Képviselőházi napló, 1906. I. kötet • 1906. május 21–julius 13.
Ülésnapok - 1906-9
9. országos ülés 1906 június 2-án, szombaton. 99 ne csak egy tekintetben kövesse, hanem kövesse más tekintetben is. Ennek a felhatalmazási törvénynek el- vagy el nem fogadása nem a kormánynak, hanem a jogrend helyreállításának az érdeke. Kövesse tehát a t. képviselő urGladstone példáját abban is, hogy akkor, ha annak a kormánynak, mely a parlamentarizmus minden attribútumával bir — mert birja először a fejedelemnek a megbízását, másodszor birja a képviselőház többségének, még pedig merem mondani: nagy többségének bizalmát — (ügy van !) működését ne hiúsítsa meg, vagy legalább is ne igyekezzék azt késleltetni. (Élénk Iielyeslés.) Higyjék el nekem a t. képviselő urak, nem erős, hanem koncziliáns hangon kívánok szólni. Nem vágyódom arra az olcsó dicsőségre, hogy a képviselő urálinak egyik-másik gyöngéjét kikeresve, pattogó argumentumokkal tudjam azt megczáfolni, hanem koncziliáns hangon szólok, szólok azon a hangon, a mely mindenkit megillet e házban. De bármilyenek legyenek is, t. képviselő urak, az önök sérelmei, a melyeket én a kellő mértékre redukáltam, itt nem lehet ilyen hangon fellépni, (ügy van !) Ez nem Jákob hangja, a mikor ugy lépnek fel, hogy az országgyűlés egyes pártjainak olyan szemrehányásokat tesznek, minőket például tegnap itt Blahó képviselő úrtól hallottunk, a ki különben a vidéki szellemességnek nem kis tanújelét szolgáltatta. (Derültség és taps. Felkiáltások : Viczinális !) Elnök (csenget) : Csendet kérek! Miháli Tivadar: Ez is demokráczia ? Ugron Gábor: Demokráczia a műveltség maga. (Halljuk I Halljuk !) Wekerle Sándor miniszterelnök: Mikor a nemzetiségi képviselő urak az országgyűlés egyes pártjait azzal támadják, hogy korábbi elvi álláspontjukkal jutottak ellentétbe és a mikor az országgyűlés legnagyobb pártja a hazafiságnak és az önmegtagadásnak valóban históriai jelentőségű magaslatára emelkedik: akkor apró tűszurásokkal és nem tudom mivel kisebbíteni akarni ezt az álláspontot — higyjék meg, t. uraim, ez nem a megegyezés útja. (Igaz ! ügy van 1) Egyre szólítom fel önöket, (Halljuk! Hallfuk!) arra, hogy vállalkozzanak közös munkára és akkor azok a népérdekek, azok a közérdekek, a melyeket annyira hangsúlyoznak, sőt még azok a szocziális érdekek is, a melyeket megvalósítani kivannak, mind meg fognak valósulni, mert mi egyre vállalkozunk. Vállalkozunk méltányosságra, de megadásra vállalkozni nem fogunk soha. (Elénk éljenzés, helyeslés és ta-'ps.) Ajánlom a javaslat elfogadását. (Hosszantartó, meg-megujuló éljenzés és taps. A miniszterelnököt minden oldalról üdvözlik.) Elnök : Az ülést öt perezre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök : Az ülést ujből megnyitom. Ráth Endre jegyző : Juriga Nándor. Juriga Nándor: T. képviselőház! Meglehetős nehéz a helyzetem, midőn az imént elhangzott finom modorú és nagyhatású beszéd után kell lelkemnek bizalmatlanságát a kormánynyal szemben kifejeznem és megindokolnom, hogy az indemnitást nem fogadjuk el még egy oly magas helyről elhangzott, hogy ugy mondjam — és itt megengedem, hogy talán nem lesz jogi kifejezés, a melyet használok, mert nem vagyok fiskális, hogy szőrszálhasogató kifejezésekkel tudjak élni — kegyelmesuri intelem és leereszkedés nyilvánítása után sem, a melyben tényleg figyelmes szó is jutott mindnyájunknak, a nemzetiségieknek, de a melyben — bár nem tudom, hogy ugy gondolta-e a miniszterelnök ur — az foglaltatik, hogy jó lesz azonnal leszerelni, teljes bizalmunkat kifejezni a kormány iránt, levetni saruinkat, egészen beadni a derekunkat, belemenni a mai hatalmas áramlatba és egy olyan — hogy ugy fejezzem ki magam — nagy Dunába, a mely végigfolyik az országon, beugrani a mai finom, kedves modorú, zseniális, bona mixta cum malis, de néhány ügyes szofizmával mégis megsózott beszéd után (Halljuk ! Halljuk !) a hatalom Dunájába, még sem lehetséges arra rögtön bizalmat és indemnitást szavazni, egy ilyen hatalmas ember előtt mindjárt összerogyni, mert van nekünk még hátgerinezünk. Őszintén megmondom, — megjegyzem, nem obstrukeziós szándékból, (Nagy zaj baljelöl.) csak röviden akarok szólani — nem akarom lelkületemet elfojtani és nem tagadom, hogy benyomásom az volt, mintha egészen agyonnyomott volna ezekkel az argumentumokkal, mint egy nagy kő ; jiedig, ha jobban megnézem, voltak beszédében olyan szofizmák, a melyek elegendők arra, hogy bizalommal, iránta ne viseltessünk. (Zaj balíelől.) Azt gondolom, uraim, a múlt a jövő záloga. De hogy ha csak ezt a beszédet akarnám a jövő zálogának tartani, konstatálnom kell, hogy ez nem élés, erős zálog. Kutatnom kell a multat, s azt találom, hogy Wekerle miniszterelnök ur kijelentette már egyszer, a mikor épen oly hatalmas volt, mint most, hogy nemzetiségi kérdés nem létezik. Azonkívül egész politikai múltjában mint a néhai liberális pártnak hatalmas oszlopa és fentartójaként szerepelt. A liberális j)árt ugyan meghalt azóta, illetve a mi becsület volt benne, összecsoportosult az alkotmánypártban. Ebben a múlt működésében oly szimptomák és cselekmények vannak, a melyre — bármilyen szép legyen az ő szava, bármilyen kedves a mosolya és bármilyen hatalmas helyről jöjjön — azt kell mondani : Uram, uram ! nem szavakat, hanem cselekedeteket kérünk ! (ügy van ! a közép hátulsó padjain.) Azt mondom, megvan a hatalma a belügyminiszter urnak, mutassa meg, hogy uj korszak állott be. Megvan ma is a hatalma a belügyminiszter urnak, hogy bármely kerületbe sürgönyöz és a zsandárok mint politikai patkányok azonnal odúikba mennek, s a békés kerületeket és választókat nem molesztálják. A nép felocsúdik és azt mondja : hála Istennek, uj korszak állott be ; mégis csak uj élet kezdődik az 13*
