Képviselőházi napló, 1901. XXIX. kötet • 1904. október 10–november 5.
Ülésnapok - 1901-507
507. országos ülés Í90Í során a zárszó Molnár János képviselő urat illeti. (Zajos felkiáltások a szélsőbaloldalon: Szünetet kérünk! Hosszantartó folytonos nagy zaj.) Elnök: Csendet kérek, t. képviselő urak ! Rákosi Viktor: Tisza-szabályozás kell, nem Kábaszabályozás. Elnök: Kérem a képviselő urat, szíveskedjék a rábaszabályozási törvényjavaslatra vonatkozó zárbeszédét elmondani. (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon. Felkiáltások balfelöl: Tisza-szabályozás kell!) Molnár János: T. képviselőház! Mielőtt a t. miniszter urnak minapi beszédemre adott és nem adott szives válaszára reflektálnék, legyen szabad egy köztünk felmerült házi pert rövidesen elintéznem. (Halljak! Halljuk!) A t. miniszter ur ugyanis azzal vádolt meg tegnap engem, hogy én a t. kormányról azt állítottam, hogy ezzel a törvényjavaslattal korteskedik. Bocsásson meg a t. miniszter ur, én ezt nem állítottam, de ha mégis állítottam volna,, talán nem nagyon messze járnék az igazságtól. Mert a Rábaszabályozás mizériái megvoltak már évekkel ezelőtt is; a szanálásnak szükségessége és sürgőssége szintén fenforgott már évek óta, az ellenzéki képviselők is sürgették éveken át ezt azt orvoslást, és a t. kormány mégis mindig elzárkózott az ellenzéknek kérése, sürgetése, könyörgése elől. De midőn egy kormányközeg, a soproni főispán ur, itt megjelent egy deputáczió élén, és ugyanazt kérelmezte, a mit évtizedeken át kérelmezett az ellenzéki pártok számos tagja, akkor azonnal meglágyult a t. kormány és benyújtotta ezt a törvényjavaslatot. Ez a túlságos előzékenység nagyon nagy inger arra nézve, hogy azoknak lelkében, kik ismerik a liberális rendszert és taktikát, azt a gyanút keltse, hogy ezen törvényjavaslat benyújtásának hátterében nemcsak az orvoslási szándék, hanem más czélok és szándékok is lappanganak. No de — ismétlem — én nem állítom a t. kormányról azt, hogy korteskedik, hanem csak a sopronmegyei főispánról állítom azt, hogy azon körirat, melyet ő ezen törvényjavaslat megjelenése alkalmával az érdekeltség összes tagjainak megküldött, kortesirat. Arra, hogy egy köztisztviselő nyilvános aktusát megbíráljam, azt hiszem, jogom van; arra pedig, hogy én ezt a nyilvános aktust, ezt a főispáni köriratot kortesiratnak tekintsem és bélyegezzem, jogot ad nekem részben ezen iratnak megjelenése, részben pedig annak tartalma. (Igaz! TJgy van! a baloldalon.) Mert minek volt kiadni azt a köriratot, midőn minden ember tudta, hogy ezen törvényjavaslat a ház asztalán fekszik? Miért volt szükséges abban a köriratban összegezni és kidomborítani ezen törvényjavaslatnak részint való, részint pedig csak képzelt előnyeit? Mi szükség volt arra, hogy abban a köriratban feldicsérje a főispán ur a Rábaszabälyozásnak elnökét, igazgatóját és a t. kormánynak három tagját, ovember í-én, pénteken. 389 szóval azokat, kik a szabadelvű párt táborához tartoznak, de részben kihagyni a depntáczióból, részben pedig mélyen hallgatni abban a köriratban az ellenzéki képviselőkről, a kik évek hoszszu során át (Ugy van! TJgy van! bal felől.) hatalmas úttörői és előharczosai voltak ezen javaslatnak ? (Ugy van! Ugy van ! balfelöl.) Mire volt szükséges ez, t. ház, ha nem arra, hogy azon körirat által megtéveszszék a népet, (Ugy van! balfelöl.) és elhitessék vele, hogy csak a szabadelvű párt férfiai azok, a kik a szivükön viselik a népnek érdekeit és ezért csakis a szabadelvüpárti egyéneket kell támogatni, pártolni. B. Kaas Ivor: Mert ott a pénz! Molnár János: Ha aztán ezeket szó nélkül el nem tűri az ellenzék, hanem feláll egy ellenzéki képviselő és az éremnek másik oldalát is odatartja, akkor a t. miniszter ur azzal vádolja, mint tegnap engem, hogy én vagyok az, a ki korteskedem ezen javaslattal. Hogy vájjon foglaltstik-e azon főispáni köriratban korteskedés vagy nem, azt nem akarom bővebben indokolni, hanem a köriratot mindenkinek saját bírálatára bocsátom és leteszem a ház asztalára. T. képviselőház! Én sejtem, hogy a t. miniszter ur miért tulajdonította az én felszólalásomnak azt, hogy én abban megvádolom a t. kormányt azzal, hogy ő korteskedik ezen javaslattal. Ugy látszik, hogy beszédemnek azon passzusa vezette a t. miniszter urat ezen nézetre, a mely igy szól: »Ezt — t. i. a főispán köriratát — csak azért emiitettem, hogy megmutassam, t. ház, hogy már a perifériákra is kiterjedt a központból az a nizus, hogy még a legvitálisabb közdazdabági dolgokat és érdekeket is kortesczélokra használják fel*. Mindjárt megmagyarázom ezt a t. miniszter urnak. Én nekem, a mikor az idéztem szavakat mondottam, nem ez a javaslat lebegett a szemeim előtt; nem erre a javaslatra czéloztam, midőn azt állítottam, hogy a kormány praxisa az, hogy a törvényjavaslatokkal korteskedik, hanem azon törvényjavaslatok lebegtek szemeim előtt, a melyeket a t. ház nemrég tárgyalt le s a melyekről az egész közvélemény csak ugy beszélt, mint kortesjavaslatokról, és ezek: a köztisztviselők, a körjegyzők fizetésének emelése, a beruházási kölcsönök és a viczinális törvényjavaslatok egész sorozata valának. A mi már most az én határozati javaslatomat illeti, a mely végett felszólaltam, ezennel kijelentem, hogy határozati javaslatom első pontját visszavonom. A t. miniszter ur ugyanis tegnapi beszédében szives volt kijelenteni, hogy oda fog hatni, hogy a munkálatok legelső sorban azon vidékekre terjesztessenek ki, a melyek 1903-ban és 1904-ben viz alatt állottak, hogy t. i. ezek 1905-ben a viztől már mentésit fessenek. Ha ez igaz, a mint nem kétkedem, hogy igaz, akkor fölösleges határozati javaslatomnak első pontja, mert minek rázni a
