Képviselőházi napló, 1906. I. kötet • 1906. május 21–julius 13.

Ülésnapok - 1906-22

2'2. országos ülés 1906 Julius 7-én, szombaton. 287 királyi kézirat érkezett, melyben ismét benne volt a »soha» szó, volt egyszer egy ultimátum, a mely a magyar államiság teljes negáczióját tartalmazta. Pedig ezek a dolgok megtörténtek, és bizony az országnak úgyszólván életóért, létéért kellett küzdenie. A nemzet nem kivánt elérhetetlent, törvénytelent, a nemzetnek politikai érettsége azt sugallta, hogy ugrás a nemzet fejlődésében nincs, de a mikor ugy állott a kérdés, hogy az 1867-es alap megváltoztatására, vagy pláne egy 1848-as aktiv alap megteremtésére még törekedni sem szabad, mikor ugy állott a kérdés, hogy a 48-as politika csupán ábrándozó szónokok szájába való, akkor a nemzeti néplélek felébredt, a krizis pillanata elérkezett, és állítom, hogy mi a fejlődési létra egy fokával magasabbra mentünk. (Igaz !) En mélyen fájlalom, hogy az a nagy nemzeti küzdelem, a mely itt az országban lefolyt., mintha e felirati javaslat tárgyalása kapcsán összezsugorodott volna, és mi mindössze azt mondjuk róla, hogy félreértések történtek, Én, t. ház, e szót: »félreértés«, keveslem. Nem félreértésről volt itt szó, hanem egyenes és nyilt támadásról alkotmányunk ellen, (Igaz 1 Ugy van !) másrészről pedig egy nyilt, becsületes harczról a nemzet részéről, (Igaz ! Ugy van !) a melyben a nemzet megmutatta, hogy él, egészséges és életképes. Nem mondom én azt, hogy a felirati javaslatban a békétlenség magvát kell elhinteni, csak azt állitom, hogy talán mégis jó lett volna e feliratban a multakra is czélozni és ne oly könnyen mindenre ráteriteni a feledés fátyolát. Mert ha mi ezt teszszük, ha bennünket megsebeznek és mi mindig csak a feledés fátyolát borítjuk a történtekre, akkor egyszer ugy meg találnak döfni, hogy a fátyolra többé nem lesz szükség. (Mozgás.) Ha mi félreértésről beszélünk, akkor ez annyit tesz, hogy mi a hatalmi erőszaknak megboesátottunk egyrészt, pedig ezt nem szabad tenni, másrészt az egész nemzeti küzdelem értékét devalváltuk, (Igaz ! Ugy van I) A felirati javaslatban szó volt az alkotmány helyreállításáról és a jogfolytonosságról. En is abban a meggyőződésben vagyok, hogy eredménynek ez eredmény, de nem vívmány, mert ha a tulajdonostól elrabolnak valamit és a tulajdonos ezt a tőle elrablott, jószágot visszaszerzi, vájjon örömmámorban ringathatja-e magát, vagy pedig csak azt mondhatja, hogy helyreállt a normális rend, a normális állapot ? Tehát az alkotmány és a jogrend helyreállítását nem szabad ugy felfogni, mintha ez jótétemény lenne, a melyet valakinek a kegyéből kaptunk. (Ugy van !) De ha már súlyt helyezünk arra, hogy megemlékszünk arról, hogy az alkotmány, a jogfolytonosság és a jogrend is helyreállt, — mint a hogy súlyt is kell helyeznünk — akkor tegyünk az alkotmányosság szó elé egy másik szót és akkor nézetem szerint rendben van a dolog és kifejezi már azt a fejlődési stádiumot, a melyben mi élünk. Ez a szó pedig : >>valódi«. Va.lódi alkotmányosság! Nagyon jól mondotta ezen ház mélyen t. elnöke, hogy a magyar alkotmánj' egyik legnagyobb baja a végrehajtó hatalom túltengése és a törvényhozás két fakotra erőinek egyenlőtlensége. Méltóztassék nekem megengedni, hogy itt ismét Anglia példájára hivatkozzam. Angolországban ugy áll a helyzet már századok óta, hogy ott a végrehajtó hatalmat kell erősíteni a parlamentnek mindenhatóságával szemben. Nálunk, azt hiszem, megfordítva áll a helyzet, mert bizony mi parlamenti mindenhatóságról nem beszélhetünk. (Ugy van!) HÓdy Gyula : Felséges császár ! Baloghy Ernő: Az alkotmány, a parlamentarizmus két pilléren nyugszik : a királyi akaraton és a nemzet akaratán. Csak akkor képzelhető normális parlamenti élet, ha ez a két akarat összhangzó.. . Nagy György : És ha egyforma erős ! Baloghy Ernő: ... és ha egyforma erős. A nemzet — mondjuk — féktelen vágyainak korolláriuma, korlátozója a királyi vétó, ellenben a nemzet letiprásának, letörésének korlátozója az ujoncz-megtagadás és az adómegtagadás. Most már hasonlítsuk össze Angliát és Magyarországot. Daczára annak, hogy Angliában a joarlament szuverenitása és hatalma az erősebb, mégis a nagy forradalom óta, 1688 óta egyetlenegy eset sem volt, hogy akár a király a vétót alkalmazta volna, akár a nemzet megtagadta volna a vér- és a pénzadót. Tehát még mindig jobb az, ha a nemzet látszólag a hatalmasabb, mert ime van rá példa, hogy megértik egymást király és nemzet, ellenben nálunk, a hol a korona erősebb, a helyzet ugy áll, hogy nekünk évszázadok óta ismételten és ismételten vissza kellett vonulnunk abba az egyedüli erősségbe az abszolút hatalommal szemben, meg kellett tagadnunk az adót, meg kellett tagadnunk az ujonczot. (Ugy van !) Ha a király és a törvényhozó testület vagyis király és nemzet egyenlő erősségű, akkor okvetlenül meg kell értenünk egymást, de csak ugy, ha egyenlő erősségű. És csakis nagy, országraszóló, vagy világraszóló evoluczió esetében történhetik meg az, hogy a parlament működésében valami baj történik, egyébként azonban, ha mind a két faktor egyenlő erejű, akkor egymást meg kell érteniök. •• Ha tehát mi, t. ház, a jogfolytonosságot, a jogrend helyreállitását mint vívmányt akarjuk üdvözölni, akkor mondjuk azt. hogy valódi alkotmány az az alkotmányosság, a hol a két faktor egyenlő erejű. Én a magam részéről igen örvendtem volna, ha a feliratban ez a gondolat is kifejezésre találj Es most, t. képviselőház, a midőn a múltról már beszéltem, méltóztassék nekem megengedni, hogy a jövőre nézve is tehessek egy pár megjegy zést. (Halljuk I Halljuk !) Lehetséges-e az, t. ház, hogy feliratunkban egyszerűen átsikoljunk azon határkő felett és ne mutassunk rá a jövőre, ne I mutassunk rá vágyainkra. Hiszen talán csak nem