Képviselőházi napló, 1905. I. kötet • 1905. február 17–junius 21.
Ülésnapok - 1905-19
Í76 19. országos ülés 1905 május 6-án, szombaton. »Ha pedig az ellenség akkora haderővel törne be, a mely a császári haderőnket meghaladná és valószínűnek látszanék, hogy az ország határaiba va]ó betörését a császári hadunk fel nem tartóztathatja és meg nem gátolhatja, akkor az e hazarészek védelmére kirendelt főpapok az ő bandériumaikkal és katonáikkal, az ezekre nézve tett és szokásszerűleg megtartott intézkedésekhez képest, úgyszintén a hasonlóképen ugyanazon vagy netán háborúval megtámadott más részeknek védelmére rendelt egyes vármegyék ispánjai a mondott vármegyék báróival, előkelőivel, nemeseivel és hadinépeivel a királyi bandérium alatt tartoznak, közönséges hadviselés módjára, az emiitett ellenséges támadások visszaverése czéljából összetett és egyesitett erővel segitségünkre jönni.« A királynak joga volt ezeken felül szükség szerint ezeket behívni, de az országgyűlésnek volt joga a behívás időtartamát és a feltételeket megállapítani. A királynak csak a felhívásra volt a joga és a legfőbb vezényletre. Az országos haderővel minden egyebekre nézve az országgyűlés a királytól függetlenül rendelkezett Természetesen ez az állapot volt fenn akkor — miután későbbi törvények mást nem rendeltek, — mikor a mohácsi vész bekövetkezett, mikor a korona a Habsburgházra szállott. Az 1547. évi V. t.-czikk sem változtatott ezen, mert a török pusztítás következtében mégis csak ennek értelmében kellett az ország haderejét fentartani, ha ez bizonyos nehézségekkel járt is, mert a romlás rendjén a nemesség tönkremenvén, maga az ország három részre szakadván, e tekintetben nem látta biztosítva helyzetét és a királyi seregek számára, a melyek állandóan több biztosítékot nyújtottak, egyes esetekben zsoldosok fogadását állapította meg és megállapította, hogy azt az országgyűlés miféle támogatásban részesítse. Ilyen irányban rendelkeztek az 1530., 1542., 1552., 1578., 1598., 1599., 1600, és 1607-ik évi törvények. Azonban tévedés azt hinni, hogy a királyi hadsereg felett kizárólag csak a király rendelkezhetett, mert az 1546 ik évi XXII. t.-czikk meghatározza, hogy ő Felsége minden megyében hány lovas katonát fogadhat. Meghatározza azt is, hogy az ő Felségének megajánlott adóból, tehát az ország pénzéből kell hogy fogadja mind a gyalog, mind a lovas katonákat és kapitányiakra, hadi tisztjeikre nézve határozottan megköveteli, hogy azok kizárólag magyarok legyenek. (Az elnöki széket Bolgár Ferencz foglalja él.) Az 1599-ik évi VI. t.-czikkben a nemzet a királynak 10.000 katonát szavaz meg, megint csak hat hónapra. Az 1599-ik évi XIX, t.-czikk azt rendeli, hogy a magyar katonaság az ország szokása ellenére esküre ne kényszeríttessék, mert a magyar katonáknak régi jogaik vannak, amelyek erejénél fogva csak magyar katonáktól függhetnek és ha bűnt követnek el, csak ezek által büntethetők. Az 1530-ik évi XII. t.-czikk megállapitja, hogy az ország által megállapított összeg semmi más czélra nem fordítható, mint katonák fogadására. Az 1533. évi V. t.-czikk megállapítja, hogy a magyar katonák magyar katonák által fogadtassanak, az 1608-ik évi törvényben pedig meg van állapítva, hogy külkatonaság az ország beleegyezése nélkül be ne hozassék. Az 1709. évi törvényben határozottan meg van állapítva, hogy a hadsereg, legyen akár királyi hadsereg, akár a nemzet hadserege, a mely a bandériumokból, népfelkelésből áll, mindig és kizárólag csak a nádor fenhatósága alatt állhat. Ily körülmények közt már azon időben, habár a királyi katonaság fokozottan fejlesztetett, szemben a nemzeti hadsereggel, a mely a népfelkelésből, a bandériumokból állott, az ország a maga rendelkezését mindig fentartotta és a rendelkezés tekintetében azon jogot is követelte az 1649 : VIII. törvényczikkben, hogy ő Felsége hadi tanácsában a tisztán magyar ügyekre nézve magyar tanácsosai közül legalább is két olyannak tanácsával éljen, a kik a magyar ügyeket jól ismerik. A nemzet beleszólási joga tehát a katonai ügyekbe biztosíttatott. S bár kétségtelenül bizonyos felségjogok fejlődtek ki, ezen felségjogok tekintetében ítélt a nemzet a maga jogainak érven;,esitésére nézve. (Ugy van! a középen.) Végre az eddigi rendszerrel szakítva, az 1715: VIII. t. czikk szervezi az állandó katonaságot, mely zsoldosokból áll, a kik az ország védelmére mindig készen állanak. Ennek a törvénynek 2. §-a azt mondja, hogy a nemesek felkelése az ország védelmének kellő biztosítására nem volt elég erős: a rendek beleegyeznek abba, hogy erre való tekintettel egy állandó hadsereg, a mely a király, illetőleg a császár hadserege, szerveztessék, mindig azonban ugy, hogy a nemzetnek beleszólási joga legyen. Sőt elhatározták azt is, az 1715: VIII. t.-czikkel állandó katonaságot szervezve, hogy e tekintetben jogok biztosíttassanak a nemzetnek. Azt mondja a törvény, hogy a nemesek bármely tisztségű, méltóságú, vagy állású személyek legyenek is, az ország védelmére katonáskodni, tehát személyesen felkelni, illetőleg saját bandériumaikat felállítani és kiindítani tartoznak, 1 s ez megmarad, mikor az állandó katonaság felállíttatik, továbbra is. Méltóztassanak megengedni, hogy ezekkel a kérdésekkel még rövid ideig foglalkozzam. (Zaj a jobboldalon. Halljuk! Halljuk !) Elnök (csenget): Csendet kérek ! B. Bánffy Dezső: Az 1715-iki intézkedések állapotában találja azután a katonai ügyeket a pragmatika szankczió, a mely törvénynyel állapítja meg az együttes birtoklás és közös védelem kötelezettségét. Ezután már 1719-ben többek
