Képviselőházi napló, 1905. I. kötet • 1905. február 17–junius 21.

Ülésnapok - 1905-32

32. országos ülés 1905 május 30-án, kedden. 373 hogy a mezőgazdaságnak ugyancsak ártalmára lehet. De ha az általam hangsúlyozott két szempontot szem előtt tartjuk, meg van adva a mód arra, hogy az önálló vámterület alapján is megvédhessük mezőgazdasági érdekeinket. Különösen áll ez, ha Kossuth Ferencz tegnapi fejtegetésén továhb menve, az önálló berendezkedésnek azt a módját teszem bírálat tárgyává, a melyet 6 tegnap, bár rövid vonásokban, de alapelveiben elég világosan kifejtett. Ha sikerülne oly megoldást találni az önálló berendezkedésnek, a mely szerint, a mig mi egyes ipari vámokat Ausztriával szemben életbeléptethetnénk, viszont legalább a legfontosabb mezőgazdasági terményeinket — mint a gabona és az állatok — szabadon vihetnők ki, illetőleg vámmentesen, (Derültség jobbfelöl.) akkor a magam részéről a legnagyobb örömmel üdvözölném a megoldást, mert az határozottan jobb, mint a Széll-Körber féle kiegyezés és határozottan jobb, mint egy javitott Széll-Körberféle kiegyezés is volna. De legyen szabad Kossuth Ferencz t. képviselőtársam figyelmét ennél a megoldásnál is egy körülményre felhívnom, a mely a mezőgazdasági érdekek gondozása és a szükséges átmenet létesítése szempontjából igen fontos. Ha mi egyszerűen azt a biztosítékot nyertük Ausztriától, hogy a mi nyersterményeink vámmentesen mehetnek az ő területére, akkor ez még nem elégít ki, mert Magyarországnak és a magyar mezőgazdaságnak biztosítékok kellenek abban a tekintetben, hogy ezt a kedvezményt Ausztria nem fogja egyúttal a tengerentúli és a keleti államokra is kiterjeszteni. Ha Ausztria ugyanezt a kedvezményt megadja az összes többi államoknak is, akkor a magyar mezőgazdaság teljesen ki van téve a nemzetközi versenynek és akkor az egész agrár vámvédelmi rendszer, a melyen a közös vámtarifát megépítettük és a melyet minden körülmények közt az önálló vámterületnek is fenn kell tartani, homokra épült, mivel a vámok nem fognak érvényesülni. Ezt az önálló vámterületi rendszert tehát magam részéről kiegészíteném azzal, hogy igenis nagyon kívánatos a magyar mezőgazdaság és a magyar gazdasági élet fejlődése szempontjából, hogy az önálló vámterület a jelzett módon nyerjen megoldást, de ezzel kapcsolatban szükséges, hogy kellő biztosítékot nyerjünk abban a tekintetben, hogy Ausztria e mezőgazdasági kedvezményeket nem fogja más államnak megadni. (Mozgás jobbfelöl.) Pap Géza: Ez lehetetlen! Rubinek Gyula: De nemcsak ez szükséges, hanem az is szükséges, hogy azon vámtételek magassága, mérve tekintetében is előzetes tájékázást nyerjünk Ausztria részéről, a melyeket ő a keleti és tengerentúli országoknak fog engedni. A helyzet ugyanis az, hogy Magyarország a maga ipari vámjait teljes mértékben meg fogja tartani, azokat nem fogja leszállítani a többi külfölddel szemben, miután ipart akar teremteni és létező iparát meg akarja védeni; ha tehát Ausztriának ipari kedvezményeket ad, azokat Ausztria teljes mértékben élvezni fogja, mert mi azokat nem fogjuk megadni másoknak, sőt még megközelítőleg sem adhatunk akkora kedvezményeket más államoknak, mint Ausztriának, mert akkor összes reménykedésünk, hogy ipart teremtsünk, meghiúsul. Viszont, ha Ausztriát meg nem győzzük a tekintetben, hogy milyen messze mehet ő mezőgazdasági téren vámjainak leszállításában, akkor az a helyzet áll elő, hogy Ausztria, hogy ipari feleslegét másutt tudja elhelyezni, leszállítja mezőgazdasági vámjait oly mértékben, hogy nekünk nincs már vámvédelmünk az osztrák piaczon. Barfa Ödön: Az osztrák agráriusok nem fognak ebbe belenyugodni! Rubinek Gyula: Én is azt reméltem, de sajnos, a legutolsó szavazás alkalmával, mikor a vámtarifában ugyanazon agrárvámok felemelését követelték az osztrák agráriusok, a melyeket mi is követelünk, le lettek szavazva nagy többséggel. Én a magam részéről azonban nem hiszem, hogy az a megoldás, a melyet Kossuth Ferencz t. képviselőtársam tegnap jelzett, megvalósulhasson, mert az idő annyira előrehaladt, hogy Ausztriával ez alapon uj tárgyalásba bocsátkozni és azt 1906 márczius l-ig megoldásra juttatni legalább is igen nehéz feladat. Nem hiszem politikai okokból sem, mert hiszen kérdés, hogy kap-e a képviselőház időt arra, hogy ezekkel a kérdésekkel foglalkozzék és nem a fejünk felett fogják-e elintézni ezeket a fontos kérdéseket, mint a hogy az eddig történt. Mindezek daczára hozzájárulok Kossuth Ferencz t. képviselőtársam határozati javaslatához azért, mert szükségét látom annak, hogy keressék mindazok, a kik egy téren, a közgazdasági téren működünk, az érintkezési pontokat a tekintetben, hogy az ország gazdasági ügyét végre dűlőre juttassuk. Elfogadom azért, mert nem akarom útját vágni az én szerény szavazatommal sem annak, hogy azoknak a reménykedéseknek a megvalósítására, melyek egy legnagyobb párt vezérének szivében élnek, a melyeket egy nagy parlamenti párt oszt, s a melyek határozottan gyökeret vertek a magyar közvéleményben, ne nyújtsunk alkalmat és azt ne segítsük elő. De hozzájárulok azért is, mert Kossuth Ferencz t. képviselőtársamnak tegnapi beszéde meggyőzött arról, hogy nem fogja a jót roszszal felcserélni, és hogy ha az önálló berendezéssel nem sikerül jobb alapot teremteni, mint a melyen ma állunk, mint a melyet a Széll-Körber-féle kiegyezés teremtett, akkor erről a meglévő alapról nem fog letérni. (Ellenmondás balról.) Elfogadom azért is, mert maga t. képviselőtársam is hangsúlyozta az átmenet szűk-