Képviselőházi napló, 1905. I. kötet • 1905. február 17–junius 21.

Ülésnapok - 1905-33

33. országos ülés 1905 május 31-én, szerdán. 383 Következik az indítvány- és interpelláczióskönyvek felolvasása. SzakátS Zoltán jegyző: Jelentem a t. háznak, hogy sem az indítvány-, sem az interpellácziós-könyvben ujabb bejegyzés nincs. Elnök: Következik a Kossuth Ferencz képviselő ur által a magyar autonóm vámtarifa elkészítése ügyében beadott indítvány (írom. B7) tárgyalásának folytatása. Hertelendy László jegyző: Polónyi Géza! Polónyi Géza: T. képviselőház! (Halljuk ! Halljuk! balfelöl.) Kossuth Ferencz t. képviselőtársam indítványának támogatása czéljából akarom érveimet csoportosítani. Minthogy gazdasági kérdésről van szó, lemondok a deklamáczióról és annak esetleg rendelkezésemre álló fegyvereiről. Mielőtt tárgyamra, s különösen arra térnék át, hogy a Kossuth Ferencz indítványával szemben elhangzott egyetlenegy támadó beszédnek: Hieronymi Károly kereskedelemügyi miniszteri helytartó urnak . . . (Derültség a baloldalon.) Darányi Ferencz: Ez a helyes kifejezés! Polónyi Géza: . . . indokaira reflektáljak, szükséges, hogy általánosságban bevezetésül néhány tételt regisztráljak. Rá kell mutatnom, t. ház, arra a paradox alkotmányos helyzetre, hogy ne mondjam: alkotmányjogi paródiára, a melyet Magyarország parlamentjében a helytartó minisztérium viselkedése folytán napról-napra szemlélünk. Szinte mondanom is felesleges, hogy én ugy gr. Tisza István, mint Hieronymi Károly képviselő uraknak mint szakembereknek — hozzáteszem: tehetséges szakembereknek — érveire mindig kíváncsi vagyok és azokat mindig szívesen fogom meghallgatni nemcsak kötelességből, hanem az egyének iránt tartozó tiszteletemből is kifolyólag. Azonban súlyos aggodalom merül fel bennem alkotmány tiszteletemnél fogva mindannyiszor, valahányszor látom, hogy épen Magyarország parlamentje az, a hol megtörténik, hogy a többségi akarattal szemben nem a képviselők által előterjesztett érveknek értékénél és erejénél, hanem a miniszteri széknek auktoritativ erejénél fogva elvek hirdettetnek, a melyek a külföldön azt a látszatot kelthetnék, (Ugy van! balfelöl.) mintha ezek a magyar nemzet hivatalos véleményét és a magyar hivatalos közvéleménynek megnyilatkozását képeznék. (Ugy van! a baloldalon.) Ezzel a tendencziával, a mely most már nem is sporadikus jelenség, hanem rendszer, a magyar parlamentnek le fog kelleni számolnia. E szempontból beszédem végén rátérni szándékozom e kérdés taglalására, bevezetésül azonban, hogy állításomat teljesen igazoljam, bátor vagyok rámutatni arra, hogy a képviselőháznak egy, a képviselőház nevében a Felséghez intézett felirata, a melyet a képviselőház nagy többsége fogadott el, (Ugy van! a baloldalon.) idevonatkozó pragmatikus kijelentésében kifejezetten megmondja, hogy a magyar nemzet törvényhozása, helyesebben képviselőháza többségének az az álláspontja, törvényben rejlő joga, hogy a vámterület tényleges elkülönítésének alapján áll, bár azt kellő előkészületek és kellő előfeltételek mellett akarja tényleg életbeléptetni. (Vgy van! Ugy van! balfelöl.) Már most nemcsak efemer jelentőségű kijelentést teszünk, nemcsak egyes képviselőknek vagy pártoknak megnyilatkozott álláspontjáról van szó, hanem arról, hogy Magyarország miniszteri székéből vállalkozhatik-e valaki arra, hogy a többség által elfogadott és promulgált határozattal szemben állást foglaljon és hirdesse, hogy az a politika, a melyet a nemzet törvényhozása, ezen háznak többsége a nemzetre üdvösnek és egyedül helyesnek tart, veszélyes és szerencsétlen politika. Ilyen vállalkozás méltó azokhoz, a kik maguk a szerencsétlenek és a kik eddig közreműködtek arra, hogy még szerencsétlenebbé tegyék az országot. (Ugy van! Taps a baloldalon.) Miután, mondom, ezzel a témával még egyszer foglalkozni szándékozom, most egy másik általános természetű kijelentésre kell még csak szorítkoznom. Kossuth Ferencz t. képviselőtársam és mélyen t. pártvezérem nagyon helyesen fejtette ki, hogy azoknak, a kik a vámterület elkülönítésének alapján állanak, sohasem volt és nem is lesz tendencziájuk, hogy ők a gazdasági érdekek — nevezzük agrár érdekeknek — bármily csorbításával szándékoznának politikájukat keresztülvinni, végrehajtani. De talán mégis hiba lenne abba az egyoldalúságba beleesni, mintha a vámterület elkülönitése esetén a gazdasági politikának kizárólag, hogy ugy mondjam, egyetlen feladata csak az agrár érdekek védelme lehet. Ez bizonyos mértékben az egyoldalúságnak jelensége lenne, a mely nem helyesen mérlegelné a helyzetet. A vámterület-elkülönítési politika, a mely meg akarja óvni és meg is fogja óvni a gazdaságnak, az Őstermelésnek minden érdekeit, mégis lényegében nem azt czélozza, hogy egyes osztályérdekek, nevezzük azt nagy-, kis- vagy középbirtoknak, istápoltassanak, hanem hogy a nemaet maga mint közgazdasági egész, annak minden rétegében, tehát az ipar, kereskedelem és mezőgazdaság együttesen találják meg védelmüket és prosperálásukat a jövendőben. (Helyeslés balfelöl.) A specziális magyar helyzet, a vámterület elkülönítésének egyik tendencziája és pedig nézetem szerint kimagaBlő tendencziája az, hogy Magyarországot abból a helyzetből, a mely az őstermelésre szorítkozó kizárólagosság elvén nyugszik, kivezessük és pedig egy jobb jövendő felé, mert kétségtelen gazdasági axióma, mely megtalálható minden elfogadható munkában, hogy az a nemzet és állam a legboldogabb, a mely gazdasági rendszerét és életrendjét ugy tudja beosztani, hogy sem kivitelre, sem behozatalra nem szorul. Ez az az ideál, a mely felé az államok és nemzetek törekesznek. Hogy mennyire tudjuk ezt megközelíteni, az természetesen az aktuális poli-