Képviselőházi napló, 1905. I. kötet • 1905. február 17–junius 21.

Ülésnapok - 1905-32

372 32. országos ülés 1905 május 30-án, kedden. legek keletkeztek, melyeknek külföldön piaczot kellett teremteni, ezt pedig másként teremteni nem lehetett, mint hogy ha azon államoknak, melyek ipari produktumaiknak fogyasztói voltak, mezőgazdasági téren, a mezőgazdasági vámok terén rekompenzáeziókat nyújtanak. Ilykép a nyugati államok mezőgazdasága mind nagyobb válságba siilyedt és csak a legutóbb jelent meg Poroszország mezőgazdasági eladósodásáról egy statisztika, a mely azt igazolja, hogy a porosz mezőgazdaság általában 75—80 százalékkal van jelzálogadósságokkal és egyéb terhekkel megterhelve. Ezek a körülmények késztették arra a nyugati államokat, hogy egy erélyes agrár védvámos politikát léptessenek életbe. Ezen irányzat előtt lehetetlenség nekünk is elzárkóznunk. Lehetetlenség akkor, a mikor az egész európai kontinensen, midőn az EgyesültÁllamokban a legerélyesebb védvámos politika érvényesül, a midőn annak a küszöbén állunk, hogy maga Anglia is belátható időn belül az eddigi szabad kereskedelmi irányzat helyett védvámos irányzatra tér át, akkor nekünk a mi államunkban, a mely államban a mezőgazdasági érdekek predominánsak, nem lehet ezen védvámos irányzat elől elzárkózni, hanem le kell vonni ebből a konzekvencziákat. Nem tehetünk ugy ma is, mint tettünk a múltban, amidőn kiegyezéseinket megkötöttük és a midőn már Nyugaton az agrár védvámos irányzat mindenütt tért foglal, nálunk még mindég a szabad kereskedelmi irányzathoz ragaszkodtak görcsösen, a minek következménye az volt, hogy Ausztria egyoldalulag az ipari vámokat felemelte, a magyar mezőgazdaság pedig, miután saját kormánya nem követelte a mezőgazdasági agrár vámvédelmet, semmiféle gazdasági védelemben nem részesült. A magyar gazdatársadalomban hosszas küzdelem, kapaczitáczió és agitáczió után sikerült végre egy közvéleményt teremteni, a melynek nyomása alatt meggyőződéssé vált már az a gazdatársadalmi törekvés, hogy ha a közösséget továbbra is fenn akarjuk tartani, akkor ez csak azon az áron történhetik, hogy ha a magyar mezőgazdaság a közös vámtarifában ugyanazon védelemben fog részesülni, mint a melyet eddig Ausztria ipara élvezett. A Széll-Körber-féle közös vámtarifa ezen az alapelven épült fel: a gazdatársadalom által hangoztatott követelményeket valósítja meg és ép azért nem lehet rossz néven venni a gazdatársadalomtól, hogy a hosszú küzdelem által kivívott előnyöket a kezéből kibocsátani egykönynyen nem akarja,hanem ragaszkodik azon vámtételekhez, illetve azon előnyökhöz, a melyek máris ezen vámtarifában biztositva vannak. Kétségtelen, hogy ez a vámtarifa lehetne jobb is, mert a ki a gazdaságitársadalmi kívánalmakat figyelemmel kísért^, az tudhatja azt, hogy a már kész vámtarifatervezettel szemben, különösen azóta, hogy a német kereskedelmi szerződés meg van kötve, felmerültek oly kívánalmak, melyek a közös vámtarifa agrár vámjainak emelését követelik. Hogy csak egy ilyen kívánalomra utaljak, itt vannak az állatvámok. Az állatvámoknál az a különös eset állott elő, hogy a mi állataink Nyugatra magasabb szerződési vámok mellett fognak piaczra kerülni, mint a mily alkudozási vámjaink vannak nekünk Kelet felé. Természetes dolog, hogy az alkudozásoknál le fognak engedni ezekből a vámokból is és a konzekvenczia az lesz, hogy a nyugati és keleti forgalom között disparitás fog előállani a magyar mezőgazdaság hátrányára. (Ugy van! a baloldalon és a középen.) Azért követeltük azt, hogy nem elég, hogy a vámtarifában meglegyen az agrár vámvédelem, hanem szükséges, hogy ez oly mérvű legyen legalább, mint a milyen mérvű a kivitelünkkel szemben alkalmazott agrárvám védelem Németország részéről és hogy ez a keleti államokkal kötendő szerződésekben oly fokra ne szállíttassák le, a mely a magyar mezőgazdaságra végzetes lehet. Nem kételkedem abban, hogy a közös vámtarifajavaslatnak minden olyan módosítása, mely a jelzett irányokban mozog, a gazdaközönség azon részéről is, a mely még ma a közös vámterület alapján áll, a legnagyobb örömmel fog üdvözöltetni. A másik szempont, mely a vámpolitikai kérdések elbírálásánál irányadó lehet és kell, hogy irányadó legyen, különleges viszonyunk Ausztriával. Én csak arra a százados gazdasági kapcsolatra utalok, mely Magyarországot és Ausztriát összefűzi. Nem érintem a közjogi kapcsolatot, mely szintén arra utal, hogy ne egymás gyengítésére utazzunk, hanem hogy egymás erősödésén dolgozzunk, a nélkül azonban, hogy az egyiknek erősödése a másiknak gyöngülésével járjon. Egyesek ezt a közösség fentarfásában, mások pedig az önálló berendezkedésben vélik feltalálhatni. Én utalok arra, hogy ezen két szempontot, a mezőgazdasági érdekek különös gondozását és az Ausztriával fennálló különleges kapcsolatnak szem előtt tartását, maga Kossuth Ferencz t, képviselőtársam is olyképen tüntette fel tegnapi beszédében, mint a mire önálló berendezkedés eBetén is figyelemmel kell lenni. Ez felette megnyugtató nyilatkozat. Felette megnyugtató arra az esetre, ha tényleg nekünk önálló alapon kellene gazdasági ügyeinket berendezni. És ez az a két szempont, t. ház, a melyeknek szem előtt tartásával Magyarország gazdasági érdekeit ugy a közös, mint az önálló berendezkedés terén érvényesíteni lehet, ez az a kapcsolat, a mely áthidalást képezne a közös vámterület és az önálló vámterület közt, mert ma is hangsúlyozom azt a meggyőződésemet, hogy az önálló vámterület kérdése egyszerűen gazdasági kérdés, a melyet gazdasági szempontból kell megoldani. És megoldhatjuk a közös vámterületet is ugy, hogy a mezőgazdaságnak, illetőleg Magyarországnak ártalmára lehet, és megoldhatjuk az önálló vámterületet is ugy,