Képviselőházi napló, 1901. XXIX. kötet • 1904. október 10–november 5.

Ülésnapok - 1901-495

Í95. országos ülés lyOb október 18-án, kedden 135 Az, t. uraim, hogy szerződés kötéséről lévén szó, nem vámszövetség kötéséről, ezt az osztrák kormány a 14. §. alapján léptetheti Ausztriában életbe és életbeléptethet a 14. §. alapján Ausztriában egy szerződést, a mely dekretálja a külfölddel kötött szerződés alakjában azt, hogy vámszövetség van, holott nincs. És, t. miniszter ur, ez az, a miben önök az osztrák kormány segítségére jönnek, hogy a cseh obstrukczióval szemben neki védelmet nyújtsanak, de jönnek segítségére a magyar alkotmány feláldozása árán és jönnek segítségére törvénytiprással. Mert, t. miniszter ur, csak Dagy bonhomiában szenvedő ember mondhatja egy parlamentnek azt, a mit a t. miniszter ur mondott, hogy Körberrel micsoda megállapodásra jutott. Először is a Körberrel való megállapodásról nekünk, a parlamentnek tudomásunk nem volt; most hallottam erről először; de bármilyen az a megállapodás, nem tudná-e azt a t. miniszter ur, hogy báró Bánffy és Badeni között nemcsak jegyzőkönyvi megállapodások létesíttettek, hanem előkészített törvényjavaslatok alakjában bemutatott szerződések jöttek létre a Felség jóváhagyásával. És mi lett a vége? Badenit elbocsátották és a szerződést újra kellett tárgyalni, (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Hát, t. miniszter ur, Körbernek az elbocsátása, megengedem, hogy nehezebb dolog, mint az ön elbocsátása; de azért megtörténhetik, t. miniszter ur, nem is kell hozzá semmi egyéb, csak annak a gyönyörű politikai tantételnek verifikácziója, hogy az egyik minisztert nem köti a másik cselekedete, ugyebár ? De, kérem, hiszen nem kell Körbert elbocsátani. Azt hiszi a t. kereskedelemügyi miniszter ur, ha ő Felsége azt mondja: Én pedig ennek az olasz vámszerződésnek a felbontásához nem járulok hozzá, mert az először is Ausztriára nézve előnyös, másrészt én a csehekkel szemben fegyvert akarok kapni arra, hogy, akármeddig obstruálnak is, az a vámszövetség a külfölddel szemben fennáll, hát ugyan mer-e Körber hozzájárulni ahhoz a felmondáshoz? Már most, t. miniszter ur, a mit én mondtam és mondok, az törvényen és gyakorlati tényeken alapuló az a konzekvenczia, hogy ha önök ilyen szerződést kötnek, a melynek felmondásához tehát nemcsak a magyar parlamentnek, de most már a szerződés erejénél fogva Ausztriának hozzájárulása is kell, hát az a szerződés felmondva nem lesz, ha húsz esztendeig nem jön is létre a vámszövetség. (Ugy van! a szélsbbaloldalon.) És itt felelhetnék a t. miniszterelnök urnak is, hogy micsoda nagy előnyt adtunk mi fel azzal, hogy ebbe a szerződésbe belebocsátkoztunk, és micsoda nagy előnyt, vívmányt szerzett Ausztria. Kern szólva egyébről, azt az óriási vívmányt szerezték meg önök az osztrák kormánynak, hogy elesett az 1899 : XXX. t.-czikknek őt fenyegető azon szankcziójátől, hogy a viszonosság megszegetik, ha I903-ra uj autonóm tarifa létre nem jön. Tehettek-e nagyobb szívességet Körbernek, mint ezt? Én tehát, t. miniszter ur, igenis teljesen igazat mondtam és ugy mondom el, a hogyan mondottam, hogy t. i. az ischli klauzulánál is veszedelmesebb és az alkotmányra mélyebben visszaható javaslattal állt a t. miniszter ur a ház elé. Nem vitatkozom ezen tovább, mert a ki ezt meg nem értette, annak hiába beszélnék. Most még egy fontos kérdésre nézve kell nyilatkoznom, a mely személyes kérdésemet is képezi. A paktum magyarázatára nézve azt mondotta a t. miniszter ur, hogy nem igaz, mintha a paktum a király megbízottai és az ellenzék között köttetett volna. Hieronymi Károly kereskedelemügyi miniszter: Nem ezt mondottam, hanem azt, hogy nem a király és az ellenzék ^kötötték azt. Polónyi Géza: Én nem is azt állítottam, hogy a királylyal vacsoráztunk együtt, vagy reggeliztünk, hanem azt mondottam, hogy a kiküldöttekkel és a meghatalmazottakkai nem ugy tárgyaltunk, mint a szabadelvű párt vezérének megbizottaival, mert ez nem igaz, hanem azt mondtam, hogy azok velünk ő Felségének egyenesen adott azon megbízásából tárgyaltak, hogy az ellenzékkel megállapodás létesüljön. Malmost a t. miniszter ur azt mondja, hogy ugy tárgyaltak velünk, mint a miniszterelnök és a szabadelvű párt megbízottai. Históriailag fogom bebizonyítani, hogy ebből megint egy betű sem igaz. (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) Először is meg kell mondanom, hogy miképen történt a paktum tárgyalása. A disszidensek táborához tartozó gróf Andrássy Gyula, boldog emlékezetű Szilágyi Dezső és gróf Csáky Albin voltak az úgynevezett kartellträgerek. A kormány élén állott akkori miniszterelnök, báró Bánffy Dezső, hajlandó volt az ellenzékkel tárgyalásokba bocsátkozni. Mint már tegnap mondtam, nem személyi, hanem politikai okokból azt mondottuk : Kérem, mi sem báró Bánffy Dezső úrral, sem más kormány elnök úrral nem vagyunk hajlandók tárgyalni. Rakovszky István: Ezt nem mondtuk igy! (Mozgás a jobb- és a baloldalon.) Polónyi Géza.: Azt mondottuk, hogy ki van téve minden párt annak, hogy a máról-holnapra váltakozó kormányelnökök azt tartják meg, a mit akarnak. Rakovszky István: Nem így mondottuk ezt! Polónyi Géza: Nekünk az az igéret tétetett, hogy ő Felsége megbizásából lesz a tárgyalás folytatva. A jegyzékek következőképen cseréltettek ki: gr. Andrássy Gyula, gr. Csáky Albin és Szilágyi Dezső hozták és feljegyzésekből felolvasták a tárgyalások előtt a kormányelnöknek, mint ő Felsége megbizottjának az üzeneteit. Erre mi, az ellenzék férfiai aláirt nyilatkozatokban adtuk meg a válaszokat. Már most kezdődött ez a tárgyalás azzal, hogy, a mint tegnap