Képviselőházi napló, 1901. XXX. kötet • 1904. november 7–november 18.

Ülésnapok - 1901-516

172 516. országos ülés Í90í volt és a kit én helyettesitettem, felkérésére és pártom számos tagjának felkérésére ebben az értelemben felszólaltam, őszinte szívvel tettem ezt, sőt maga a miniszterelnök ur adott vála­szában legtisztább haziafiságtól sugalmazott fel­szólításnak nevezte az én szavaimat, tehát tet­tem ezt tiszta hazafiságtól vezérelve. Valójában ezt tettem, becsületes őszinteséggel ós becsületes hazafisággal. (Igaz! a szäsöbalóldalon.) Meg­vallom, az akkori nagyon elmérgesedett hely­zetben és felháborodott kedélyhangulatban nem sok reményt fűztem igénytelen felszólalásom sikeréhez. Épen azért nagyon kellemesen lepett meg a válasz, a melyet akkor a t. miniszter­elnök ur nekem adott, a mely válasznak szintén csak egy pontját olvasom fel, hogy visszaidéz­zem a helyzetet, a mely szerintem a mostanival szorosan összefügg. (Halljuk! Halljuk!) A t. miniszterelnök ur ezt mondotta: »Erre a legtisztább hazafiságtól sugalmazott felszólí­tásra minden gondolkozás és habozás nélkül ki­jelentem, hogy a mennyiben a ház minden oldala részéről kötelezettség vállaltatnék arra, hogy az 1903 - iki ujonczok megajánlására vonatkozó törvényjavaslat a lehető legrövidebb idő alatt keresztüleresztetik, én kész vagyok a házszabá­lyok ideiglenes módosítására vonatkozó indít­ványomat visszavonnia Mire Ugron t. képviselő­társam szólalván fel, a maga részéről kijelen­tette, hogy a vitát abbahagyják. Helyesléssel vették ezt tudomásul, egyebek közt Szentiványi Árpád t. képviselőtársam, mint az akkori nemzeti párt jelenvolt elnöke, a többiek pedig néma helyesléssel fogadták. Egyetlenegy felszólalás sem akadt akkor, a mely a közhangulattal szemben, a mely a parla­menti béke helyreállításához ezen az alapon lelkesedéssel hozzájárult, mondom, egyetlenegy felszólalás sem történt, a mely ezzel szemben ellenmondott volna. Életem egyik legszebb pillana­tának tekintettem ezt és voltak a parlamentben ülő számos jóindulatú barátaim és t. képviselő­társaim minden pártkülönbség nélkül, a kik, tő­lem soha meg nem hálálható kitüntetéssel, akkori fellépésemet még emlékjellel is méltóztattak meg­örökíteni. A rend helyre is állott, tudjuk mindnyájan. Az ellenzék minden oldala becsülettel megtar­totta szavát. {Igaz! Ugy van! a bal- és a szélső­baloldalon.) Nemcsak az 1903. évi, de az 1904. évi ujonczjutalék is, úgyszólván, minden beható vita nélkül, egy pár nap alatt meg volt szavazva. (Igaz! a bal- és a szélsöbaloldalon.) Hasonló­képen a költségvetést is minden nagyobb vita nélkül az ellenzék keresztül engedte. (Igaz! a bal- és a szélsöbaloldalon.) Egyéb törvényjavas­latokat is, de azokról nem akarok rövidség okáért szólni. Az ellenzék tehát az ülésszaknak végéig becsületes őszinteséggel megtartotta szavát. (Igaz ! Ugy van! a bal- és a szélsöbaloldalon.) Az országgyűlési szünet lejárta előtt, nem tudom mi alapon, talán hangulatcsinálásból, november i5-én, kedden. legnagyobb részt kormánypárti lapokban (Ugy van! balról.) kezdtek a felújítandó obstrukezió veszedelméről beszélni. (Mozgás jobbról.) Rákosi Viktor: Esze ágában sem volt senki­nek ! (Zaj a szélsöbaloldalon.) Thaly Kálmán: Én abban az időben, mint a háznak majdnem minden tagja, a szünet alatt nem lévén a fővárosban, megvallom, csodálkoz­tam, megdöbbentem ezen annál inkább, mert a saját pártom részéről, legalább kérdezősködé­semre, semminemű nyomát, sem előjelét nem tapasztaltam annak, hogy valaki itt obstrukezióra készülne. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsö­baloldalon.) Mindjobban megujultak a kormány­párti hírlapokban a tudósítások, a megújuló és fenyegető hírek, hogy így lesz az ellenzék, amúgy lesz az ellenzék és igy kell velük elbánni, ha megint obstruálnak. Az ellenzéki hírlapok leg­többje — legalább a melyeket én olvastam — tagadta, hogy ily szándék csak léteznék is; de mondom, az én magánértesülésem szerint is az ellenzéknek ilynemű szándéka nem volt. A szünetnek utolsó napjaiban, mikor, is­métlem, csendes volt minden és az újonnan megnyíló országgyűlés is ilyen kilátások közt kezdte volna meg tárgyalásait, mint egy várat­lanul jött tüzes bomba ütött a politikai pártok közé az ugrai levél. (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Nem akarok erről tüzetesebben szólni, hiszen megvitatták ezt már; de engem, mondhatom, nagyon megdöbbentett. Megdöbbentett elsősorban azért, mivel magam is közvetlenül érdekelve voltam a márczius 10 iki dolgok által, a melyeknek épen akkor szép, meleg ünnepélylyel, rám nézve, nagyon is megtisztelő emlékezetét ülték meg t. képviselő­társaim és kerestem az indokot az ugrai levélre és a házszabályrevizió ujabb előterjesztésére, de megvallom, nem találtam. De keresték azt nálam nagyobb elméjű és jobban értesült t. képviselő­társaim is, pl. gróf Apponyi Albert, a ki itt a házban a múltkor mondott szép beszédében szintén kutatta ennek indokait; Kossuth Ferencz t. barátom szintén kutatta a kielégítő indokot arra, miért kellett ezzel felzavarni a közvéle­mény hangulatát, de nem tudták ők sem, nem tudtam én sem ennek indokát megtalálni. (Ugy van! a bal- és a szélsöbaloldalon.) Többen hangsúlyozták a szónokok közül azt, hogy idegen, magas helyről jött befolyás kény­szeritette volna a miniszterelnök urat arra, (Derültség jobb felöl. Ugy van ! Ugy van! a bal­és a szélsöbaloldalon.) hogy megújítsa a márczius 10-iki ülésen ünnepélyesen visszavont indítványát, a melynek újra való beterjesztésére én legalább semmi okot akkor nem láttam. A hangulatot, mint Phaedrus meséjében a farkas a vizet, maga a t. miniszterelnök ur zavarta fel. (Mozgás a jobb­oldalon. Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélső­baloldalon.) Hiszen senki sem tagadhatja, hogy a márczius 10-iki béke után mindig aránylag nagyon csendesek voltak az ülések. Azután meg

Next

/
Oldalképek
Tartalom