Képviselőházi napló, 1905. I. kötet • 1905. február 17–junius 21.
Ülésnapok - 1905-23
23. országos ülés 1905 május 11-én, csütörtökön. 253 szükséges, hogy az országgyűlés szuverenitása minden kétséget kizáró, kétséget nem tűrő módon megnyilvánuljon. (Helyeslés balfelöl.) És itt legyen szabad egy megjegyzést tennem a szabadelvűpárt köréből eredő egy ellenvetésre, a mely abban csúcsosodik ki, hogy voltaképen ez a felirat már csak azért sem volna szükséges, mert hiszen épen a szövetkezett balpárt vezető férfiainak volt alkalmuk arra, hogy a királyt tájékoztassák mindarról, a mit a szövetkezett balpárt akar. Azonban eltekintve attól, hogy én ezeket a magánkihallgatásokat épen alkotmányjogi szempontból nem tartom elégségeseknek arra, hogy a királyt mindenről tájékozzák, nem zárkózhatom el azon tény kijelentése elől, hogy ezen magánkihallgatásoknál nem történt mindaz, a minek történnie kellett volna, mert sajnálattal konstatálnom kell, hogy ezen magánkihallgatások alkalmával épen az a párt lett mellőzve, a melynek mindenesetre a legtöbb mondanivalója lett volna, t. i, a nemzetiségi párt. (Zaj a baloldalon.) Egy hang (balfelöl): Nagyszerű! Hodzsa Milán: Ha meghallgatták az egyik pártot, meg kell hallgatni a másikat is. T. ház! Egy másik megjegyzést is meg kell tennem. Nézetem szerint az a felirati tervezet, a mely most a ház asztalán van, az országgyűlési szokás szempontjából helyesebben is létrejöhetett volna. A felirati bizottságnak ugyanis tisztán és kizárólag a szövetkezett balpárt kebeléből kerültek ki a tagjai, pedig a kölcsönös méltányosság és a pártközi érintkezés őszintesége megkívánta volna, hogy ott helyet foglaljon az országgyűlésnek valamennyi pártja. (Zaj.) Elnök (csenget): Csendet kérek, t. ház! Hodzsa Milán: Épen tegnap hangzott itt el szemrehányás, hogy a Miháli Tivadar által benyujtottt felirati javaslata a nemzetiségi pártnak a kibontakozás akadálya. Ezt az akadályt, ha ugyan akadály, azt hiszem, nagyon könnyen el lehetne hárítani ugy, hogy a felirati javaslatban őszintén és lojálisán a mi állásfoglalásunknak is helyt adnának. A mi magát a felirati javaslatot illeti, arra nézve legyen szabad megjegyeznem, hogy a köztudat szerint a szövetkezett ellenzéki pártok nem programmegység alapján szövetkeztek. E tekintetben minden indokolás nélkül kijelentem, hogy én a koaliczió összetételét programmok differencziája szempontjából firtatni nem kívánom. Az uj rendszer elnevezése alatt szokták összefoglalni az országban mindazt, a mit a szövetkezett balpártok működésétől az ország vár. A szabadelvűpárt részéről azzal a szemrehányással illették a felirati javaslatot, hogy voltaképen nem foglal magában pozitív terveket, hanem tisztán negatív jellegű. Ezt a szemrehányást nem tehetem magamévá, nem azért, mert ha van pártja ennek az országgyűlésnek, a mely a múltban és a jelenben, de különösen a jelenben a negáczió álláspontjára helyezkedett, akkor ez a szabadelvűpárt. Ez a párt mindig a negáczió álláspontjára helyezkedett, akár arról volt szó, hogy a nemzeti aspirácziók teljesíttessenek, akár pedig arról, hogy a közszabadságok intézményesen biztosíttassanak. Ha tehát most akadna olyan párt, a mely ennek a negatív politikának a negatívumát akarná, akkor véleményem szerint nem lehet a szövetkezett balpártot negatívummal vádolni, mert ennek a negatívumnak a negatívumát óhajtotta a választóközönség többsége, a midőn a szövetkezett balpártnak többséget adott. Az uj rendszer neve alatt lehet összefoglalni mindazon intézkedéseket, a melyek után való vágyakozás szinte ott szunnyad az ország népének lelkében. Ezen várakozások a földig lealázott polgári önérzetből és abból a nyomorúságból fakadnak, a melyet a szabadelvűpárt évtizedes politikája országszerte okozott. (Ugy van! a közé]) hátsó padjain.) A szabadság garancziáiról kell beszélnünk itt a magyar országgyűlésen, ma, a XX, században, tehát olyan időben, midőn Németországban Schiller halálának 100-ik évfordulóját ünnepelve azt mondják, hogy az a jó öreg Schiller voltaképen már rég idejét multa, mert hiszen az, a miért ő küzdött és a mire ő költői erejének egész varázsát pazarolta, t. i. a gondolatszabadság, Németországban és minden alkotmányos államban ma már túlhaladott álláspont. Azt hiszem azonban, hogy nálunk nap-nap után újból és újból szükséges kívánnunk és követelnünk a gondolat szabadságát, mert különben ki volnánk téve annak a veszélynek, hogy erről a t. ház meg fog feledkezni. A koaliczió tett már e kérdésben valamit, a miből bizonyos következtetéseket lehet levonni, értem itt a november 18-iki eseménynek országos határozattal történt megbélyegzését. {Mozgás.) Elnök: Csendet kérek! Hodzsa Milán: Nagyon természetes, hogy minden szabadságszerető ember és minden politikus, a ki előtt drága a szólásszabadság, örömmel üdvözölte a szövetkezett balpárt eme lépését. Az a párt, a melynek tagja vagyok, az akkori vitában részt nem vett, még pedig azért nem, — legalább ez az én egyéni véleményem — mert nem akarta megzavarni azt az összhangot, a mely az elitélésben megnyilvánult. Nekünk fel kellett volna hoznunk azt, hogy nem elég, ha azt az erőszakot bélyegezzük meg, a mely itt az országgyűlésen történik, hanem gravamen gyanánt, még pedig keserves gravamen gyanánt kellett volna hangsúlyoznunk, hogy különösen az olyan erőszakot kell megbélyegezni és lehetetlenné tenni, a mely az országgyűlésen kívül esik meg és a mely lehetetlenné teszi egyebek közt azt is, hogy bizonyos irányú politikai pártok emberei bejöjjenek ebbe a házba, a mely mindenesetre a legalkalmasabb hely a politikai törekvések érvényesítésére. (Mozgás.)
