Képviselőházi napló, 1901. XXVIII. kötet • 1904. julius 28–augusztus 19.

Ülésnapok - 1901-477

80 477. országos ülés 190Í Julius 30 -án, szombaton. egyáltalában nem kívánok én sem elzárkózni, de magától értődik, hogy akár korpótlékszerű, akár más emelése a kongruának nem történhetnék csak a protestáns egyházzal szemben, hanem ennek a többi egyházakkal szemben is érvényesülnie kellene. Egyébiránt én azt hiszem, hogy az 1848: XX. törvényczikk szellemének érvényesítésében maga a jelenlegi kormány tette meg a legelhatározóbb lépést már programmnyilatkozatában, midőn kijelentette, hogy a nyilvános, törvényszerű iskoláknál működő felekezeti tanerőknek az államiakéval lehetőleg egyenlő, vagy azt legalább megközelitő dotácziója iránt a törvényhozásnak előterjesztést szándékozik tenni. (Helyeslés.) Erre vonatkozó igéretünknek beváltását nagyrészben már tartalmazni fogja az a törvényjavaslat, a melyet a népiskolák ügyében legközelebb benyújtani szándékozom, s tartalmazni fogják további részeit a megoldásnak a jövőben benyújtandó költségvetések. A közművelődés iskolán kivüli eszközeinek hatalmas gyarapodását és szaporodását idézte elő az az üdvös akczió, a melyet hivatali elődöm a muzeumok és könyvtárak terén kezdeményezett és a melyben az ő bizalmától támogatva nekem is módomban volt csekély erőmtől telhetőleg közreműködni. Valóban szerencsésnek vallom magamat, hogy t. barátom, Wlassics Gyula, hajlandó volt helyemet a muzeumok és könyvtárak országos tanácsának és szövetségének elnökségében elvállalni ás ilyképen az ő nemes lelkesedésót, nagy ügyszeretetét, szakértelmét és tekintélyét ezen fontos ügynek rendelkezésére bocsátani. Erre az akczióra nemcsak gyér ingó műemlékeink megőrzése és összegyűjtése, hazánk és történelmünk beható és általánosabb megismerése és a vidéki szellemi központok megerősítése szempontjából fektetek súlyt, hanem súlyt fektetek főleg abból a szempontból, hogy nemzeti irodalmunk részére a kisebb közkönyvtárak, népkönyvtárak, vándorkönyvtárak és iskolai könyvtárak felállítása által uj meg uj tágas tér nyíljék, hogy a maga termékenyítő, művelő, a nemzeti érzést tápláló és egybeforrasztó erejével a társadalom legmélyebb rétegeibe is behatoljon. (Élénk helyeslés.) A nemzeti művelődésnek másik fontos eszközét látom a művészetekben, a művészetek iránti, érdeklődés felkeltésében és terjesztésében. Örvendetes jelenség, hogy ujabban máiegymást érik a vidéki kiállítások, a melyek, ha nem is érik el a hozzájuk fűzött várakozások teljes mértékét, mégis ma már nem járnak oly kellemetlen csalódásokkal. Mindazonáltal nem akarom szépíteni a helyzetet és kénytelen vagyok elismerni, hogy képzőművészeti produkcziónk bizonyos tekintetben válsághoz jutott, a mely sok keserűséget és elégületlenséget szólaltat meg. Én a törvényhozás által rendelkezésemre bocsátott eszközöket készséggel fogom a jövőben is a képzőművészeti tanács meghallgatásával, — habár megjegyzem, hogy e testületnek jelenlegi szervezetét czélszerűnek nem tartom és ezért reíormálandónak vélem (Helyeslés,) — szívesen fogom, ismétlem, ezen eszközöket igénybe venni a végből, hogy állami vásárlások által képzőművészeti produkcziónknak legértékesebb és legjellegzetesebb jelenségeit közgyűjteményeink számára megszerezzem; valamint arra, hogy az igazán nagyra hivatott tehetségeket bátorítsam és fejlődésükben előmozdítsam. De ezen túlmenni nem vélném czélszerűnek; különösen ama gyakran hangoztatott kívánalmakkal szemben azt, megvallom, nem tarthatom az állami vásárlások feladatának, hogy rossz anyagi viszonyokkal küzdő művészeknek mindazon művei, melyeket a közönség nem vesz meg, az állam részére megszereztessenek. (Helyeslés.) Nézetem szerint sehol sem oly veszélyes és káros a középszerűségeknek mesterséges dédelgetése. mint épen a művészetekben. (Ügy van! ügy van!) Azt hiszem, művészeink még mindig nem ismerték fel azt a szerepet, a mely a hatalmas lendületet vett íparművészetnek művészi eszmékkel való megtermékenyítése terén rájuk vár, és egészen elhibázottnak tartom azt a gyakran érvényesülő és hallható felfogást, mely azt hiszi, hogy művészeti produkcziónk nagyobb kelendőségre fog számithatni, ha a külföldtől teljeaen elzárkózunk. Ez nagy csalódás, és épen azért egyik elsőrendű feladatomnak tartottam és tartom a külföldi művészet és hazai művészetünk között régebben fennállott, de az utóbbi időben meglazult összeköttetéseket ismét helyreállítani. Azt hiszem, hogy ezek az összeköttetések művészetünknek mindenképen csak javára szolgálhatnak. (Igaz! ügy van ! jobbfelöl.) Csak javára szolgálhat művészetünknek az, hogyha ami műtermékeink a külföldön is megjelenhetvén, ott piaczra találnak, a mi természetesen feltételezi azt, hogy mi is szívesen bocsássuk be hazánkba a külföldi termékeket. A külfölddel való versengés, méltóztassanak elhinni, művészeinket csak arra indíthatja, hogy erejüket fokozzák és igyekezzenek minél jobbat alkotni, (ügy van! XJgy van!) A közönség is művészeink törekvései közül nagyon sokat csak akkor fog igazán megérteni, ha azokat a hasonló külföldi törekvésekkel szembeállíthatja. (Helyeslés jobbfelöl. Mozgás a szélsőbaloldalon.) Elhibázott volna művészetünket a külfölddel való szoros kapcsolat hatása miatt talán elnemzetietlenedéstől félteni. Ellenkezőleg: a mivel a magyar művészet külföldön sikert arathat, az épen csak az ő határozott nemzeti jellege lehet. Mentül határozottabban nemzeti jellegű egy művészet, annál inkább karolja fel, méltányolja azt a külföld. (Helyeslés, ügy van!) Például szolgálhat más kis nemzetek művészete: a skandínávoké, skótoké. Sőt én inkább azt hiszem, hogy a külföld alkalmasabb arra, hogy