Képviselőházi napló, 1901. XXX. kötet • 1904. november 7–november 18.

Ülésnapok - 1901-512

% 512. országos ülés 1904- november 10-én, csütörtökön. Én a fővárosnak szolgalelkűségéről beszéltem politikai értelemben, rámutattam, hogy ez a főváros, melynek irányt kellene adni a nemzeti politika vezetésében, egészen a régi szabadelvűpárti szervezkedést és példát tartja szem előtt, és kapható mindenkinek mindenre, ha az politikai hatalommal és erővel rendelkezik. Polónyi Géza: Az önálló vámterület elsikkasztására is! Sándor Pál: Nézze meg Polónyi a saját bűnlajstromát! (Zaj.) Elnök: Kérem Sándor Pál képviselő urat, ne méltóztassék közbeszólni. (Helyeslés balfelöl.) Hock iános: Micsoda hálás rabszolgafaj ez, a mely megcsókolja azokat a lánczokat, a melyeket neki átnyújtanak azért, hogy az ő alkotmányos életének karjaira verjék. Mint a hogy egy tavaszi eső után abból a nyirkos földből felüti fejét a földnek penésze, ugy kezdi fejét emelgetni mindenütt az országban máris a politikai reakcziő, a párthatalmi kortézia, hogy keresztülgázoljon a múlt éveknek minden eszményén, minden vívmányán, (Igaz! Ugy van! balfelöl.) Két évvel ezelőtt még felforrt a nemzeti önérzet akkor, ha például nemzeti ünnepé lyek alkalmával a magyar himnusz helyett a ránk nézve szomorú emlékű Gotterhaltét húzatták. (Zaj.) Ma már elhallgat a nemzet kritikája nem mozdul meg sem a közszellem, sem a parlament, mikor nyilvános ünnepélyek alkalmával, mint a minő a fiumei magyar kormányzó palotájában történt, mikor a külföld idejött látogatni Magyarországot és ott a magyar tengerparton kikötött, a magyar alkotmánynak exponense azt az amerikai tengernagyot először az angol himnuszszal, azután a Gotterhaltéval fogadta magyar pénzen fentartott palotájában. Hellebronth Géza: A miniszterelnök az ebédjénél huzattá el. B. Kaas Ivor: Szabadelvű néphimnusz ! (Zaj.) Hock János: Később, mikor partraszálltak azok a matrózok és láttuk azt az ezer szál legényt, arczukon mindenféle szinvegyülékkel a fehértől egészen az ébenfeketéig, elgondoltam, hogy ennek az ezer szál legénynek ereiben leszármazását illetőleg legalább ezerféle vér folyik, d,e mindegyik cseppje ennek a vérnek az EgyesültÁllamoké. És mikor felhangzott az EgyesültÁllamok himnusza, ott állottak tisztelegve, én pedig elfogultan, hogy ime, kifelé minő batalmat képvisel az, mikor egy nemzet hadseregét áthatják a nemzeti eszmék és érzések és micsoda szégyen és gyalázat, mikor idegenek jelenlétében nálunk a nemzeti himnusz helyett a G-otterbalte hangjai hangzanak fel. (Élénk helyeslés a balés a szélsőbaloldalon,) íme, ez a mi faji szuverenitásunk, ez a mi állami önállóságunk bemutatása a külföldön; a szégyen pirja csattanik ki az ember arczán és nem tud okosabbat tenni, mint tettetett mosolygással rejtegetni el szégyenét és gyalázatát. Nem csoda, hogy ily viszonyok között hazátlanná lesz a magyar saját hazájában, (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsobalóläalon.) és^ a bujdosás keserű kenyerét eszi a külföldön. Én láttam szomorú jelenségeket; ezrével szállt hetenkint hajóra az a becsületes, tisztességes, napbarnított, magyar arczu munkáscsalád gyermekeivel; a kiket el nem tudnak vinni, azokat elszállítják vonatokon minden két héten a Ounard-társaság antwerpeni hajójára, és látjuk, hogy rövid idő múlva egész falvak pusztulnak ki, néptelenednek el: látjuk az üres portákat, beszegezett ablakokat, ezek jelzik egyes községekben a magyar kormányzatnak legújabb, modern tatárpusztitását. (Igaz! Ugy van ! a balés a szélsőbal-oldalon.) Polónyi Géza: És a trafik-bárók szaporodását ! (Derültség balfelöl.) Hock János : Utaztam kivándorlókkal és sohasem felejtem el azokat a jelenségeket, melyeknél ékesebben a hazaszeretetet leírni nem lehetne. Mikor pl. a fedélzeten egy szegény munkás 2-3 gyermekével ült és a gyermekek játszani akartak, de játékaikat eltörték, akkor az apjuk kivett a tarisznyából három kis kavicsot, azt mondván: gyér nekeim, játszatok velük, ezt hoztam el a hazából, ezt akarom, hogy oda tegyék egykor a koporsómba, figyeljetek, hogy el ne veszítsétek, mert nincs nekem már más Magyarországból. Ott künn azt mondják azután, mikor kérdezem, hogyan lehet elhagyni egy magyar embernek hazáját, hogyan ragaszkodnatik egy idegen földhöz, itthagyva az ősi emlékeket, mindazt, a mi nekünk drága: uram, ha az édesanyának nemcsak a teje fogyott el, hanem még bennünket rugdos és velünk durván is bánik, ne csodálkozzék, hogy keresünk egy dajkái, ki bennünket táplál, megbecsül és szeret. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Itt legalább kenyerem van; itt tagja vagyok annak a hatalmas világbirodalomnak és hogyha jogainkat akarjuk érvényesíteni, vagy jogainkban bennünket bárki megsért, 75 millió embernek fegyveres ereje és tekintélye száll sikra e jogok meg védelmezése mellett. Ha egy amerikai polgár jogtalanul van a külföldön bántalmazva, hajórajt küldenek az Egyesült-Államok, hogy az amerikai polgáron ejtett jogtalan sérelmet megtorolják. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Nálunk nem csupán az egyén jogát konfiskálják el, hanem az államnak kormánya törekszik arra, hogy a nemzetet megfoszsza alkotmányos jogától. (Taps és élénk felkiáltások a bal- és a szélsőbaloldalon: Igaz! Ugy van!) B. Kaas Ivor: És azt mondják, hogy magyar hazafiak! Hock János: És én nem tudtam válaszolni erre a magyarázatra, mert azt mondotta: itt van megélhetés és szabad vagyok, otthon nincs kenyerem és nincsen szabadságom. Molnár János: Az már igaz!