Képviselőházi napló, 1901. XXX. kötet • 1904. november 7–november 18.
Ülésnapok - 1901-512
96 512. országos ülés 190í nooember 10-én, csütörtökön. Hock János: ... és mindenféle más tehernek a nemzetre való hárítását. Hát álljon elő a miniszterelnök nr és mondja meg, jelentse ki itt az ország szine előtt, hogy ő nem tett kötelező ígéretet a katonai létszám emelésére, a közös vámteriilet biztosítására, a kiegyezési törvény békességes végrehajtására, a melyet a házszabálymódosítás alapján előreláthatólag erőszakkal akar keresztülvinni. Mert a házszabálymódositás klotür nélkül és az ellenzéki ellenállás megtörése nélkül egyáltalában értelmetlen; ilyen harozba, ilyen küzdelembe érette a miniszterelnök ur másként belemenni nem fog. Ezért nem alkuszunk mi semmiféle kompromisszummal, (ügy van! a hal- és a szélsőbaloldalon.) és nem megyünk bele semmi olyan megegyezésbe, a mely a mi parlamenti reformjaink árán akarja megszorítani a ház tanácskozási jogát. Mi is követeljük igenis parlamentáris rendszerünk javítását; (Halljuk ! Halljuk! balfelöl.) követeljük a czenzus rendezését; követeljük a választói jog egyszerűsítését, kiterjesztését, a szavazás módozatainak egyszerűségét, de ezek mind jogos követeléseink; kompromisszum tárgyát semmiféle más téren nem képezhetik. (Ugy van! a bal- és a szélsobaloldalon.) Hiszen a miniszterelnök urat szava kötelezi arra, hogy benyújtsa az ezekre vonatkozó javaslatokat, (Ugy van! balfelöl.) igy a parlamentáris reform egyik főfeltételét, t. i. a választási törvény revízióját, és itt én Polónyi Géza t. képviselőtársamat provokálom, hogy nem igaz-e, hogy akkor, (Halljuk! Halijuk!) a midőn az obstrukczió megtöréséről volt szó, és ő — ha jól emlékszem, Tóth János t. képviselő úrral és még valakivel együtt — a miniszterelnök úrral ebben az értelemben beszélgetett és vele bizonyos megállapodásra jutott, a miből nem is csinált titkot, azt mondta, hogy eme béke egyúttal biztosítani fogja a nemzet szabad fejlődésére, erejének kifejlesztésére legiakább hasznos, leginkább szükséges választási törvény módosítását; hogy az kölcsönös paktum és Ígéret, (Ellenmondások a jobboldalon.) a melyet a miniszterelnök ur akkor határozott határidőhöz is kötött, mert azt ígérte, hogy még e cziklus alatt, a jövő választás előtt életbe fogja léptetni? Ezen igéret alapján tehát kötelessége Polónyi Géza t. képviselőtársamnak is felvilágosítani ezt a t. képviselőházat, (Halljuk! Halljuk!) hogy e vitás kérdésben közülünk kinek van igaza? Nekem-e, a ki a miniszterelnök ur ígéretére nézve szavára hivatkozom, vagy neki, a ki ezen Ígéretet most semmibe sem veszi és megtagadja? Rövid egy év alatt igy vesztettünk lépésről-lépésre tért. Azt hiszem, hogy ez a politika, a melyet a miniszterelnök ur inaugurált és folytat, végveszedelembe fogja egykor sodorni a dinasztia biztonságát és az országot is, mert ha végignézzük mi a nemzetek történetét, azt találjuk, hogy a múltban mindenkor az erős kéznek politikája rendesen odavezette a nemzetet gazdasági, társadalmi és politikai érdekeinek elnyomására, a melylyel azután mindig együtt járt a nemzeti mozgalmaknak felébredése és ez ébredés után a nemzetnek állásfoglalása sokszor dinasztiája ellen. Ha egyszer már a nyomor megtöri ezt a nemzetet, az a szolgalelkűség azt a nemzetet már rabigába hajtja, akkor megérett az a nemzet a nyílt kitörésre és én óva intem a miniszterelnök urat, ne sodorja erőszakos politikájával veszélybe ezt a nemzetet. (Zaj balfelől. Elnök csenget.) Ne téveszsze meg a miniszterelnök urat az a taps, az a lelkesedés, a melylyel lépten- nyomon egyes felbuzdulások alkalmával találkozik, mert legyen meggyőződve, hogy egyrészt az a taps a mindenkori miniszterelnöknek szokott kijutni, másrészt bizonyos humanisztikus érzés szokott megnyilatkozni benne, mert rendesen a haldokló kabinetek részére szoktak tüntetéseket rendezni. Láttunk mi már viharos tapsot, nagyobb lelkesedést is. de ez is csak olyan, mind a földalatti moraj a Vezuvnál, rendesen akkor a leghatalmasabb, a mikor kitörni készül és salakját kihányni akarja, (ügy van! a szélsobaloldalon.) Emlékszem én rövid időn belül arra a tapsra is, a mely Széll Kálmán idejében az ő kormányzati rendszere alatt folyt és tüntetőleg adta az országnak tudtára, hogy nincsen másban reménységünk, mint a tiszta »jog, igazság és törvény «-t szem előtt tartó kormányzati politikájában. Ott volt akkor a miniszterelnök ur is, ott voltak az ő légionáriusai is és én kérdezem, hol vannak azok a lángoló szivek, azok a lelkes közkatonák, a kik benne a magyar alkotmánynak, a magyar alkotmányos életnek egyik elsőrangú vezérét, a nagy reformert ünnepelték, a ki a régi rendszert alapjában megtöri és a tisztaság politikai rendszerét állítja helyébe. Nemcsak, hogy nem jelentkeznek egymás után rendszerének védelmére, de közönyös szemmel nézik, hogy a miniszterelnök ur hogyan rendez a volt vezérük részére vesszőfuttatásokat, mikor "őt naponként, mint a paktumok férfiát, mint homo regiust szánalmas alakként ide állítja a parlament elé és felrúgja legbüszkébb alkotását, azt a XXX. törvényczikket, a melyhez az ő politikai múltjának összes dicsőségét kötötte. (Ugy van! a hal- és a szélsőbaloldalon,) Ne téveszsze tehát az meg a miniszterelnök urat, hogy pártjában most is megtalálja a tapsolókat és politikájának lelkes hiveit. Emlékeztet ez engem arra az állatszeliditőre, a ki odáig idomította macskáit, hogy az ő szemének tekintetére, ha tetszik, dorombol, ha tetszik, karmol, de mikor azután elérkezett a piece de resistance, a midőn a legjelentősebb pillanatban kellett volna a szolgálatkészségüket megmutatni, egyik szerencsésebb vetélytársa egy egeret eresztett el, mire zsákmány-ösztönük a macskáknak rögtön feltámadt és otthagyták az 6 régi gazdájukat az uj gazdáért. (Derültség a bal- és a szélsobaloldalon.)
