Képviselőházi napló, 1901. XXX. kötet • 1904. november 7–november 18.

Ülésnapok - 1901-515

164 515. országos ülés 1904 november Ik-én, hétfőn. az ellenzéktől, hogy lehetővé tegye a kormánynak azt, hogy január 1-én ez már törvénynyé váljék ? Ez képtelenség, és jó hittel a kormány sem tételezheti fel, hogy az ellenzék ehhez neki segédkezet nyújt. Tessék a kormánynak módot találni arra, hogy az ellenzék vezetőivel tanácskozván, velük megállapodásra jutván, a költségvetési törvényjavaslatot oly időben állítsa össze és terjeszsze be, hogy az ellenzéknek ideje, alkalma és módja legyen azt a kellő gonddal idejében letárgyalni, hogy január 1-jére mindenkor törvénynyé váljék. (Helyeslés a szél-sőbaloldalon.) Ha valaki, ngy mi kívánjak ezt, és csak a kormánytól függ, hogy keresztülvigye. Kubik Béla: Foglalkozzanak már egyszer az ország dolgaival is! Nessi Pá!: T, képviselőház! A mint emiitettem, az a szándéka a miniszterelnök urnak, hogy a házszabályok revíziójával a háznak és a képviselőknek jogait csorbítsa, minden igaz hazafit a legnagyobb ellenállásra kell, hogy sarkalljon. Ha történelmünkre egy pillantást vetünk vissza, azt látjuk, hogy vörös fonálként húzódik hazánk történelmén végig, hogy az ellenzéknek, a törvényhozás tagjainak meglegyen az ellenállási joguk. Hiszen az aranybulla 1222-ben II. Endre alatt minden nemes emberre kiterjesztette a jus re'sistendit, minden emberre kiterjesztette azt a jogot, hogy akkor, ha törvénytelenséget kivannak tőle, ellenállhasson, még fegyerrel is, ha kell, a fejedelemnek. (Ugy van! halj elöl.) És csak annak a szomorú időnek a XVII. században, a Habsburgok uralkodásának, a mely megmételyezte a közéletet, a mely a nemzetet két részre osztotta, a mely mindenkor azt kereste, hogy tudja szétválasztani és gyengíteni a nemzet erőit, annak hatása volt az, hogy a nemzet ezt a kardinális jogát is feladta. I. Lipót uralkodásához fűződik szomorú emléke annak, hogy a nemzet kiadta a kezéből azt a fegyvert, a melyre talán még a jövőben is szüksége lenne. Hanem épen azért nekünk mindent el kell követnünk, t. ház, arra, hogy azok a jogoké a melyekkel megbírunk, azok a fegyverek, a melyeket még használhatunk, épen megmaradjanak és azokat, a miket épen vettünk át őseinktől, ugy adjuk át örököseinknek. (Ugy van! bal felöl.) Furcsa dolog az is és már többen kifogásolták, hogy midőn a háznak ezen autonóm belügyéről van szó, akkor a kormányelnök lép fel indítványozó gyanánt és nem is palástolja, hogy midőn ezt cselekszi, a császári akaratnak képviselője ebben a házban. Talán nem felesleges dolgot végzünk tehát akkor, ha azt a királyi esküt, a mely minden jogainknak, minden törvényünknek alkotmányos biztositékát képezi, megtekintjük. Az 1867. évi II, törvényczikkbe foglalt királyi hitlevélben azt olvasom: ^Magyarország és társországai jogait, alkotmányát, törvényes függetlenségét, szabadságát szentül és szigorúan megtartandjuk és királyi hatalmunkkal mások által is megtartatjuk Magyarország és társországai törvényesén fennálló szabadalmait, kiváltságait, törvényszerű szokásait és az eddigelé országgyülésileg alkotott .. . stb. törvényeit.* Az országnak szabadságait, törvényszerű szokásait tehát a királyi eskü biztosítja. Hát nem szabadságjog az, midőn az ellenzék él a házszabályadta jogával, nem törvényszerű szokás az, a mely a házszabályokba le van fektetve ? Midőn ezt a királyi eskü is védi, vigyázzanak, hozzá ne nyúljanak ehhez, mert tűzzel játszanak és midőn önök jönnek, hogy a nemzet jogát letiporják a király nevében, megingatják azt a bizalmat, azt a szeretetet, melylyel minden hazafinak törvényes, megkoronázott királya iránt viseltetnie kell. Nagyon csínján kell bánni ezzel a kérdéssel és nagyon óvatosan kellene eljárniuk önöknek, mert hiszen nap-nap után látjuk azt, hogy a miniszterelnök ur, midőn a nemzetnek jogát akarja korlátozni, mindig vagy nyíltan, vagy nem egészen őszintén a királyi hatalmat állítja előtérbe és a királyi palást mögé rejtőzve akarja a nemzet jogait megnyirbálni. Gabányí Miklós: Meg akarja szegetni a királylyal az esküjét! Nessi PáS: Azt mondja a t. miniszterelnök ur, hogy a nemzeti politikának elsőrendű, kardinális kérdése a házszabályrevizió. Hát én másként ismerem az ország viszonyait, t. ház, semhogy ezt tartanám elsősorban megvalósítandó kérdésnek. Vagy talán olyan boldog, olyan hatalmas és gazdag ez az ország, hogy egy miniszterelnöknek, egy tehetséges államférfiunak minden ambiczióját az kell hogy kéj)ezze, hogy a házszabályokat revideálja? Ki van már építve ennek az országnak a gazdasági önállósága ? Vagy meg van csinálva a népoktatás reformja? Nem volnának itt az országban sokkal nagyobb dolgok, egy férfiú ambicziójához sokkal méltóbb megvalósítandó feladatok? Miért nem foglalkozik a miniszterelnök ur a gazdasági önállóság behozatalával? Azon módokkal, a melyekkel az országot gazdaggá, hatalmassá lehet tenni ? Miért nem törekszik beváltani azon régi ígéretet, a mely a progresszív adóreform behozatalára nézve tétetettt? Miért nem iparkodik azon szociális kérdéseket megoldani, a melyekkel a kisembert nagy bajából ki lehetne menteni? (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldalon.) De nemcsak hogy ezt nem teszi, de még a népoktatás reformját is e javaslattal előre nem látható hosszú időre elodázta. Miért nem akarja elhunyt képviselőtársunk, Horánszky Nándornak felvetett nagy eszméjét megvalósítani, a mely ingatlan terhek konvertálására vonatkozik és amely valóban a népnek nagy áldás lett volna ? De a t. miniszterelnök ur nem produktív, nem termő erő, ő csak rombol, pusztít, a helyett, hogy teremtene. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) De már az előbb is megjegyeztem, hogy a mennyiben a miniszterelnök ur nem akar gaz-