Képviselőházi napló, 1906. I. kötet • 1906. május 21–julius 13.

Ülésnapok - 1906-24

34. országos ülés 1906 július 10-én, kedden. 335 tölgyfa áll. Ágai közt fészket rakott egy sas, gyökerénél egy vaddisznó-család tanyázik. Békében élnek együtt. Egy napon azonban odahurczolkodott a közelbe egy vadmacska, és ez szerette volna megkapni a sasnak és a vaddisznónak a kicsinyeit. Gondolkozott, mikép lehet. Egy napon azután, a mikor a vaddisznó elhagyta tanyáját, fölszaladt a sashoz és igy szólott hozzá: Te sas, vigyázz, az a vaddisznó ott lent folyton rágja a fa gyökereit, feldönti majd a fát és megeszi a kicsinyeidet. A sas azóta mindig lefelé nézett, elhanyagolta a saját fészkét, elhanyagolta a kicsinyeit, nem vette észre, hogyan pusztulnak azok, mert ő nem lát préda után, és tönkrement, a kicsinyei megdöglöttek, a vadmacska podig nevetett és lakmározott. Ilyen macska természetű politikusok találkoznak nálunk is, különösen a Felvidéken, a kik a magyar sast mindig ijesztik, hogy a nemzetiségek fel akarják dönteni a magyar állam fáját. (Felkiáltások : Felizgatták az egész Felvidéket. Zaj.) Elnök : Csendet kérek ! Jehlicska Ferencz: Természetesen a magyar, a ki szereti hazáját, elhiszi ezt, figyelmét folytonosan a nemzetiségekre, a nemzetiségi kérdésre irányitja, esetleg a beolvasztás politikájával, és nem veszi észre, mikép pusztul a nép e miatt, saját fiai miképen mennek tönkre, elhanyagolja az ország gazdasági érdekeit és nem veszi észre, hogy a tótokkal, románokkal együtt a magyar is tömegesen vándorol ki. Vannak politikusok, a kik tényleg ebből élnek. Markovits Gyula dr. »A nyitrai politikai .bünpör« czimü munkában azt irja egy főispánról, hogy az a pánszlávizmusról egy fiatal barátja előtt ekép nyilatkozott: »Fiatal barátom, nekünk a pánszlávizmusra szükségünk van. Irtanunk kell, de kiirtanunk nem szabad, mert az a mi mentőcsolnakunk ; ha pánszlávizmus nem volna, meg kellene teremteni.« Természetes dolog, hogy a legtöbb bajt az ilyen nyilatkozatok okozzák. Ez az oka minden visszavonásnak, minden félreértésnek, a mely útjában áll az összetartásnak, és a kölcsönös szeretetnek. Szükségesnek tartottam ennek hangsúlyozását annál inkább, minthogy ebben az uj korszakban is, a melytől minden szépet vártunk, olyan politikai beszédek hangzanak el itt e házban, a melyek megint csak azon politika terére akarnák utalni a magyar közvéleményt, a melyben nem volna sem keresztény szellem, sem politikai morál. Ez pedig az abszorbczió, a beolvasztás po-litikája. Tudom én jól, hogy ennek a háznak nem minden tagja barátja ennek a politikának, de tényleg a beolvasztás politikájának pártja van. Én tehát, mikor ez ellen felszólalok, csak azokra vonatkoztatom szavaimat, a kik ezt a politikát helyeslik, és föl kell szólalnom, minthogy én épen a beolvasztás politikáját először igazságtalannak tartom, másodszor lehetetlennek, megvalósithatatlannak, harmadszor pedig károsnak és feleslegesnek is. Igazságtalannak tartom azért, mert igazságtalan dolog bármely fajnak, nemzetiségnek életére törni. Mindnyájan megköveteljük az államtól, hogy az egyes állampolgárok élete felett őrködjék. Kérdem tehát az abszorbcuó, a beolvasztás híveitől, miképen lehet ugyanezen államtól követelni azt, hogy egész fajokat asszimiláljon és a föld szinéről eltüntessen ? Valamennyien azt kívánjuk, követeljük az államtól, hogy gondoskodjék arról, hogy minden egyes honpolgár háborittatlanul birja a maga jogait. (Zaj a baloldalon. Elnök csenget.) Elnök : Csendet kérek ! Jehlicska Ferencz: Vájjon nem természetes dolog-e tehát, hogy mi az államtól követeljük azt, hogy megvédje és megoltalmazza azt, a mi nekünk legdrágább : anyanyelvünket és nemzetiségünket ? T. ház ! Mikor II. József a magyarságot arra akarta bírni, hogy nyelvét és nemzetiségét a német nyelvvel cserélje fel, akkor az egész magyar közvélemény ellene fordult, és ezen természetes reakcziónak az élén papok is állottak, mint Virág Benedek, Révay és mások. Igaz, t. ház, hogy egyes fajok beolvadtak és maguktól elpusztultak, de ebből reánk nézve semmi se következik. Millió és millió ember hal meg naponta természetes halállal és ezen senki fenn nem akad ; ha azonban valakit erőszakkal megölnek, vére az ég felé kiált boszuért. Ugyanígy áll a dolog velünk is. Ha valamikor természetes utón beolvadunk, legyen meg az Isten akarata, ha meghalunk, kipusztulunk ; de ha ilyen beolvasztó politikának sikerülne bennünket tönkretenni, az igazságtalanság volna, a mely az égre kiáltana boszuért. Másodszor lehetetlennek tartom ezt a beolvasztó politikát. Nem lehet azt megvalósítani, mert bizony nehéz dolog csak egyetlen gyermeket is egy idegen nyelven tanítani. Az ilyen gyermeket az illető idegen nép közé kell küldeni, vagy pedig neki valami külön tanítót, nyelvmestert kell tartani. Nos, t. képviselőház, hogyha csak egy gyermeket is ilyen nehéz idegen nyelven tanítani, hogyne volna nehéz egyes fajokat, a melyek milliókat számlálnak, asszimilálni, abszorbeálni ? ! Városok, falvak neveit megmagyarositani könnyű dolog, de ugyanezen városokat, falvakat asszimilálni és nemzetiségükből kivetkőztetni nem olyan könnyű. Mert utóvégre minél jobban törekszik az ilyen asszimilácziós politika a fajokat tönkretenni, természetes dolog, hogy annál inkább feléled bennünk veszélyeztetett nemzetiségünk és fajunk iránti szeretetünk. A magyar nép is akkor kezdte müveim, szeretni és támogatni a maga nemzetiségét, a mikor II. József nyelvétől, nemzetiségétől meg akarta fosztani, így lesz ez velünk is. De legalább ha hasznos vagy szükséges volna ez a politika ! Én azonban ezt is tagadásba veszem azért, mert a hazának nagyságát nem az egynyelvűségben kell keresnünk, hanem az érzelmeknek, sziveknek és lelkeknek összeforrasztásában, azoknak összhangjában, harmóniájában. Hiszen,