Képviselőházi napló, 1901. XXVIII. kötet • 1904. julius 28–augusztus 19.
Ülésnapok - 1901-477
92 477. országos ülés 190í Julius 30-án, szombaton. szolgálat- után. Ily körülmények között megy-e tehetséges, ambicziózus ember a papi pályára? A papi pálya legyen menedéke a selejtnek, a műveltség aljának, seprűjének. (Igaz! TJgy van! a szélsőbaloldalon.) Ha ilyen emberek mennek csak erre a pályára, milyen lesz azoknak a munkája? Hiszen egy lelkésznek hivatása nem abban merül ki, hogy koronkint prédikál, misét mond, hanem az a lelkész az ő népének tanácsadója, irányitója, nevelője, politikai és gazdasági kérdésekben is vezetője. (Igaz! TJgy van! a szélsőbaloldalon.) Adjunk tehát ilyen vezetőknek tehetséges embereket, állásukat, tudományukat, képesítésüket tiszteljük meg. Ezzel tartozunk a nemzetnek, tartozunk annak a népnek, a melynek nem operára, (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) hanem a népiskolák ügyének fejlesztésére és a lelkészek anyagi helyzetének javítására való költségek kellenek. (Élénk helyeslés a bal- és a szélsobaloldahn.) Én szivem melegével kérem a t. kormányt, mondjon le arról az ürügyről, hogy az ország pénzügyi helyzete nem engedi a fizetésjavitásban tovább menni. Hiszen az a csekélység, a mi erre a fontos czélra kellene, ez már nem akadály; legyen méltányos a kormány ezen felekezetnek századokon át tanúsított áldozatkészsége iránt és adja nekik részben vissza azt, a mit iskolák fentartására költöttek. Alkalmazzon a kormány bármily szigorú mértéket hazafiság szempontjából, ők készséggel elfogadják és alávetik magukat ennek, nem félnek a bírálattól; a kik pedig ettől a bírálattól félnek, azoktól az utolsó fillért is vonja meg. mert ellenségének a magyar nemzet ne adjon egy fillért sem, de viszont önfeláldozó jóbarátjának köteles adni (Igaz! TJgy van! a bal- és a szélsobaloldahn.) Epén azért tisztelettel kérem a kormányt, vegye még egyszer fontolóra a dolgot; s térjen még egyszer vissza ahhoz az állásponthoz, a melyet programmbeszédében a miniszterelnök ur emiitett, hogy a hazafiság mértékével mérve az érdemeket, megadja a lehetőséget a felekezeteknek is, hogy iskoláikat versenyképes magaslaton tarthassák fenn és ezt a segítséget legalább az 1848-ik törvény egyrészének megfelelően adja meg a felekezeteknek, a hazának, a közműveltségnek, a hazafiságnak tesz vele szolgálatot. (Élénh helyeslés a szélsobaloldahn.) .Elnök: Szólásra következik? j Sturman György jegyző: Csernoch János! | Csernoch János: T. képviselőház ! Midőn a vallás-! és közoktatásügyi tárcza költségvetésének bírálatába bocsátkozom, bírálatomban — a menynyiré"*1ehetséges — követni szándékozom a t. vallás- és közoktatásügyi miniszter urat és miként ő két részre osztotta beszédét, én is két irányban óhajtom bírálatomat gyakorolni. Ezt a két irányt megadja nekem már maga a tárcza neve és az elnevezésnek megfelelő kétféle ügykör, t. i. a vallás- és közoktatás ügyei. A vallás ügyei az ő külső nyilvánulásaikban ugy, mint az egyháznak az államhoz való, a felekezeteknek egymáshoz való viszonya és az államnak befolyása a polgárok vallásos életére, jelentkeznek. A kultuszminiszternek mindezekre igen nagy belolyása van, részint mint ő Felségének, a legfőbb kegyúr alkotmányos képviselőjének, részint pedig mint az állam törvénybiztositotta jogai őrének és végrehajtójának, a ki állásában abban az irányban is elhatározó befolyást gyakorol, hogy közreműködésével neveztetnek ki nemcsak a hívek pásztorai, hanem a pásztorok pásztorai is, t. i. a főpásztorok. Nem kisebb, de sokkal nagyobb és fontosabb, sőt elhatározóbb az a befolyás, a melyet a kultuszminiszter a nemzet művelődésére gyakorol, a mennyiben ő annak a legutolsó falusi kisdedóvótól kezdve egészen fel az egyetemig őre, irányitója és vezetője. Ebből látható, hogy a kultuszminiszterre a nemzetnek legfontosabb kincsei, szellemi kincsei vannak bizva, s az ezekkel való sáfárkodástól függ a nemzetnek jóléte, boldogulása és esetleg romlása. Mert fontosabbak ezek az ügyek igen sokszor az anyagi ügyeknél, hatásukban erősebbek és erejükben hatalmasabbak még a magasra felcsigázott haderő ágyúinál is. Az a nemzet, a melynek tagjait áthatja a vallási szellemmel párosult hazafiság és tiszta erkölcs, az a nemzet a sors bármely csapásaival szemben erősebben fogja megállani a helyét, mint a hitükből kivetkőzött, erkölcseikben megromlott, a művelődés ós haladás eszközeit nélkülöző népek. A mi mindenekelőtt a magyar katkolikusoknak az egyházhoz való viszonyát, vagyis az ő vallási életüknek legelső külső nyilvánulását illeti, erre vonatkozólag meg kell jegyeznem, hogy a katholikusoknak van egy régóta vajúdó ügye, t. i. a katholikus autonómia. Ebben az ügyben semmiféleképen sem tudnak előbbre menni. Rakovszky István: Nem akarják megadni! Csernoch János: A t. kultuszminiszter ur is szives volt néhány szóval az autonómiának mostani állapotát jelezni. Nem akarom a t. ház türelmét igénybe venni, hogy itt hosszasabban indokoljam, miért vált szükségessé a katholikus autonómiának megalkotása Magyarországon. Hiszen akkor vizet öntenek a Dunába, vagy fát hordanék az erdőbe. A t. háznak minden egyes tagja tudja, hogy 1848-ban megváltozott a katholikus egyháznak az államhoz való viszonya, a katholikus egyház megszűnt államvallás lenni. Akkor történt az a nevezetes fordulat, hogy midőn az összes felekezeteket jogaikban kielégítették, legalább törvényben biztosíttatott az egyenjogúság és a viszonosság, midőn a katholikusok hivatkoztak az 1848: XX. t.-czikkre és beadták ismert peticziójukat, az mondatott nekik, hogy elkéstek. Azóta az ügy többször felvettetett; minden országgyűlési párt felvette az autonómiát programmjába. Benne volt az