Képviselőházi napló, 1901. XXIX. kötet • 1904. október 10–november 5.

Ülésnapok - 1901-491

4,9/. országos ülés l'JO'i lehet, de nem is szabad. (TJgy van! a szélsőbaloldalon.) A magyar nemzetnek addig volt a külföld népei előtt becsülete, addig részesült az osztrákok előtt tiszteletben, a mig a szabad intézményeknek és az alkotmányos életnek védelmezője és oltalmazója volt. A midőn azt látták a Lajthán túl, bogy alkotmányuk visszaszerzésében Magyarország Őket segiti és támogatja, Magyarország nem volt népszerűtlen, a magyar érdekek nem voltak annyira gyűlöltek, magyar ember nem volt annyira megtámadva. De megszűnt a rokonszenv, a mióta azt tapasztalják, hogy egy alattomos, képmutató és e mellett a legutálatosabb, mert a legperverzebb és a legperfidebb alkotmányellenes kormányzás történik Ausztriában és azt a magyar országgyűlés a maga többségében és azt lebet mondani, hogy csekély ellenmondás mellett folyton támogatja, a kisegítő eszközöket az osztrák kormánynak megadja, bogy ezt az uralmát tovább fentartsa, hogy az alkotmányt továbbra is kijátszhassa, a helyett, hogy a magyar országgyűlés sarkára állana és azt mondaná, hogy mi ehhez nem járulunk hozzá, mert a mi szerződésünk azt rendeli, hogy teljes alkotmányosság legyen Ausztriában és Magyarországon. Teljes alkotmányosság nincs Ausztriában. Mi azokban a kérdésekben, a melyek tisztán Ausztriának képezik belügyeit, nem birunk beleszólással, de a hol beleszólással birunk, ott megvárjuk és megköveteljük, bogy az alkotmányosság legnagyobb teljessége mellett, az alkotmányosság minden feltételének megtartása mellett intéztessenek el az ügyek, mert mi Ausztriával másként, mint alkotmányos utón, nem Akarunk érintkezni. (Élénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) Bocsánatot kérek, alkotmányos-e ránk nézve és alkotmányos-e Ausztriára nézve, hogy mielőtt a két országgyűlés tárgyalja a quótára való megállapodásokat, az ő Felsége döntése alá bocsáttassák? A kormánynak még döntés alá bocsátani sem volna alkalma, mert nem következett el az idő, a mig a két országgyűlés azt nem tárgyalja. (TJgy van! a szélsobaloldalon.) De másfelől mit tartalmaz a két törvény? A magyar törvény nem mondja meg, hogy ha ő Felsége a quóta kérdésében döntött, hány évre történik a döntés. Az osztrák törvény világosan megmondja, hogy a döntés egy esztendőre történik. Hát, t. ház, midőn ezt határozzák egy szükségbeli fejedelmi tényről és szükségbeli fejedelmi döntésről, a hol a fejedelmi akarat a törvényhozás akarata helyébe van állitva szükségből és kényszerűségből, holott a törvény világosan megmondja, hogy ez a döntés csak egy esztendőre szól? — szabad-e, lehet-e eztugy értelmezni, hogy esztendők sorozata után esztendőről-esztendőre történhessék ez a döntés? (Igaz! TJgy van! a szélsobaloldalon.) Hiszen mikor a törvényt 1867-ben megfogalmazták, legalább is október 12-én, szerdán. 31 jóhiszemű kormányt tételeztek fel; nem hihették, hogy vásári tréfás bódéknak élczeihezhasonló furfangos fogásokkal — a melyek egy vásári közönség megnevettetésére jók, rle arra, hogy egy törvényhozásnak, egy ország alkotmányos életének méltóságát és tiszteletét emeljék, épen nem valók — azt a kitételt, bogy egy esztendőre történik ő Felsége döntése, akként magyarázzák, hogy évről-évre ő Felség újból egy esztendőre dönthet! (Igaz! TJgy van! a szélsobaloldalon.) Ha a történteket nézzük, azt látjuk, hogy évek sora óta ez történik. És miért? Mert az osztrák Ueiehsrathban ezt a quótamegegyezést — nem keresem, hogy mely okok miatt — keresztülvinni nem birják. Nem mi ránk tartozik annak mérlegelése, hogy mely okokból tagadja meg ott a törvényhozás a maga elhatározását. Ránk nézve az a fontos, hogy az elhatározás alkotmányos utón, a népek hozzájárulásával történjék. Nem csak a törvényhozás tagjai részéről, hanem Ausztria lakossága részéről is világosan látjuk ezt a megtagadást. Hát akkor mi értelme van az 1867 : XII. t.-czikknek, a melyet bevezetésében Deák Ferencz azzal okol meg, bogy ezentúl két alkotmányos nép fog együtt érintkezni s az 1867 XII. t.-cz. ennek az érintkezésnek feltételeit és szabályait állapitja meg? (TJgy van! Halljuk! Halljuk! a szélsobaloldalon.) Szabad-e nekünk elnéznünk azt, hozzájárulnunk ahhoz, hogy Ausztriában az alkotmányosság helyett a parlamentáris kormányformának egy torzalakja tartatik fenn a népies elem és a népszuverenitás kijátszására, ugy hogy a parlament nem fejtheti ki a maga dinamikai hatását; mert hiába akarnak bármely kérdésben a pártok és a közvélemény valamit, ba a kormány, a melyet a császár az ország élére állított, valamire mint többség kényszeríteni akarja őket, az országgyűlést ő Felsége beleegyezésével elnapolja és az elnapolás ideje alatt szükségrendeletekkel kormányozza az országot a legfontosabb, minket is érdeklő közösügyekben. Hiszen ez az abszolutizmusnak olyan takarása, a mely csak a gyenge elméjű és hibás szemű emberek előtt történhetik meg; mert mindenki tudja és látja, hogy az alkotmányos kormányzásnak ez a torzalakja csak mint színjáték, mint komédia bajtatik végre, (Igaz! TJgy van! a szélsobaloldalon.) Ne csodálkozzunk akkor, ha a parlamentáris intézmények elvesztik erejüket és jelentőségüket. (TJgy van! balfelöl.) De van ennek más, fontosabb következése is. A mint Ausztriában sikerül a népszuverenitást törvénymagyarázatokkal, furfangos prókátori okoskodásokkal, meg nem engedhető szójátékokkal, a törvénynek elcsürésével-csavarásával kijátszani, az alkotmányt és annak minden szabályosan működni kész tényezőjét visszaszorítani: mi a következés? Az, hogy hasonlóra vetemednek itt minálunk. (TJgy van! TJgy van! Helyeslés és taps a baloldalon).