Képviselőházi napló, 1906. II. kötet • 1906. julius 14–julius 30.
Ülésnapok - 1906-36
312 36. országos ülés 1Ö06 Julius %4-én, keddéri. Farkasházy Zsigmond: Ipari politika ez ? Kereskedelmi politika ez? Lehet ilyen módon ipart és kereskedelmet^ fejleszteni bármiféle szubvencziónálásokkal ? És. a mikor ilyen állapotok vannak, elmegy egy küldöttség a kereskedelemügyi miniszter úrhoz és felpanaszolja a vaggonkiányt s azt a feleletet kapja, hogy igenis segíteni fogunk —• részben; én nem tudom biztosan, mennyire megy a vaggonhiány, de mondjuk 15.000 vaggonra, abból a legközelebbi esztendők során beszerzünk majd 9000-et, többet nem tudunk beszerezni, mert nincs hozzá pénzünk. Hát mondhatja itt az állam, hogy nincsen pénze, olyan téren, a hol az állam monopóliumot gyakorol ? Én azt merem mondani ezek után, hogy közlekedési viszonyaink, melyek az iparfejlesztés legelső feltételét képezik, siralmasak és inkább felelnek meg, exotikus viszonyoknak, mintsem egy kultúrállam viszonyainak. Most pedig azt kérdhetné az ember, hogy mire forditotta hát az állam azt a 10.000 milliót, a melyet az utolsó 10 esztendőben elköltött? (Egy hang: A hadseregre!) Sem kultúrára, sem közoktatásra, sem a forgalom emelésére, sem a közegészségügyre, semmiféle kulturális ezélra nem volt az államnak elegendő pénze. A közbeszóló képviselő ur egy általános véleményt pendített meg, hogy mi a hadseregre költöttük a pénzünket. Hát ez sem áll, mert a hadseregre sem költöttünk eleget. Ha nézzük, hogy mennyit költöttünk, azt fogjuk tapasztalni, hogy a többi államokhoz viszonyítva, nem túlságos ez az összeg. Nem nagyhatalomhoz hasonlítom hazánkat, hanem ismét a kis Romániához, a mely a maga 232 1 /2 millió bevételéből 41V2 milliót költ a hadseregére, mi pedig 1200 millió korona bevételből 120 milliót, tehát 10°/o-ot, holott Románia 18^2%-ot, vagyis majdnem kétszer annyit. Thaly Ferencz: Csak biztasd őket! Farkasházy Zsigmond: Faktum az, hogy a mi hadseregünk épen olyan állapotba jutott az elmúlt tiz esztendő alatt, mint kultúránk többi intézményei, mert rongyos, nincsen se ujoncza, sem ágyuja, — sem semmiféle szükséglete kielégítve nincs; hiszen ma hallottuk a panaszt a honvédelmi miniszter tir szájából, hogy a magyar honvédség tulajdonképen nem létezik, csak papiroson. Tehát a hadseregre sem fordítottunk annyit, a mennyi szükséges, ugy hogy most külön, költségvetésen kivül százmilliókkal kell pótolni, a mit^ elmulasztottunk 10 év alatt. Éber Antal: Ezen ä bajon hamar fognak 'segíteni. :: • ..; Farkasházy Zsigmond: Ezek alapján merem mondani, hogy talán kifogást lehet emelni az ellen, hogy azon száz és száz milliók, a mélyekét a hadseregre elköltöttünk, nem a mi javunkra szolgáltak, hanem egy idegen hatálomnak adtak fegyvert a kezébe ellenünk, de azt nem lehet mondani, hogy minket pl. a hadsereg tett volna tönkre. Én ezek után ismételhetem azt a kérést, a melyet a pénzügyminiszter úrhoz intézek, hogy ezzel a budgetirozási móddal, ugy annak formájára nézve, mint anyagi tartalmára nézve, egyszer és mindenkorra szakítani méltóztassék. (Felkiáltások: Hát hová lett a pénz ?) Hogy hova lett a pénz, ezt én sejteni tudom, mert ismerek olyan urakat, á kik spórolnak, a kik maguknak meg nem engednek soha semmit, a kik sehova nem mennek, semmit nem költenek s a kiknek van jövedelmük, de azért még sincs soha semmijök, mert a j>énz ujjaik között kicsepeg. Ilyen volt a mi gazdálkodásunk az elmúlt 10 év alatt; semmire sem költöttünk, amire szükséges és még sincs pénzünk. Én a t. pénzügyminiszter urat és a kormányt nemcsak a ráczió szempontjából, nemcsak az állam elmaradhatatlan szükségei szempontjából kérem arra, hogy szakítson ezzel a költségvetési móddal, s nemcsak azon kötelesség szempontjából, hogy minden államnak, a mely az európai tisztességes népcsaládban élni akar, tisztességes kulturruhában kell megjelennie, de kérem őt erre a magyarság különös szempontjából, mert én azt merem állítani, hogy ránk nézve ma életkérdés, a létnek vagy nem létnek kérdése, hogy ezzel az eddigi antikulturális politikával szakítsunk és egy tisztességes, valódi kulturállapotnak megfelelő pénzügyi és közgazdasági politikát kezdjünk. Sokszor hangzott el mostanság ebben a házban, hogy van ennek az államnak több millióra menő polgára, a kiket ehhez a hazához az államhűség, a szeretet etikai önzetlen érzése nem füz. Én tagadom, hogy milliószámra volnának ilyen polgárok, a kik nem hű fiai ennek az államnak, a kiket a hazaszeretet érzése nem hevit. De kérdem: milyen módon akarjuk mi ezeket a szerte és idegenbe húzó polgárokat a mi hazánk számára megtartani? Erőszakkal, kényszereszközökkel? Soha; mert a hol a hazaszeretet érzése nincsen meg, azt semmiféle erőszak az emberbe beleverni nem tudja, mint a hogy senki nem tudja elképzelni, hogy valakit, a ki neki ellensége, a ki őt nem szereti, addig pofozzon és rugdosson, a mig végre megszereti és jó barátja lesz. A hiányzó érzést, a hazaszeretet \ érzését csak egy módon lehet pótolni: a ráczió, az érdek felébresztésével. Mert itt vannak nagy példák a múltból, hogy a hol egy állam nem tudott maga iránt szeretetet kelteni, ott mégis a polgároknak millióit, egész földrészeket tudott a maga hivévé tenni az által, hogy előnyt nyújtott azoknak, a kik az ő polgárai lettek. Civis Romanüs sum: mondották századokkal ezelőtt büszkén, és a t. dákó urak ma is, ezredév után, büszkén nevezik magukat civis Romanusnak, noha sohasem voltak azok, — csak
