Képviselőházi napló, 1901. XXIX. kötet • 1904. október 10–november 5.

Ülésnapok - 1901-496

Í96. országos ülés Í90k október 19-én, szerdán. 151 Ausztriában pedig van számos ilyen gyár, Ausztriának gyárai, az osztrák czukrászat, az osztrák ipar használja fel a mandulát, a mely most vámmentesen jön be, (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) és igy a vámbevételben várható csökkenéssel előmozdítjuk ismét Ausztria iparát és ismét áldozatot hozunk a közös vámterületjavára. (Igaz! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Habár, mondom, nem jelentékeny összegről, de mégis elég tisztességes pénzügyi veszteségről van szó, különösen ha a végleges szerződésben is igy marad ez, vagy ha a provizórium az idők végtelenségéig fenn fog maradni. Kossuth Ferencz: Ez a baj! Nagy Sándor: Megnéztem a statisztikai hivatal adatait, ebben a kimutatásban is benne van, és láttam, hogy a közös vámterületre behozott mandula értéke 1903-ban 4,018.000 korona; ezt méltóztatik felhozni a statisztikai kimutatásban. De a statisztikai hivatal árszámitása szerint ez az összeg, a mandula mmázsáját 158 koronában véve fel, — kiszámítottam és ezt hoztam ki — 25.430 mmázsának felel meg. Már most tekintve az 5 arany forint vámot, kitűnik, hogy a vámveszteség évenként 127.150 arany forint lesz. Nem nagy summa, magam sem állitom, hogy nagy volna, de ha semmi ellenértéket nem kapunk, nincs arra okunk, hogy vámbevételeinket csökkentsük és egy eminens pénzügyi vámot elengedjünk. A közös vámterületre behozott faolaj értéke kitett 1903-ban 1,676.000 koronát, Ez van a miniszteri kimutatásban. A faolaj értéke 100 kilogrammonként a hivatalos statisztikai kimutatás szerint 110 korona s behozatott 15.236 métermázsa. A vám jelenleg métermázsánként 2.40 arany forint, az egye?mény szerint csak 2 arany forint, tehát a vámveszteség itt is körülbelül 6000 arany forint. Ismétlem és nem győzöm eléggé hangsúlyozni, hogy nem tartom én sem nagy összegnek ezt, tekintettel arra, hogy a vámbevételek nem egyedül minket illetnek, azonban mindenesetre állitom, hogy nekünk nem volt érdekünk, hogy minden ellenérték és rekompen?áczió nélkül ajándékozzunk. Közgazdasági fejtegetéseimet és a pénzügyi részre tett észrevételeimet ezáltal befejeztem, és csak röviden akarok a közjogi vagy — nevezhetnők — a törvényességi szempontokra rátérni, nem azért, mintha talán kisebbnek tartanám ezen aggályokat, sőt épen kifejeztem és rámutattam, hogy a legbrilliánsabb közgazdasági szerződés is csak mitigálná a törvénysértést, de nem rekompenzáliiá, azonban rövidebben akarok ezekhez hozzászólni azért, mert hiszen nálam sokkal hivatott ab bak, az ellenzék legnagyobb vezérférfiai ezen kérdést már kellően megvilágították. Azt hiszem, az iránt nincs közöttünk eltérés, sőt még a túloldal is egyetért velünk abban, hogy itt a kormány törvénysértést követett el. (Igaz! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Ezt tegnap maga az igen t. kereskedelemügyi miniszter ur is beismerte. De hogy törvénysértés elkövettetett, arra nézve nem is kell a törvény meritumába mélyedni; ha egyszerűen előveszszük a paragrafust és valaki magyarul olvasni tud, kétségtelen lesz előtte, hogy törvénysértés elkövettetett. A nézeteknek divergencziája közöttünk csupán a kormány eljárásának elbírálása tekintetében forog fenn. Azt mondja nevezetesen az igen t. túloldal, az a lényege és gerincze érvelésének, hogy kellett valamit tennünk, kényszerhelyzetben voltunk és Olaszországgal vámháboruba nem mehettünk bele. Nem tudom ugyan, hogy a vám borút jelenti-e, ha szerződés nélküli állapot jött volna létre, azonban ugy tudom, hogy a nemzetgazdaságtan tanítása szerint még nem vámháboru, ha valamely állammal szerződésünk nincs, mert akkor egyszerűen az autonóm vámtarifa tételei az irányadók, s vámháboru csak akkor áll elő, ha retorziós, harczi vámokat alkalmazunk, vagyis ha kimondjuk azt, a mit az 1878-iki vagy még erősebben az 1882. évi vámtörvényünk kimond, hogy oly államoknak, a hol áruink kedvezőtlenebb elbánásban részesülnek, behozatali czikkeire vagy magasabb vámtételt alkalmazunk, vagy ha a tarifa szerint azon áruk vámmentesek volnának, akkor speczifikus vámot vetünk rájuk. Ez a retorziós vám, t. miniszter ur, a vámháboru, de a szerződés nélküli állapot még nem az, (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Már a közgazdasági méltatásnál is rámutattam arra, hogy nem tételezhető fel, hogy Olaszország nem találta volna épen annyira érdekében állónak, ha mi önálló magyar autonóm vámtarifával szerződhettünk volna, hogy velünk a szerződést meg ne kösse. Különösen kétrendbeli kifogást tartalmaznak azok az előadások, a melyekkel egyfelől az előadó ur, másfelől a miniszterelnök és a kereskedelemügyi miniszter ur az u n. szükséghelyzetben elkövetett törvénysértést mentesíteni akarják. A t. előadó ur is azt mondja: nem a kormány az oka annak, hogy törvénysértés lett elkövetve, hanem oka az ellenzék, hiszen a kormány benyújtotta a felhatalmazási törvényjavaslatot, de a mint a miniszterelnök ur már nyáron a költségvetési tárgyalásnál mondotta, hatalmas gunykaezájban részesült az ellenzék részéről és igy nem ő az oka annak, hogy az ellenzéknek nem tetszett tárgyalni ezt a javaslatot. Az előadó ur azt mondja, hogy megvan a maga nézete az ellenzék ezen eljárásáról, azt hiszem, reánk nem valami hízelgő. (Felkiáltások a szélsöbaloldalon: Tartsa meg magánalt!) Azonban azt merem mondani, hogy ez a felhatalmazási törvényjavaslat tulajdonképen humbug. A t. e'őadó ur ugy fogja fel, mint hogyha ez a felhatalmazás valami lényeges lett volna a kérdés merituma szempontjából. Abban semmi lényeges nincsen, mert ha megadjuk a felhatalmazást, akkor ép ugy meg van sértve az 1899 : XXX. t.-cz. Az csak a kormány fele-