Képviselőházi napló, 1901. XXIX. kötet • 1904. október 10–november 5.

Ülésnapok - 1901-493

október 15-én, szombaton. 83 Í93. országos ülés 190b elmélkedtem ezen a tételen, de közjogász barátaimnak és képviselőtársaimnak is mondom, hogy elmélkedjenek rajta. Az Olaszországgal beczikkelyezendő deklarácziót tárgyaljuk. Kezdtük október 14-ikén; október 15-ikén ez a deklaráczió már érvénybe is lépett. Nem is akarok arról beszélni, hogy mi lenne belőlünk, ha ezt a deklarácziót most el nem fogadnók, hanem elutasítanék, mily bonyodalom és súlyos helyzet keletkeznék ebbó'l országunkra és közgazdasági állapotainkra. Sajátságos dolog azonban, hogy ugy Olaszország, mint a mi kormányunk eleve bizonyos volt abban, hogy nagyobb baj nem következhetik be és akad Magyarországon többség, a mely a deklarácziót rektifikálja és törvénybe iktatja. Ez a tény magában véve is eléggé jellemző. Tény, hogy az 1902. év deczember 31-ikén a tarifaügyekben történt megállapodás Ausztria és Magyarország között és az olasz szerződés felmondása, a mely még előzetesen bekövetkezett abban az esztendőben, bizonyos tekintetben kényszerhelyzetet okozott. Az 1903. évi parlamenti események, a melyek itt végigjátszódtak, természetesen exkuzálják a kormányt, de a tárgyalásokat nem az ellenzék intézi, a tárgyalásokért és azok menetéért, sorsáért mindig a kormány és az ő előrelátása felelős. A kormány 1903-ban hosszú időn keresztül erőltetett itt egy katonai javaslatot, a mely kezdetben törvénytelen volt. erőltetett továbbá egy katonai javaslatot, a mely később formailag nem volt törvénytelen, de kivihetetlen volt, végre az egész kérdésben vereséget szenvedett és a törvényjavaslatot visszavonták. Mikor a kormány ezeket megtette, akkor az övé a felelőség, sem a kormány, sem a kormánypárt át nem háríthatja a felelőséget az ellenzékre azokért, a mik közbejöttek és megakadályozták a gazdasági viszonyok rendezését. Sajnálatos helyzet, hogy mi most egészen nyilt törvényszegéssel állunk szemben, nemcsak azért, mert az 1899 : XXX t.-cz. daczára megindultak a tárgyalások, nemcsak azért, mert a garancziák elpusztultak és pusztulófélben vannak, hanem azért is, mert ezen törvénynyel és deklaráczióval egyidejűleg annyi garanczia rontatik el egyszersmind a többi törvényjavaslatra és szerződésre vonatkozólag, hogy okvetlenül szükséges az ellen tiltakozni. (Helyeslés balfelöl) A közgazdasági bizottság azt mondja, hogy most már meg kellett állapodni Olaszországgal azon pontozatokra, a melyek mellett hosszabb időre szóló szerződés lesz köthető az esetre, ha a vámterület kérdése végleg rendeztetik, és ezzel azon helyzetben leszünk, hogy a külföldi államokkal a szokásos hosszabb időre szóló kereskedelmi szerződéseket megköthetjük. T. ház! Arról van szó, hogy nemcsak egy deklaráczió iktattassák most a mi törvénykönyvünkbe, hanem arról, hogy tárgyaltatott most egy szerződés, és megegyeztek bizonyos pontokra nézve, mielőtt mi e házban tarifát egyáltalában láttunk volna. Ez azon garancziák lerontását jelenti, a melyeket az 1899: XXX. t.-czikk tartalmaz. (Zaj.) Elnök: Csendet kérek, t. képviselő urak! Ernszt Sándor: Azok a hosszú, kinos tárgyalások, melyek Ausztria és Magyarország kormánya közt folytak esztendőkön keresztül, végre nagynehezen 1902 Szilveszter éjjelén befejezést nyertek; a tarifára vonatkozó tárgyalások azonban teljesen értéktelenné válnak, ha ténynyé válik az, a mit a közgazdasági bizottság és a miniszteri indokolás nekünk bejelent, hogy a tárgyalások a fő pontozatokra nézve már be vannak fejezve Olaszországgal, Azonkívül, ha csak nem akarjuk azt a közjogi felfogást elfogadni, melyet a t. előadó ur tegnap az előadói székből védett, hogy t. i. az összes tárgyalásoknak, melyek a két kormány közt 1902-ben folytak, semmi más értelmük nem volt, mint hogy informatív czélt szolgáljanak, akkor az egészet okvetlenül el kell vetni, mert prejudikálna annak, hogy uj szerződést lehessen kötni. Azt mondja az indokolás, hogy természetesen e megállapodás a főbb pontozatokra Ausztriával való viszonyunk rendezése tekintetében nem prejudikál, mert életbeléptének természetes előfeltételét a vámterület kérdésének rendezése képezi. Lehet, hogy a teóriában ez nem prejudikál, az életben okvetlenül prejudikál . . . (A szónok leül.) Elnök: Ugy látom, a t. képviselő ur rosszul van. (Egy hang balfelől: Ót percznyi szünetet Jcér!) Kivan a képviselő ur szünetet ? Ernszt Sándor: Nem! Eínök: Akkor a képviselő ur eláll a szótól ? Ernszí Sándor: Igen! Elnök : Szólásra ki következik ? Sturman György jegyző: Endrey Gyula! Endrey Gyula: T. ház! Gr. Apponyi Abert t. képviselőtársam egy hálás témát vett el tőlem, mikor szembeállította ezen törvényjavaslat előadójának, Rosenberg Gyula képviselőtársunknak azt a felfogását, melyet az 1899-ik évi XXX. t.-czikk tárgyalása alkalmával kifejtett és azt a felfogását, melyet most a kereskedelmi viszonyainknak Olaszországgal való ideiglenes szabályozásáról szóló törvényjavaslat benyújtása alkalmával az 1899. évi XXX. t.-czikk negyedik szakaszára nézve nyilvánított. Igen éles ez a kontraszt, igen t. ház, és gr. Apponyi Albert nem találta ennek magyarázatát. Én mindjárt megtaláltam a magyarázatot, mert pár héttel ezelőtt egy operettben voltam, a melynek czime »Nebántsvirág«. Ebben az operettben szerepel egy kétlelkű alak: Ploridor és Czölesztin, ki a következő kupiét énekli: »Nevem színházban Ploridor, A zárdában meg Czölesztén; Jámbor és vidám Ploridor, Mindig ájtatos Czölesztén. És a ki látja Floridort, 11*