Képviselőházi napló, 1906. II. kötet • 1906. julius 14–julius 30.
Ülésnapok - 1906-36
36. országos ülés 1906 Julius 24-én, kedden, 309 szegény adóalanyt a tönkretételtől lehetett volna megmenteni. Az emiitett részvénytársaság élvez SÓhitelt, gondolom, 2 millió koronát. Wekerle Sándor pénzügyminiszter: Közel húszat! Farkasházy Zsigmond : Vagy 20 millió koronát ! Tessék meghallgatni! Húsz millió koronát élvez a Kereskedelmi Részvénytársaság. A só az készpénz. Azt hitelbe nem szokták adni a forgalomban ; e szerint ennyi készpénzt kap kamatmentesen ez a szegény részvénytársaság, mely gondolom 30°/ 0 osztalékot juttat részvényeseinek azért, hogy az ő üzletét fentarfchassa. Erre megint volt ürügy. Azt mondták, adtuk a hitelt két okból. Először, mert a tőle vásárlóknak ez a részvénytársaság tovább hitelezni tartozik, bár pozitive tudom, hogy hitelre ez a részvénytársaság nem szokott sót adni; 9 hónapra egyáltalában nem hitelez, ha. pedig három hónapra hitelez, 6—7°/ 0 kamatot vesz kommittenseitől. A másik ok az volt, hogy ez a részvénytársaság a hasznot, mely a pénzügyminiszter ur mai nyilatkozata szerint nem is ezrekre, hanem százezrekre, millióra rug, azért kapja, mert ennek fejében kell neki a külföldi sóforgalmat előmozditani és létesiteni. Azt mondották nekem, hogy ennek fejéhen ő nagy áldozatokkal külföldi sóforgalmat csinál. Utána néztem a magyar állam külföldi sóforgalmának — 90.000 koronát tesz az ki egészben. De ez már csökkent külügyi politikánk kitűnősége folytán, miután Bulgáriában elvesztettük, a piaczot, 65.000 koronára. Ha ebből a magyar államnak jut 2—3.000 korona haszon, az sok s ezért százezreket ajándékoz a Kereskedelmi Részvénytársaságnak. Sok ilyen, — nem mondom panamát, de káros ügyletet tudnék felsorolni, a hol az államot illető jövedelmek idegen zsebbementek. Vannak számtalan üzletek, ha tetszik privátim akárkinek szolgálok példákkal, hol kisebb összegeket, 30—4.0 —100 ezer koronát vontak el az állam bevételeiből. Ezek aránylag csekély összegek az ezermillió budgethez képest, de méltóztassék meggondolni, hogy pl. 30.000 koronás jövedelmi elvonásból mennyi 30—40 koronás adótételt lehetne elengedni, és megmenteni az adóalanyt, az állam fejős tehenét. Azt hiszem, ezekben kimutattam, hogy az az elmúlt kormányzat, mely mindig a takarékosság elve czimén a fukarság, kiszipolyozás, kiéheztetés elvét honosította meg ebben az országban tiz esztendőn keresztül, bevételeinek megszerzése terén egyáltalában nem járt el takarékosan, gazdaságosan és ekonomikusan. Lássuk már most, hogyan járt el ez az elmúlt rezsim a kiadások terén. 1300 millió vagy átlag 1000 millió állott az elmúlt évek során az állam rendelkezésére feladatai teljesítésére. Egy általános kérdést kell felvetnem most, t. ház. T. i. azt : mi egy kultúrállam feladata 1 Miben különbözik Magyarország, Anglia, vagy Francziaország.a Zulukafier-tartománytól, vagy a perzsa szatrapiáktól 1 Ha azt mondjuk, hagy a kultúrállam rendet tart, igazságot oszt, ezzel abszolúte nem mondunk eleget, mert bizonyos rend azokban az exotikus tartományokban is van és igazságot ott is osztanak, talán jobbat, talán rosszabbat, mint nálunk, igazán nem tudóin. A kultúrállam valójában abban különbözik egy exotikus államtól, hogy gondoskodni igyekszik polgárainak jólétéről és arra törekszik, hogy megteremtse azokat a feltételeket, a melyek polgárainak szeUemi és anyagi fejlődésére szükségesek. Már most azt óhajtom vizsgálni, hogy ennek a most elfogadott budgetnek keretéhen mennyiben tett eleget a mi államunk egy kultúrállam feladatainak, hogy közelebb 'állott-e a nyugati kulturállamokhoz, vagy pedig a keleti exotikus tartományokhoz és attól félek, hogy ez az összehasonlitás, ez a vizsgálódás nem fog a mi államunk javára- kiütni. Talán nem vitás, nem kell bizonyitani, hogy minden kultúrának alapja a népnevelés. Nagy művészek, tudósok, jDolitikusok, általában nagy emberek teremhetnek egy kulturálisan elmaradott nép körében is, de igazi kultúra, igazi jólét és haladás csak ott kéj>zelhető, a hol a nép széles rétegei ki vannak emelve az állati sorból. Nézzük, hogy mennyit áldozott az elmúlt esztendők alatt a magyar állam az ő ezer milliójából a magyar kultúrára, a magyar néjmevelésre. Ha- nézzük . a budgeteket, látjuk, hogy 10—11 millió jutott évente a népnevelési költségekre — az ezer millióból^ a mi jövedelemnek alig egy százalékát teszi ki. Én azt hiszem, hogy ezzel a népnevelés kulturális feladatát teljesiteni nem lehet. Hiszen most is még 40 százaléka az embereknek Magyarországon analfabéta, "; irni, olvasni nem tud ... Egy hang: Nem áll! Farkasházy Zsigmond: Hivatalos adatokkal igazolom. így egyúttal kijelentem, hogy ugy ezen, mint-többi számszerű adataimat'mind hivatalos okiratokból szereztem és kész vagyok bárkinek megmutatni. Igenis 40 százaléka — a hivatalos kimutatás 38-at mond, do merem állítani,'hogy ez nem alajnos számítás, .— mert 40 százaléka a lakosságnak nem tud irni-olvasni. Ha összehasonlítjuk ezt .más államoknak népnév-élésre fordított költségeivel, akkor meglepetésekre ébredünk, mert pl. Francziaország, a hol analfabétát egyáltalában nem találunk . . . (Nagy zaj és éllewmondások.) Hát mondjuk, hogy 5—6 százalék az analfabéta. De ez nem lényeges, hanem az, hogy Francziaországban, a hol igen kicsiny — mondjuk — az analfabéták száma, a népnevelés költségeire csak a 150.000 lakosnál kisebb lélekszámú helységekben 130 millió frankot költ az; állam -évente. A franczia budget háromszor akkora, mint a mienk, körülbelül 3000 milliót tesz ki. Ennek a háromszor akkora budgetnek figyelembev^telÓT
