Képviselőházi napló, 1901. XXIX. kötet • 1904. október 10–november 5.

Ülésnapok - 1901-496

152 496. országos ülés 1904 lősége szempontjából lett volna lényeges, nevezetesen ha a felhatalmazási törvényjavaslat alapján tárgyal a kormány a külfölddel, akkor mentesítve lett volna a törvénysértés alól, mert azt mondta volna: ime engem a törvényhozás hatalmazott fel, de nem változott volna meg az a tény, bogy ez a felhatalmazás azért adatott, hogy az 1899 : XXX. törvényczikkben fixirozott garancziák leromboltassanak. Tehát az lett volna a különbség, ha a felhatalmazási törvényjavaslatot is elfogadtuk volna, hogy most nem lehetne joggal arról beszélni, hogy a kormány vád alá helyeztessék, mert törvény és alkotmánysértést követett el, de ép ugy vitatkoznánk akkor is a felett, hogy az 1899 : XXX, törvényczikk keresztül töretett- (Igaz! Ugy van! a szélsobalóldalon.) Azt vagyok bátor kérdezni a t. előadó úrtól, bogy mire adtunk volaa felhatalmazást? Arra, bogy szerződéskötés czéljából tárgyalásokat kezdjen, ugyebár? A tárgyalások kezdéséhez szükséges a tarifa, akár közös autonóm vámtarifa, akár önálló autonóm vámtarifa, enéllnil tárgyalni és szerződést kötni nem lehet. Ez a felhatalmazás valóságos filius ante patrem; mielőtt autonóm, vámtarifa van, már adjunk felbatalmazábt, hogy egy kormány tárgyaljon kereskedelmi szerződés megkötése czéljából. Gondolkozó törvényhozás erre felhatalmazást nem adhat, (Helyeslés a szdsöbaloldahn.) Teljesen devalválná a törvényhozás értékét, leszállítaná szellemi nívóját, hogyha ily felhatalmazást adna, hogy tárgyaljon a kormány, mielőtt akár közös, akár önálló autonóm -vámtarifa létezik. (Helyeslés a szélsobalóldalon.) Erre azt felelte az előadó ur, hogy igenis van __autonom vámtarifa. Nincs autonóm vámtarifa. Önálló autonóm vámtarifa, sajnos, nincs, ezt nem tartották szükségesnek elkészíteni. Közös autonóm vámtarifa egyszerűen azért nincs, mert nincs kereskedelmi és vámszövetségünk Ausztriával, a 4. §. szerint 1903 ig; ez be nem állott, nagyon természetes, hogy autonoai vámtarifánk nem lehet. Az sem változtat a dolgon, hogy a bizottságok letárgyalták a vámtarifát, sőt még azok sem kongruensek, mert a Reichsrath bizottsága 18 tételre vonatkozólag a határozathozatalt függőben tartotta, már pedig kétoldalú egyezményhez kölcsönös beleegyezés kell. Csak a magyar törvényhozás csinálta meg azt a törvényhozási nonsenst 1899 ben, hogy önállóan csinált kétoldalú szerződést, a mint akkor pártelnököm kellően kifejtette, mikor ezt az egész törvényczikket fából vaskarikának nevezte. De kétségtelen, hogy ez a felhatalmazási törvényjavaslat is fából vaskarika lenne. Tehát akár adtunk volna felhatalmazást, akár nem adtunk volna, a kérdés lényegén az nem változtathat, csak a kormány felelősége szempontjából volna az reveláns. Egy másik dolog, a mivel az igen t. miniszterelnök ur menti az ő eljárását. . . Nessi Pál: Az ö menthetetlen eljárását. október 19-én, szerdán. Nagy Sándor:... az, hogy hiszen nem követett el törvénysértést, mert nem turbálta meg azt az egyöntetűséget, a mely követelhető a két lejárati terminus között, egyfelől nevezetesen a közös vámterület lejárata, másfelől a külföldi kereskedelmi szerződések lejárata között. Ez a két lejárati idő — úgymond — összeesik ma is, mert hiszen ő kereskedelmi szerződést nem köt az 1899: XXX. t.-cz. hatályán túl, vagyis 1907-en túl, igy tehát ma is áll az, a mit Széll Kálmán beszédében ugy fejezett ki, hogy ne legyen Magyarország feszélyezve egyszer az Ausztriával kötött vám- és kereskedelmi szövetség, egyszer pedig a külfölddel kötött kereskedelmi szerződések különböző lejárati idejével. Azt mondja a t. miniszterelnök ur: ime látjátok, megóvtam a törvénynek czélját, mert azt mondja, az volt a törvénynek czélja, hogy _ez a két terminus összeessék. Én erre azt mondom, hogy ez a törvénynek czélja nem volt, ez csak egy eszköz a törvénynek igazi czéijához. Mi közünk nekünk ehhez, ha egy magasabb czélt elérni nem akarunk ; mert tegyük fel, hogy mi Ausztriával nem volnánk vámszövetségben, hanem önálló vámterület alapján egyszerűen szerződést kötünk vele, mint más külfölddel, akkor nekünk tökéletesen mindegy, hogy mikor járnak le terminusaink. Az csak nem lehet egy törvényhozásnak czélja, hogy összeessenek bizonyos külföldi állammal való lejárati szerződések. Tehát nem ez volt a törvényhozásnak czélja. Itt rátérek a miniszterelnök ur közjogi elméletére, mert épen az igen t. kereskedelemügyi miniszter ur nagyon difiikültálta Polónyi Gézának közjogi elméleteit. A miniszterelnök ur azt mondotta, hogy azért tartotta meg a törvényt és azért nem szegte azt meg, mert a törvény czélját megtartotta. Én ugy tanultam a közjogból, hogy a törvény megtartása alatt nem azt kell érteni, hogy a törvény czélját megtartsák, hanem, azt, hogy a törvény rendelkezéseit megtartsák, (Elérik helyeslés a szélsobalóldalon.) annyival is inkább, mert a törvénynek czélja, a ratio legis csak akkor világos, ha expresais verbis — a mint az némely törvénynél meg is van — maga a törvényhozás azt kifejezi. Ha azonban nem fejezi ki, akkor az csak hiteles törvénymagyarázat alapján állapitható meg. Már pedig, daczára annak, hogy rendelettel léptetnek életbe külföldi szerződéseket, annyira még sem jutottunk, hogy egy miniszterelnököt hiteles törvénymagyarázónak elfogadjunk. (Élénlc helyeslés a szélsobalóldalon.) A törvény czéljára nézve vitatkozhatunk, azt azonban sohasem fogadjuk el, hogy mikor azt irják oda a törvény végére, hogy mind magunk megtartjuk, mind mások által megtartatjuk, akkor megelégedjünk azzal, hogy a törvénynek különben is dif tikul tálható pártfelfogás, különböző érvek szerint magyarázható és igy kétségtelenül meg sem állapitható czélját kell