Képviselőházi napló, 1906. II. kötet • 1906. julius 14–julius 30.
Ülésnapok - 1906-36
310 36. országos ülés 1906 Julius 24-én, kedden. vei tizenháromszor annyit költ a franczia állam a népoktatásra, mint mi. De nem akarok egyoldalú lenni. Megengedem, hogy a kultúra nem csupán a népnevelésből áll; a felsőbb oktatás, a tudományok, művészetek ápolása is a kultúrához tartozik. Az egész kultuszbudget, a melyben már az egyházi kiadások is szerepelnek, maximális számítással kitesz körülbelül 40 milliót. Ez az egész ezer milliós budgetnek körülbelül három és fél százaléka. Ha ezt összehasonlitjuk nem egy nagy kulturállamnak, hanem egy rongyos kis Balkánállamnak, Romániának kulturköltségeivel, a melynek kulturális fejlődése reánk nézve igen fontos . . . Maniu Gyula: Románia nem Balkán-állam! Farkasházy Zsigmond: Hát mi? — Románia az ő 253 1 J2 milliós budgetjéből 27 J /2 milliót költ kulturális czélokra. Ez megfelel 11'8 százaléknak. (Zaj. Elnök csenget.) Románia tehát megközelítőleg háromszor annyit költ közoktatásügyére, mint mi. Igaz is, hogy Romániában alig találni olyan falut, a mely kitűnő tanerővel bíró iskolával ellátva ne volna és az analfabéták száma rohamosan csökken. Megengedem, hogy a mostani budget a népnevelés terén már jelentékeny változást mutat. Három millió koronával emelkedtek az idén a népnevelés költségei. Én ugyan ezt szépnek találom, de nem találom elegendőnek egy kultúrállam feladatainak megoldására. Mert ne felejtsük el, hogy Magyarországon még ma is évente 600.000 tanköteles gyermek nő fel, a Id iskolába nem jár. Vajda Sándor: 614.000! Farkasházy Zsigmond: Ez óriási módon fogja évtizedek múlva emelni az analfabéták arányszámát Magyarországon; daczára azon igazán »impozáns áldozatnak«, hogy uj iskolák létesítésére 408.000 koronát, tehát 108.000 koronával többet költünk, mint tavaly. Ily módon a multak bűneit jóvá tenni soha nem fogjuk. Egy másik kulturális feladat kétségkívül az emberiség milliárdokra menő apró ellenségei ellen való sikeres küzdelem, vagyis más szóval, a közegészségügy. Erről is igen sok szó esett itt a vita során, de én azt találom, hogy Magyarországon erről eleget beszólni nem lehet. És e tekintetben, megvallom, hogy majdnem minden részében aláírom a "Vajda Sándor t. képviselőtársam által itt elmondottakat, és osztom alapos, európai nivón álló megjegyzéseit. Épen azért nagyon sajnálom, hogy a t. kéjjviselő ur igen sokszor vette igénybe a ház türelmét oly kérdésekben, a melyekhez nem ért, — mert ehhez ért — és minthogy magát gyakori felszólalásaival úgyszólván diskreditálta, nem tűnt fel ezen alapos felszólalása, a melylyel pedig ugy a saját álláspontjának, mint az egész országnak igen jó szolgálatokat tehetett volna. Én az általa felhozottak után is tudok még egypár lapidáris megjegyzést tenni. Ilyen, hogy pl. Magyarországon a lakoságnak 47°/o-a hal meg a nélkül, hogy orvosi segélyben részesült volna, sőt van Magyarországon 1894 oly község, a melyben nemcsak hogy orvos nincsen, mert hiszen ilyen van még több is, de a hol orvoshoz hozzá jutni egyáltalában nem is lehet, mert még a közelben sem található. Ezeket a viszonyokat tovább megtűrni nem lehet akkor, a mikor a gyermekhalandóság úgyszólván nálunk a legnagyobb egész Európában, a mikor az átlagos életkor folytonosan kisebbedik s a mikor a tuberkulózis pusztítása terén is úgyszólván európai rekordot értünk el. Én azt hiszem, mikor ilyen állapotok vannak Magyarországon közegészségügyi téren, akkor nem helyes, hogy az állam 1000 milliós jövedelméből csak 5 milliót, tehát alig fél perczentet költ közegészségügyi czélokra. De ha még másfél, két millióval toldanék is meg ezeket a közegészségügyi kiadásokat, akkor sem felelnénk meg a kultúrállam feladatainak. Itt radikális kúra kell, különösen ha tekintetbe veszszük a lakosság nyomorúságát és az orvosi kezeléstől való iszonyodását; egyetértek e tekintetben Vajda Sándor t. képviselőtársammal, hogy csak a közegészségügy államosításával lehet ezeken az állapotokon segíteni. Ne sajnáljuk e téren az áldozatot. Ha áldozatokat tudtunk hozni a marhákért, ne riadjunk vissza attól, hogy emberekért is hozzunk [áldozatokat, mert ha nem is humanitárius szempontból indulunk ki, de ne feledjük, hogy az államnak haszna van minden emberből. (Egy hang balfelol: Nem mindegyikből!) De minden emberből, fiskális szempontból, ha talán ellensége is az államnak. Hisz Kossuth Ferencz kereskedelmi miniszter ur kimutatta, hogy körülbelül minden ember keresetének tiz perczentje okvetlenül az államé. Wekerle Sándor miniszterelnök: Csak az ipari munkásé! Farkasházy Zsigmond: Ennek taglalásába nem akarok belebocsátkozni. Talán lesz alkalmam hozzászólni, mikor az iparfejlesztés kérdéséről lesz szó. Már most áttérek egy nagyon aktuális kulturfeladatra, a melyről ma Magyarországon oly sok szó esik, mint a mennyi Széchenyi István ideje óta talán soha. Ez a gazdasági fellendülés és iparfejlesztés kérdése. A levegő r%a nálunk tele van iparfejlesztési és pártolási ábránddal. Én ezeknek az ábrándoknak alig feslő bimbójára a józanság kénköves lehelletével ráfújni nem akarok, (Derültség.) mert attól tartok, hogy ezek a remények nem fognak megvalósulni. Kérem az igen t. pénzügyminiszter urat, hogy ne fejcsóválással és mosolygással feleljen erre, mert konstatálom, hogy a fejcsóválási politika volt tiz esztendőn keresztül az, a mely az államot a
