Képviselőházi napló, 1901. XXVIII. kötet • 1904. julius 28–augusztus 19.

Ülésnapok - 1901-477

47/. országos ülés Í9Ö4 Julius 30-án, szombaton. m szerint végrehajtani, hanem azt, a mi ott el? gyanánt van mondva, hogy t. i. az egyenlőség, a viszonosság, az egyenlő teherviselés a mostani körülmények között is megvalósítható legyen, a lehetőség mértékéig igenis óhajtjuk. Részemről tehát szükségesnek tartom, hogy azt a kérdést kissé megbeszéljük, annyival inkább, mert felfogásom szerint a t. miniszterelnök ur és az őt követő kormány és párt már nem áll azon állásponton, a melyen állt akkor, a midőn programmját itt a házban előadta. Ez a változás megköveteli, hogy ha közmegnyugvásra akarjuk ezt a kérdést megoldani, akkor teljes figyelemmel vizsgáljuk azt meg. A t. miniszterelnök ur első bemutatkozó beszédében kifejezte azt, — és most a t. közoktatásügyi miniszter ur is igy nyilatkozott — hogy természetesen egyenlően hitfelekezeti különbség nélkül kell a lelkészek fizetését rendezni. Ez természetes, törvényes, jogos felfogás. Eötvös Károly: Nem az! Veres József: Egyiknek sem lehet előnyt adni a másik felett az egyenlőség szempontjából. De — és itt térek el a t. miniszterelnök ur és a t. kormány felfogásától — az egyenlőségnek különféle fajai vannak. Nemcsak az az egyenlőség, hogy minden tanár, minden lelkész egyenlő fizetést kapjon, bármelyik iskolában munkálkodik, bármelyik egyház szolgálatában áll, hanem egyenlőség kérdése az is, hogy kötelességüket a nemzet iránt egyenlő mértékbeD teljesitik-e és hogy egyenlő mértékben érdemlik-e ki a nemzet támogatását? (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ha ezt a hármat figyelembe veszszük, akkor lehetünk csak az egyenlőség mértékére nézve igazán igazságosak. A miniszterelnök ur programmbeszédében először nagyon jól tette meg a különbséget, ugy, hogy én szóról-szóra csatlakozom hozzá, Akkor t. i. igy nyilatkozott (olvassa): »Azon felekezeti intézetekkel szemben, a melyek a kettős« — hazafias érzület és magyar nyelvtanítás — »kritériumnak megfelelnek, igenis segitőleg, buzditólag, istápolólag lépjen fel az állam és igyekezzék a felekezeteket odajuttatni, hogy a maguk tanitóintézeteiket korszerű színvonalon tarthassák fenn.« Tehát nemcsak egyszerű adományozásról van szó, hanem azon feltétel van itt kifejezve, hogy hazafias szellemű legyen az az iskola és a magyar nyelv tanításában teljesítse kötelességét. (Olvassa): »Eminens érdeke ez nemcBak a vallásfelekezeteknek, de magának az államnak is, mert szorosan állami szempontból sem volna közönyös dolog az, hogy a magyar társadalomnak azon széles rétegei, a melyek felekezeti tanintézetekben nyerik nevelésüket, egy inferioris kultúrában részesülj ének.« Majd egy súlyosan kötelező ígéretet tett hozzá (olvassa): »A kinevezett' tisztviselők fizetésének rendezése egyfelől kiegészítendő a várKÉPVH. NAPLÓ 1901—1906. X.XVIII. KÖTET. megyei tisztviselők, községi és körjegyzők fizetésének megfelelő rendezésével, másrészről szükségszerű korolláriumát és kíséretét kell, hogy képezzék a fizetésrendezésnek olyan intézkedések is, a melyek a felekezetekre nézve lehetővé teszik azt, hogy saját tanintézeteiknél ők is lépést tarthassanak az állami intézetekkel.« A t. miniszter ur ettől a feltételtől elállott, azt tágította akkor, a midőn azt mondotta, hogy három csoportba van osztva a protestáns felekezetek kérése. Az egyik az, hogy segítsen az állam azon a nagy igaiságtalanságon, a mely szerint a protestáns hitfelekezet tagjai néhol 3 —4-szer annyi egyházi adót fizetnek, mint a mennyi állami adót. A t. kormány azt mondja, hogy ezt belátja és e bajon segít, de most megáll. Még azt mondotta, hogy szükségszerűleg tovább kell menni és a felekezeteket olyan helyzetbe kell hozni, hogy iskoláikat az állam iskoláival versenyképessé tegyük és a minap már mégis azt mondotta, hogy: »a kívánságoknak másik két csoportját egyelőre nem teljesítheti, mert a pénzügyi helyzet nem engedi meg, hanem törekedjünk arra, hogy mentül előbb megengedje.* Ebből a szempontból vizsgálom én ezt a kérdést, kizárólag az egyenlőség szempontjából. Nekem is az az álláspontom, hogy itt nem szabad se nekem, se másnak felekezeti szempontból bírálnunk a dolgot, hanem csakis a nemzet képviselőjének szempontjából: a nemzet érdekében. Kérdem: van-e egyenlőség az egyes felekezetek közt azon mértékekre nézve, a melyeket az állam jótéteményéből élveznek? Mindenki tudja, hogy távolról sincs. Némely felekezetek ezredéveken át annyi adományt nyertek az állam jóvoltából, hogy most bőségben vannak, felesleggel rendelkeznek. Más felekezetek semmit sem kaptak, pedig az ország méltán megköveteli minden felekezet tagjától, hogy kötelességüket a haza, az állam iránt egyaránt lelkesültséggel, áldozatkészséggel teljesítsék. A római katholikus egyház kapott legtöbb javakat az államtól és a királyoktól, azonfelül ott vannak a regálekötvényéknek jövedelmei, a kegyúri terhek, a melyek a régi időből rajta maradtak nemcsak a római katholikus egyház hivein, hanem az egyes városokon is, a mely városoknak lakossága pedig talán nagyobbrészt más vallású, és egyes más vallású birtokosokon, ugy hogy a római katholikus egyház kiadásait nem az egyház híveinek évi adója fedezi, hanem részint az alapítványok, részint a régi időkből származott kegyúri kötelezettségek. A többi felekezettel szemben, pl. a románnal, a szerbbel szemben szintén bőkezű volt az állam. Egész nyugodtan kérdezem attól, a ki Magyarország történetét ismeri, hogy nagyobb érdemeik vannak-e a szerbeknek és oláhoknak a magyar nemzet fenmaradása, harczai, műveltsége, küzdelmei, jövő törekvései körül, mint van a tőrőlmetszett, kizárólag megjár református12