Képviselőházi napló, 1906. II. kötet • 1906. julius 14–julius 30.

Ülésnapok - 1906-28

Ifi 28. országos ülés 1906 Julius 14-én, szombaton. magyar álláspont is olyan radikális lett volna, mint az osztrák. A mi a t. képviselő ur azon kijelentését illeti, hogy ő semmi irányban arra nézve, hogy Magyarország tartozik-e adni vagy Ausztria követelhet-e garancziákat, allúziókat nem tett, nagy köszönettel veszem tudomásul. Széll Kálmán: A »Presse«-ben sem ez volt! Lázár Pál: Már bocsánatot kérek, csak tudom, mit olvasok! Elnök: Következik Kovács Ernő! Kovács Ernő : T. ház ! Az ifjúság érzéseit, az ifjúság felfogását jövönkről akarom tolmácsolni ezen felszólalásomban, azét az ifjúságét, a melylyel együtt küzdöttem az egész nemzeti küzdelemben, a melyhez engem nemcsak fiatal korom, hanem közös érzéseink is csatolnak. Ez az ifjúság a maga lelkesedésében elfogadott egy bizonyos eszmekört. Erről az eszmekörről, az ifjúság előtt megalkotott nagy képről szeretnék én egy pár szót szólani. (Halljuk! Halljuk.') T. ház ! Most egy uj korszak nyilt meg, a mely elsöpörte a nemzet képviselőtestületéből azokat, a kik a nemzet ellen akartak küzdeni a nemzet szavazatai utján. Egy uj irány jutott előtérbe. Olyankor, a mikor uj irány szokott a parlamenti életben előtérbe jutni, természetszerű az, hogy annak az uj iránynak a vezetősége, vezető férfiai veszik át az állam ügyeinek intézését, vezetését. Ezen iránynak vezető férfiai, a kormány tagjai ilyenkor megkövetelhetik azoktól, a kik az ő hátuk mögött ülnek, hogy nagy bizalommal viseltessenek irántuk és olyankor, a mikor egyes kérdéseket nem lehet teljes mértékben a nyilvánosság előtt szellőztetni, ennek a bizalomnak az által is adjanak kifejezést, hogy a kormánynak javaslatát elfogadják a részletek lényeges ismerete nélkül is. Ennek lehet helye olyankor, a mikor egy pártnak vezetősége, a többségi párt veszi át az uralmat. Jelenleg azonban más a helyzet. Nem egy párt jutott győzelemre, nincs is teljes győzelem. Egy átmeneti kormány áll az ügyek élén, a mely átmeneti kormánynak a nemzet jövőjére, a nemzet küzdelmeire vonatkozó programmja épen az átmenetiség folytán nincsen. Ez a kormány, mivel nincs ilyen programmja, nem is várhatja meg a háta mögött ülőktől azt, hogy árkon-bokron menjenek utána. Ennek következménye az, hogy a magunk részéről helytelennek tartanok, ha a kormány gyakran nyúlna a bizalmi kérdés feltevésének eszközéhez. Ha ez megtörténik, egynehányszor a kormány helyzetének biztosítása egyszersmind a felforgatásnak, a zavaroknak megakadályozása czéljából engedjünk és teljesitsük a kormány kivánságát. Azonban minden egyes ilyen alkalom ujabb és ujabb ok arra, hogy a keserűségek pohara csordultig legyen és végre kicsorduljon. Ezért felfogásom szerint a kormánynak kötelessége, hogy csak vezesse az ügyeket és hagyja kiérni az eszméket, azokat az eszméket, a melyek tisztult alakban ma még nem jelentkeznek. Ilyen nem tisztult eszme az a viszony, a melyben mi Ausztriával szemben állunk. Az Ausztriával való összeköttetés a 67-es törvények alapján, a dualizmus elvén van felépitve. A dualizmus azt jelenti, hogy mi megkívánjuk mindazoktól a nemzetektől, a melyek Ausztriában egyesítve vannak, hogy azok velünk szemben mint egy egységes állam jelentkezzenek. Ezért a dualizmusnak a hangoztatása jelenti azt, hogy mi a mi erőinket Ausztria vezetőségének a rendelkezésére bocsátjuk abból a czélból, hogy ott az egészséges állapot fenmaradjon, és abból a czélból, hogy ott az egységes állam neve alatt a német hegemónia továbbra is uralkodjék. Ezzel a dualizmussal és e dualisztikus felfogással szemben áll az a politika, a melyet Kossuth Lajos kezdeményezett volt 1848-ban, a mely 48-nak jelszava alatt jöttünk be ide a házba. Ennek a joolitikának nem az a czélja, hogy fentartsa a dualisztikus állapotot, fentartsa Ausztriát, hanem ellenkezőleg a czélja az, hogy elősegítse az Ausztriától való elszakadást. Nem azért, mintha ezzel az elszakadással Magyarország izoláltságát akarnánk elérni, hanem abból a felfogásból indulva ki, hogy, ha megtörténik az Ausztriától való elszakadás, ha nem nyújtjuk oda erőinket arra, hogy Ausztria mint egységes állam továbbra is fenmaradjon. akkor Ausztria a maga gazdasági különböző fejlődöttségénél, a nemzeteknek szerteszét húzásánál fogva nem fog tudni egyedül exisztálni, hanem szét fog hullani természetes részeire. Ha ez megtörtént, akkor mi készek vagyunk az egyes nemzetekkel épen olyan, vagy hasonló szoros összeköttetésbe lépni, a milyenben vagyunk most az egységes Ausztriával. Nézetem szerint ez az a felfogás, a melyet a 48-as politika képvisel. A 48-as politikának az érvényesülése nemcsak nekünk van javunkra, nemcsak minket ment meg olyan zavaroktól, a minőket a közelmúltban tapasztaltunk, hanem javára van az ausztriai nemzeteknek is. Az ausztriai nemzetek most érzik annak a gazdasági küzdelemnek a hátrányait, a melyet Ausztriával szemben folytatunk. Érzik azon rokonszenv ellenére, a melylyel az egyes nemzetek iránt viseltetünk. A cseh gyárakat például sújtja a tulipán-mozgalom, sújtja a gazdasági önálló berendezkedésre irányuló törekvésünk, inig, ha az egyes államokkal volnánk csak összeköttetésben, ezekkel szemben nem forogna fenn e küzdelemnek szüksége és akkor az a rokonszenv, a melyet az Ausztriát alkotó egyes nemzetek, a lengyelek, a csehek vagy szlovének irányában érzünk, megteremné a maga áldásos gyümölcseit. Most nem teremheti meg. Ezért kívánjuk a 48-as politika érvényesülését. A czélban van a különbség a 67-es és a 48-as politika