vallástanitási kérdés különben, a melyről szóltam, felmerült más hasonló esetekben is, felmerült ez a kérdés állami iskolai vonatkozásban is, pl. 1895-ben egy bizonyos esetben egy felső leányiskolában, a melynek tannyelve kizárólag magyar, és ahol arról volt szó, hogy a vallást az illető lelkész — katholikus lelkész — tót nyelven kívánta tanítani. Erre hosszas tárgyalások után jegyzőkönyv vétetett fel, a melyben a következők vannak: Az elnök — ott volt a tanfelügyelő — tudomásul veszi azon visszásság felemlitését, a mely szintén azon ismert törekvés mellett szól, hogy egyes felekezetek a vallástanitási órákat nyelvtanításra használják fel, közelebbi utasítást ugyan nem ad, felhatalmazza azonban az igazgatót, hogy az illető hitoktatók előtt kijelentse, hogy a törvény értelmében valamely intézetben a tanítási nyelvet a fentartó határozza meg, és azon változtatni nem lehet. Ha tehát az illető intézetben a tannyelv a magyar, akkor ott a felekezeteknek nincs joguk abban az intézetben a vallást más nyelven tanítani, mint az állam hivatalos nyelvén, illetve magyarul. (Élénk helyeslés.) Ezt az álláspontot különben — elismeréssel kell mondanom, — a felső-leányiskolában történt eset alkalmából és később is a szászvárosi kézéptanodában felmerült differencziák alkalmából a vallás- és közoktatásügyi miniszter magáévá tette. Azonban csak magáévá tette, de végrehajtásáról kellő módon gondoskodva nem lett, sőt merem állítani, ma is, a nemzetiségi törekvések mellett, a vallástanítás óráit különböző helyeken, számtalan helyeken a nemzetiségi nyelvek tanítására használják fel. Pedig ha már — szerintem helyesen — tekintettel az 1848 : XX. t.-cz. rendelkezésére, a különböző felekezetek a maguk egyházi életük és iskoláik fentartása czéljára segélyeket kapnak, legalább jogosan lehetne és kellene az államnak megkövetelnie, hogy ezeket a segélyeket élvező egyházak tiszteletben tartsák a törvény rendelkezéseit és főleg gondoskodás történjék arról, hogy a vallástanítás nemzetiségi törekvések czéljaira fel ne használtassák. (Helyeslés.) Mert a mint ma a vallás- és közoktatásügyi miniszter ur mondotta, minden vitán kívül és felül van az, hogy egy osztatlan, egységes politikai nemzet van Magyarországon, és csak egyeseknek van nyelvhasználati joguk; a nemzetiségeknek mint olyanoknak, mint egyéniségeknek külön jogaik nincsenek. (Igaz! Ugy van!) Azonban szeretik elmagyarázni ezeket a kérdéseket, és szeretnek, a mint ma itt valaki mondta, őszinteség hiányával foglalkozni ezekkel a dolgokkal. Mert tényleg az a baj, hogy ezekben a kérdésekben hiányzik az őszinteség, és a felekezeti autonómia jelszava és czime alatt a nemzeti érdekek ellen történnek sokszor burkolt, sokszor nyílt támadások. Mint igen jól mondta ma a vallás- és közoktatásügyi miniszter ur : az egyházi életnek nincs semmi köze a politikához; de ezt csak ugy lehet nekünk figyelembe venni, ha az egyházak maguk nem vonják be tervszerűen a politikát egyházi életükbe és autonómiájuk köpenyege alatt az állami érdekek ellen nem használják ki azt. Mert, t. ház, mi nagyon lágyan kezeljük ezeket a dolgokat. Ma az itt felszólalt egyik kéj)viselő ur példákra hivatkozott Romániából — én szeretném, hogy azokat a példákat kövessük — és azt mondta, hogy ott a csángómagyar iskolákban még imádkozni sem engedik a gyermekeket más nyelven, mint románul, minálunk azonban megengedjük, hogy a magyar államban a gyermekek a nemzetiségi nyelven a magyar állam érdekei ellen taníttassanak a vallásra. Tehát őszinteséget kérünk ebben a kérdésben, és kénytelen vagyok a politikát bevinni az egyházi autonómia keretébe, mert, a mint a miniszterelnök ur igen helycsen mondta, a baj az, hogy a felekezeteknél vonatik ez be. Iskolai ünnepélyeknél természetszerűleg az ország zászlóját kell a fiatalságnak is használni. Azt gondolják, t. ház, hogy ez megtörténik ? Xem. Xémely esetekben nem visznek zászlót, inkább elvonják a gyermeket attól az örömtől, hogy zászló alatt vonuljanak ki. Más helyeken, csakhogy az ország színeit viselő zászlókat ne vigyék, egyszínű zászlókat adnak a gyermekek kezébe, nehogy megszokja a gyermek szeme annak a zászlónak a látását és iránta valami vonzódást érezzen. De tudok olyan esetet is, hogy meg lévén tiltva idegen, mondjuk : román, vagy szász, 9*