Képviselőházi napló, 1905. I. kötet • 1905. február 17–junius 21.
Ülésnapok - 1905-33
384 33. országos ülés 1905 május 31-én, szerdán. tik a kérdése. Vájjon meg fogjuk-e valaha ezen ideát közelíteni, vagy el fogjuk e azt érni, ezt nem tudom. De hogy megközelítsük az ipar és kereskedelem felemelésével, ez a vámterület elkülönítésének egyik feladata. (Ugy van! balfelöl,) Már most, ha a vámterület elkülönítésének kérdéséhez hozzáfogok, szinte lehetetlen, hogy bizonyos természetű politikai tényt is ne konstatáljak, ez pedig abban áll, hogy szerencsétlen dolog és különösen szerencsétlen akkor, ha a miniszteri székből hirdettetik, dogmaként hirdetni akarni azt, hogy létezik egy ország a föld kerekségén, mely csak a közös vámterülettel és vámszövetséggel tud boldogulni és csak egy osztrák-magyar közös bankkal, hiszen ilyen gazdasági elmélet, mint elméleti tétel számára azért nem lehet hallgatóságot olyant találni, mely azt el is hiszi, mert a mióta a világ fennáll, nem a vámszövetségi alap a rendszer, hanem a rendszer az, hogy minden állam igyekszik önálló, külön gazdasági életet folytatni és kivétel az, ha vámszövetségek alkottatnak, (Ugy van! a baloldalon és a középen.) Maga ez a tény eléggé illusztrálja azt, hogy a vámterület elkülönítésének elvi akadályai abszolúte nem forognak fenn és ha ilyenek felhozatnak, akkor azok, a mint később majd rá is fogok mutatni, a legnagyobb mértékben nem gazdasági, hanem politikai, nálunk pedig leginkább állami okok. (ügy van! a baloldalon és a középen.) A vámterület elkülönítésének kérdése nem is függ össze sem az elzárkózás, sem a szabad kereskedelem elméletével; mert Hieronymi Károly ur, mint képviselő és szakember, talán fogja tudni, hogy a külön vámterület mellett is ép ugy lehet szabad kereskedelmi politikát követni, mint a hogy lehet elzárkózási politikát folytatni; ép ugy lehet a legtöbb kedvezményes eljárás mellett tarifát és vámszerződést kötni, mint a hogy közös vámterület mellett. Majd rátérek arra, hogy nem szemfényvesztés, ha csak annyit érünk is eí, hogy nem vámszövetségi alapon, hanem szerződés alapján lépünk Ausztriával gazdasági viszonyba. Majd meg fogom magyarázni a t. képviselő urnak és remélem,kapaczitálni is fogom,hogy ez nem szemfény vesztés és hogy a macska nem ugyanaz, hanem csak a nyakravaló más. Azon tény mellett, hogy Magyarország, a magyar nemzet törvényhozása és alkotmánya a nemzet számára azon sok közül, a mit elvesztett a nemzet, azt a jogot mégis biztosította, hogy gazdasági életét önállólag rendezhesse be. Hozzájárul a mostani időkben azon politikailag nem kicsinylendő tény, hogy eddig és különösen az utolsó deczenniumban sűrűen hangzott fel azon érv, hogy a vámterület elkülönítésének egyik akadálya a felségi akarat volt. Nem szükséges rámutatnom azon eléggé publikált nyilatkozatokra, melyek konstatálják, hogy ez az akadály, mint a tények bizonyítják, nem ő Felségétől származott, hanem a szabadelvű tábor által felhasznált hamis érv volt idáig; mert ő Felsége ugy, a mint ezt a törvény világosan rendeli, kifejezetten kijelentette, hogy ebben a tekintetben a nemzet törvényhozása többségének akarata előtt meghajlik, hogy a vámterület kérdésében sem feltételeket nem szab, sem akadályokat az elé nem gördit, hanem a nemzet törvényhozásának többségére bizza annak mikénti megvalósítását. Ilyen auspicziumok közt, ha akad a miniszteri székből valaki, a ki egy üyen külön vámterület berendezésénél a nemcsak gazdasági előfeltételt, de törvényszerű parancsot képező autonóm tarifa kérdésében azt mondja, vagy pedig, ha valaki autonóm tarifát terjeszt be, hogy ez szerencsétlen dolog, akkor ez oly sajnálatra méltó jelenség, a melyet eléggé mélyen sajnálni nem lehet. De még egy dologra rámutatnom, és ez az, hogy ezekkel az enuncziácziókkal szemben sűrűn találkozunk jelenségekkel, a melyek szerint politikailag és taktikailag a nemzetnek törvényben gyökerező jogát és a többség feliratában kifejezett azt az akaratát, hogy a vámterület elkülönittessék, fejedelmileg elismerik ugyan nemzeti jognak, tényekkel azonban mindent elkövetnek, hogy ez a jog érvényesíthető ne legyen. Rámutatok arra, hogy a válság elodázásának kérdése mennyire függ össze ezzel — a miről különben külön szándékozom megemlékezni. Rámutatok arra is, hogy Horvátország részéről a már szokott módon és utón ebben a kérdésben is egy sajátságos propagandával találkozunk. Azon, hogy horvátországi képviselőtársaink nevében felolvastatik a képviselőházban egy nem is egyénektől aláirt, de mégis testületileg benyújtott nyilatkozat, most nem akarok bővebben meditálni, csak a figyelmet akarom felhívni arra, hogy horvátországi képviselőtársaink, nem a mint ezt a ház előírja, tíz képviselő által aláirt indítványt nyújtottak volna be, de benyújtottak egy nyilatkozatot a horvátországi képviselők, mint testület nevében, minden aláírás nélkül. A formától, mondom, most eltekintek, ahhoz minden horvátországi képviselőnek joga van, hogy állást foglaljon a közös vámterület, vagy a vámterület elkülönitése érdekében. De van egy másik jelenség is, és arra akarok rámutatni. Ha csak privát körben, vagy valamely politikai klubban történtek volna azok a nyilatkozatok, a melyekről most szólok, akkor nem tartanám szükségesnek, hogy az ügyet a magyar parlament előtt szóba hozzam. De a zágrábi kereskedelmi és iparkamarában hozatott egy határozat, a mely azt mondja, (Halljuk! Halljuk! balfelől.) hogy mi hivei vagyunk a közös vámterületnek és Horvátországra nézve, — ugy a mint Hieronymi Károly t. helytartó ur mondja — szerencsétlenségnek tartanok a vámterület elkülönítését; de ha elkülönittetik a vámterület, akkor mi is el akarjuk különíteni a horvát vámterületet Magyarországtól. (Mozgás és derültség balfelől.) Szakasztott mása ez a nyelvkérdésben elfoglalt álláspontnak. (Igaz ! Ugy van! balfelől.)
