Képviselőházi napló, 1906. II. kötet • 1906. julius 14–julius 30.
Ülésnapok - 1906-37
340 37. országos ülés 1906 Julius 25-én, szerdán. Raisz Aladár jegyző (olvassa a törvényjavaslat 3. §-át). Elnök : Ha senkisem kivan szólni, felteszem a kérdést. Elfogadja-e a ház a törvényjavaslat 3. §-át változatlanul, igen vagy nem ? (Igen!) Ha igen, ugy kijelentem, hogy a ház a 3. §-t változatlanul elfogadja. Minthogy pedig most már a törvényjavaslat általánosságban és részleteiben is elfogadtatott, javaslom, hogy annak harmadszori olvasását a ház tűzze ki a legközelebbi ülésének napirendjére. Méltóztatnak ehhez hozzájárulni ? (Igen !) Akkor ezt határozatként kimondom. Következik az első délnyugoti határőrvidéki h. é. vasút részvénytársaság sziszek—caprag—vrginmosti vonalának folytatásaként tervezett vrginmost—károly városi h. é. vasútvonal engedélyezéséről szóló törvényjavaslat (írom. 43, léi) tárgyalása. Az első szó az előadó urat illeti. Gaál András előadó : T. képviselőház ! A tárgyalás alatt lévő törvényjavaslatot annyival is inkább ajánlom a t. háznak elfogadásra, mert nemcsak helyi érdeket érint, hanem annyiban is igen nagy jelentőséggel bir, hogy a magyar államvasutaknak Boszniával való északi forgalmát emeli és a fiumei kikötőhöz is egy rövidebb utat teremt. Ebből a két okból is ajánlom a t. háznak a törvényjavaslatot elfogadásra. Elnök: Kivan valaki általánosságban a törvényjavaslathoz hozzászólni ? (Nem !) Ha szólni senkisem kivan, a vitát bezárom. Kérdem a t. házat, méltóztatik-e a tárgyalás alatt lévő törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadni ? (Igen!) Ha igen, akkor kijelentem, hogy a ház a törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadta. Következik a részletes tárgyalás, és pedig először a ezim. Raisz Aladár jegyző (olvassa a törvényjavasht czimét.) Elnök : Ha senki sem kivan a czimhez hozzászólni, felteszem a kérdést, méltóztatik-e a t. ház a czimet változatlanul elfogadni, igen vagy nem ? (Igen !) Ha igen, akkor kijelentem, hogy a ház a czimet változatlanul elfogadta. Következik az 1. §. Raisz Aladár jegyző (olvassa a törvényjavaslat 1. §-át.) Elnök : Ha szólni senki sem kivan, felteszem a kérdést, elfogadja-e a t. ház az 1. §-t változatlanul, igen vagy nem ? (Igen!) Ha igen, kijelentem, hogy a ház az 1. §-t változatlanul elfogadta. Következik a 2. §. Raisz Aladár jegyző (olvassa a törvényjavaslat 2. §-át). Elnök: Ha szólni senki sem kivan, felteszem a kérdést, elfogadja-e a ház a 2. §-t változatlanul, igen vagy nem ? (Igen !) Ha igen, akkor kijelentem, hogy a ház a 2. §-t változatlanul elfogadta. Következik a 3. §. Raisz Aladár jegyző (olvassa a 3. §-t). Elnök: Kivan valaki a szakaszhoz szólni ? (Nem.) Ha senki szólni nem kivan, felteszem a kérdést, elfogadja-e a ház a 3. §-t változatlanul, igen vagy nem ? (Igen !) Ha igen, akkor kijelentem, hogy a képviselőház a 3. §-t változatlanul elfogadja. Következik a 4. §. Raisz Aladár jegyző: (olvassa a 4. §4). Elnök: Ha a szakaszhoz senki szólani nem kivan, felteszem a kérdést, elfogadja-e a képviselőház a 4. §-t változatlanul, igen vagy nem ? (Igen !) Ha igen, kijelentem, hogy a képviselőház a 4. §-t változatlanul elfogadja. Minthogy a törvényjavaslat ekkép általánosságban és részleteiben is elfogadtatott, javaslom, hogy a harmadszori olvasást a ház legközelebbi ülésének napirendjére tűzze ki. Méltóztatnak ezen javaslatomhoz hozzájárulni? (Igen!) Akkor ezt határozatképen kimondom. Következik most már napirend szerint az őssi—váradvelenczei összekötő helyi vasút engedélyezéséről szóló törvényjavaslat (írom. 96, 142) általános tárgyalása. Az előadó urat illeti a szó. Gaál András előadó: T. képviselőház! Az őssi—váradvelenczei összekötő helyi vasút engedélyezéséről szóló törvényjavaslatot annyival inkább is ajánlom a t. háznak elfogadásra, a menynyiben itt a kereskedelmi kormány ennek a helyi érdekű vasútnak csekély 64.300 koronás segélyezésével a kereskedelmi tárczát egy körülbelül három millióról szóló kiadástól mentette meg, miután a váradvelenczei és nagyváradi vasuti állomások teljesítőképessége nem volt képes lebonyolítani azt a forgalmat, a mely Nagyváradtól és Váradveienczétől Szeged-Rókus felé irányult. Tehát ebből a gazdasági szempontból is ajánlom ezt a törvényjavaslatot elfogadásra. Elnök: Ha senkisem kivan szólni, a vitát bezárom. Következik a szavazás. Kérdem a házat méltóztatik-e a törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadni, igen vagy nem? (Igen!) Ha igen, akkor kijelentem, hogy a ház a törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadta. Következik a szavazás. Raisz Aladár jegyző (olvassa a törvényjavaslat czimét). Elnök: Ha szólni senki sem kivan, felteszem a kérdést, elfogadja-e a képviselőház változatlanul a törvényjavaslat czimét ? (Igen !) Ha igen, akkor kijelentem, hogy a képviselőház a törvényjavaslat czimét változatlanul elfogadja. Következik az 1. §. Raisz Aladár jegyző (olvassa az 1. §-t). Elnök: Ha szólni senki sem kivan, fölteszem a kérdést, elfogadja-e a ház változatlanul az 1. §-t, igen vagy nem ? (Igen!) Ha igen, akkor kijelentem, hogy a ház az 1. §-t változatlanul elfogadja. Következik a 2. §. Raisz Aladár jegyző (olvassa a 2. §-t). Elnök: Ha senki sem kivan a szakaszhoz hozzászólni, felteszem a kérdést, elfogadja-e a ház a 2. §-t változatlanul, igen vagy nem ? (Igen !) Ha igen, akkor kijelentem, hogy a ház a 2. §-t változatlanul elfogadja. Következik a 3. §. Raisz Aladár jegyző (olvassa a 3. §-t).