Képviselőházi napló, 1906. II. kötet • 1906. julius 14–julius 30.

Ülésnapok - 1906-29

29. országos ülés 1906 Julius í6-án, hétfőn. 31 életben helyreigazítani, a mely hivatva van balzsamot önteni azokra a sebekre, a melyek fájnak itt Magyarországon a különféle fajoknak, a különféle felekezeteknnek. Én a magyar kultúrpolitikát ugy fogom fel, hogy annak a többi európai államok közt külön hivatása van. Szent István birodalmának feladata és történelmi hivatása, hogy legyen kapocs a Nyugat és a Kelet közt. Ezt a czélt pedig nem érheti el, ha csak a nyelvegységet akarja megteremteni. Harmincz éve múlt el annak, hogy nekünk oly kultuszminiszterünk volt, ki a magyar kultúrpolitikát helyesen fogta fel, ez a nagy magyar államférfiú báró Eötvös József volt. ö nem volt képes az általános kultúrát elválasztani a specziális kultúrától, a különféle, Magyarországban létező fajok és felekezetek szerint, ö mindig azt mondta, — személyesen ismertem — hogy Magyarországnak állami érdeke nem az, csak egy kultúrát támogatni, csak egy kultúrát elősegiteni, hanem minden kultúrát, mely Magyarországon létezik a különféle népfajoknál és különbséget e tekintetben nem csinált. Azóta sok vallás- és közoktatásügyi miniszter volt, de egy sem maradt meg azon az ösvényen, a melyen báró Eötvös József haladt. Sajnos, harmincz év alatt a sovinizmus Magyarországon nőttön-nőtt és oly mérveket öltött, hogy Magyarországnak még olyan lángeszű államférfiai is, minők az igen t. közoktatásügyi miniszter ur, nem tudtak szabadulni ezen áramlattól, sőt kötelességüknek ismerték ezen áramlatot támogatni, elősegiteni. Ebből sajátságos viszonyok következtek. A nyelvegység volt és ma is ez a fődolog, nem pedig az általános kultúra. Ebből következtek azután bizonyos fogalmak, a melyeket én európai fogalmaknak nem bkok nevezni. Én nagyon is értem azt, hogy Magyarországon általában azt mondják, hogy nyelvében él a nemzet. Nagyon helyes, de ezt minden népfajra kell alkalmazni. De mi az az állami nyelv, t. ház ? Ez nem európai fogalom. Tessék csak mondani a francziának: langue d'état, vagy az angolnak : language of state, nem érti meg, mert azt mondja, hogy ez képtelenség, az államnak nem lehet nyelve, csakis a népnek, a népfajnak. (Helyeslés a középen.) Id. Madarász József: A nemzetnek! Polit Mihály: A hol a népfaj fedezi a lakosságot, ott a népfajnak nyelve a hivatalos nyelv is. Ha túlterjeszkedik ezen, akkor .kezdődik a kényuralom, a nyelvi abszolutizmus és ez áll bármelyik államban, nemcsak Magyarországon. Azon áramlatról, a mely most uralkodik Magyarországon, Bluntschli azt mondja : »Schule ist Staatschule«. Bluntschli mondta ezt Németországban a klerikálisokkal szemben. Magyarországon ez nem alkalmazható és én nagy hibának tartom, hogy az igen t. közoktatásügyi miniszter ur állami népiskolákat akar felállitaní és erre a czélra a költségvetésbe 8 millió koronával többet vesz fel. Okolicsányi László : Nagyon kevés ! (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Polit Mihály: Magyarországnak történelmi viszonyai olyanok, hogy az államnak nem szabad beleavatkozni a felekezeti autonómiába, mert az sokszor össze van kapcsolva bizonyos fajok egyházi autonómiájával. 1879-ben tárgyaltatott a képviselőházban az 1868. évi népiskolai törvény módosításáról szóló javaslat. A vita nyolcz napig tartott, s akkoriban a szélsőbaloldalon a magyar kálvinisták velünk, a románokkal és szerbekkel tartottak, mert azt hitték, hogy az államhatalom bele akar avatkozni az iskolák ügyébe, beavatkozni az egyházi és iskolai autonómiába. Akkor beszédemben volt egy passzus, a mely tetszett épen a kálvinista magyaroknak és a melyben azt mondtam : ha a kálvinisták nem tartották volna fenn az ő egyházi önkormányzatukat, az iskolai autonómiát, hol volna mai nap a magyarszág ! A felekezeti autonómia fontos dolog Magyarország kultúrpolitikájára nézve. Nem tudom, hogy miképen fognak járni ezzel az autonómiával a katholikusok, de azt tudom, hogy mi görögkeleti szerbek és görög-keleti románok nagyon rosszul jártunk. A románok azonban mégis olyan szerencsések voltak, hogy az alkotmányos élet kezdetével meg tudták teremteni az egyházi statútumot, ámbár ők is folytonosan panaszkodnak, hogy az állam nagyon beleavatkozik egyházi autonómiájukba. Mi, szerbek, negyven év óta bajlódunk autonómiánkkal és nem vagyunk képesek azt megteremteni, még piedig azért, mert az államnak nincs bizalma, mert mindenben bizonyos naczionalista törekvéseket lát, pedig én sokszor mondtam, hogy a politikának az egyházi és iskolai autonómiához semmi köze nincsen. 1897-ben Ö felsége meghagyása folytán báró Bánffy Dezső rendezni akarta a szerb egyház autonómiáját. Akkoriban volt neki egy osztálytanácsosa, a ki magyar ember volt, a ki nagyon tanulmányozta autonómiánkat és a ki bizonyos előterjesztéseket tett is. A rendezés azonban nem sikerült, mert a magyar kormány akkoriban a szerb nemzeti egyházi kongreszszusra rá akarta a napirendet oktrojálni. Bánffy Dezső miniszterelnöksége után következett Széll Kálmán, azután Tisza István miniszterelnöksége, ezeknek azonban más bajuk volt, mint a szerb nemzet egyházi autonómiájával foglalkozni. 1902-ben ülésezett utoljára a szerb nemzeti egyházi kongresszus. Ott azonban a királyi biztos mindenbe beavatkozott és olyan állapotot teremtett, a mely rossz volt, mert a horvátországi képviselők nem akartak a kongresszusi választmányba tagokat választani, ugy hogy mai napon a többség nincs képviselve a kongresszusi választmányban. Három éve múlt már el annak, hogy a kongreszszusi választmányi tagoknak mandátuma lejárt, három év óta pedig a választmány is megszűnt és igy már egy év előtt össze kellett volna ülnie a szerb egyházi kongresszusnak. Nagyon sürgős ügy tehát, hogy a t. közoktatásügyi miniszter ur gon-