Képviselőházi napló, 1906. I. kötet • 1906. május 21–julius 13.

Ülésnapok - 1906-22

22. országos ülés 1906 július 7-én, szombaton. 303 Szilassy Zoltán: Polit kivételével! (Nagy derültség.) Zboray Miklós: A történet is bizonyítja, hogy a szerbek mindig rokonszenveztek a magyarokkal. Csernovics, Damjanics, Thököli mind jó magyarok voltak, és azt hiszem, rossz politikát űzött a múlt kormány, a mikor a szerbséget nem támogatta más nemzetiségekkel szemben. Utalok csak a perekre, a melyekben sorra vesztik vagyonukat ós károsodnak, hogyan mennek tönkre, és hogy kevesbednek, fogynak napról-napra. Azt hiszem, hogy politikai szempontból is a magyarországi szerbeket jobb volna istápolni, támogatni és ezáltal az ő rokonfajukkal, Szerbiával is jó viszonyban lenni. Eltekintve a kitéréstől,, visszatérek magára a tárgyra. Olvasom, hogy még a provizórium lejárta eló'tt állítólag bizonyos küldeményeket visszakaptak volna, ugy hogy Szerbia azzal áll elő, hogy szerződésszegést mi követtünk el. Nem tudom, mennyiben igaz ez, mindenesetre helytelennek kell tartanom, ha igaz az, a mit a lapok közöltek; de hisz az aktákat nem ismerjük sem itt, sem a delegáczióban nem volt szerencsénk azokat látni és a részletekbe betekinteni. De viszont azt sem tudom, hogy ha már egyszer nem tudunk Szerbiával naegállajxidni, ha az autonóm vámtarifa tételeit alkalmazzuk is, mi szükség van arra, hogy akkor a csomagokat egyáltalában ne engedjük be az országba, és a legerősebb módját alkalmazzuk a vámháborunak, a mikor minden küldeménytől megvonjuk a szállítást. Pl. itt van a szarvasmarha-, az állatszállítás, a husnemüek szállítása, a mely megtagadtatott, a lapok szerint állategészségügyi okok czimén, bár nem hiszem, hogy az állategészségügyi okok épen összeestek volna a provizórium lejártával. (Derültség.) Viszont nem tudom, hogy szükséges-e, czélirányos-e, hogy mi ezt ilyen végletekig vigyük akkor, mikor az összes előzmények azt mutatják, hogy Szerbiában megvan a hajlandóság arra, hogy velünk békés kiegyezést kössön, és mi nem tudunk megegyezni. Épen azért a következő interpellácziót intézem a t. miniszterelnök úrhoz, mint a kormány fejéhez (olvassa): >1. Mi az oka annak, hogy Szerbiával sem a kereskedelmi provizóriumot nem tudjuk meghosszabbítani, sem a végleges szerződést megkötni, s hogy a magyar kormány egyetértve az osztrák kormánynyal már a határzárlatot is elrendelte s állategészségügyi okok czimén megtiltotta a szarvasmarha, sertés és baromfi behozatalát is? Igaz-e, hogy a vámtarifa tételei tekintetében megegyezés jött létre, és csak az ágyumegrendelés kérdése okoz nehézségeket? 3. Az Ausztria és Magyarország részére kikötött állami megrendelésekből mennyi esik Ausztriára, és mennyi Magyarországra, és különösen mily árukból? 4. Gondoskodott-e a kormány és mi módon, hogy a határzárlat következtében a fővárosban és az ország többi részében a hus és husnemüek ára ne emelkedjék ?« Elnök: Az interpelláczió közöltetni fog a miniszterelnök úrral. Hammersberg László jegyző : Bedőházi János! Elnök; Előbb talán el kell intézni a másik interpellácziót ? Wekekerle Sándor miniszterelnök: Tudtommal Bedőházi képviselő ur interpellácziója ugyanerre a tárgyra vonatkozik; talán a t. ház szives engedelmével együtt leszek bátor válaszolni mindkettőre. Bedőházi János: T. képviselőház! Zboray t. képviselőtársam magát a tényállást, a miben interpellált, elmondta, és igy felesleges arra bővebben kiterjeszkednem. Én a magam részéről csak pár megjegyzést óhajtok tenni az egész dologra, még j)cdig függetlenségi szempontból. A midőn a függetlenségi párt vállalkozott arra, hogy támogatni fog egy kormányt, a mely tulajdonképpen nem a függetlenségi párt elvei megvalósításának előtérbe helyezésével igényelte és kérte a kormányzás eszközeit és melynek egyáltalában nem is az volt a czélja, hogy a függetlenségi párt elveit határozottabban érvényesítse, hanem igenis arra vállalkozott, hogy az országot egy szerencsétlen helyzetből kivezesse és az alkotmányos életnek megszakadt rendjét újból helyreállítsa: azt hiszem, hogy ennek a pártnak minden tagja, a függetlenségi elveket valló minden egyén itt, benn a házban és ezen a házon kívül is szem előtt tartotta igen t. pártvezérünknek, Kossuth Eérencznek ama kijelentését, hogy maradunk azok, a kik voltunk azelőtt is, függetlenségi pártiak, és mindnyájunkat megnyugtatott az igen t. miniszter urnak ama kijelentése is, a midőn elfoglalta helyét a kormányban, hogy nem neki kell átalakulnia és idomulnia a miniszteri székhez, hanem a miniszteri széknek kell hozzá idomulnia. Ez a megnyugvás nekünk erőt ad arra, hogy akárhányszor, ha meg fog történni és mindenesetre meg is történhetik, hogy bizonyos látszólagos ellentétbe és visszás helyzetbe jutunk korábbi elveinkkel és azzal az állásponttal szemben, a melyet eddig elfoglaltunk — mondom, mindenesetre csak látszólagosan — akkor nem is annyira ellenfeleinkkel szemben — mert azok mondhatnak akármit és nagyon sokat is mondanak — hanem önmagunk előtt mindig igazolhatjuk magunkat ezen kijelentés által. Hát mi, és azt hiszem minden képviselőtársam, tisztában voltunk azzal, hogy nekünk, a midőn ilyen kormány támogatására vállalkoztunk, sok olyan dologba bele kell nyugodnunk és sok olyan dolgot nem gátolhatunk, a melyet szigorú függetlenségi elvek szempontjából mindenesetre ellenezni kellene, a mint azt elleneztük is évtizedeken át. Tisztában voltunk azzal, meg-