Képviselőházi napló, 1901. XXVIII. kötet • 1904. julius 28–augusztus 19.

Ülésnapok - 1901-476

476 országos ülés 190b Julius 29-én, pénteken. 65 Hiszen igaza vau a t. miniszter urnak, ha a fejét csóválja, mert hiszen elég nagy a Duna, mehetnek azok akárhová, csakhogy azok a molnárok a falu tövében szokták malmaikat elhelyezni, most pedig a sziget egyik vagy másik megregulázott részére kell elhelyezniük a malmokat, a hová azután talán yachton vagy léghajókon szállíthatják az őrleményeket. Harmadszor: A község egy része ivóvizét a Dunából nyerte, s ezen ivóviztől most már elesik, hacsak nem akarja azt a rossz, állott iszapos vizet használni. És mit kap ezen veszteségek fejében a község ? Kapja először is azt a gátat, a mely törmelékből nyolcz méter magasan a vizszine felett építtetik a sziget és a part között, és a melyen a sziget túlsó oldalán lévő rakodóparttal közíekedhetik. De ezt az utat nem fogják megcsinálni. Eredetileg, — ugy látszik, ezen szegény emberek biztatására, félrevezetésére — előirányoztak két tételt, és pedig annak a gátnak kiépítésére 32,000 koronát és a gátnak karfákkal való ellátására B000 koronát. Ezekkel tényleg biztatták is az ottani lakosokat, a mikor egysze/re idefenn valamely mérnöknek vagy fogalmazónak eszébe jutott, hogy hiszen itt újra meg lehet takarítani 37.000 korona összeget, azonkívül útépítésről lévén szó, ez az ügy tulajdonképen a belügyminisztérium ügykörébe tartozik. A földművelésügyi miniszter tehát utasította Fehérmegye alispánját, hogy annak az útnak elkészítését a megyei útalapból kell eszközölni. de erre, ha jól tudom, azt kapta válaszul, hogy az a megyei útalap már tiz esztendőre le van foglalva. A miniszter ekkor azzal a felszólítással fordult a község érdekeltségéhez, hogy ők maguk építsék meg ezt az utat. Mert hiába, azt már belátja a miniszter ur is, hogy azokat az odarakott kavicsrétegeket, a melyekbe tengelyéig sülyed egy félig megrakott szekér is, még ha bivalyok vannak is elébe fogva, útnak használni nem lehet, hanem újra kell építeni. Tehát attól a községtől, a melytől a szabályozások révén mindent elvettek, a mely különben is óriásilag sújtva van a mely egy, azon a vidéken épített viczinális vasutban való résztvétel által eladósodott, a mely községben két és fél forint adót fizetnek községi pótadóval együtt holdankint a földbirtokosok; a mely községben, most a közel jelenre való tekintettel is, mondhatom azt, hogy egyebet ne említsek, hogy a jelen termés olyan, hogy még ed dig a községben lévő birtokosok soha másként, mint részben nem arattak, addig az idei volt az első esztendő, mikor az aratómunkások részért nem, hanem csak holdankénti díjazás mellett vállalták el a levágást, kivannak ilyen áldozatot. Ily körülmények között 37.000 koronás költséget vetni ki annak a községnek nyakába, ez embertelenség, ez igazságtalanság. Ha az államnak kedve tellett azt a viziutat szabályozni, ha van az államnak évenkint 6 millió koronára való kiadása, ha mindent elszedett ettől a községtől: KÉPVH. NAPLÓ. 1901 1906. XXVIII. KÖTET. akkor legyen meg az a 37.000 koronája, is, a melylyel a községet odajuttatja, hogy ismét a Duna partjára viheti termékeit. Mert annak ellenére, hogy a miniszteri megbízottak jelentésükben nyíltan kimondják, hogy senkinek sem áll érdekében ennek az útnak kiépítése, mint tisztán Dunapentelének, én azt ajánlom a t. miniszter urnak, hogy azt a jelentést tépje össze, mert abból egy betű sem igaz. Tudhatja a miniszter ur, hogy a vidék községei, melyeket itt felsorolok: Dunapentele, Nagyperkáta, Kisperkáta, Herczegfalva, Felsőbaracs és Ráczalmäs folyamodtak a miniszter úrhoz, mert ezek a községek mindig a pentelei révben szokták terményeiket hajóra rakni, pedig ez nem csekélység. A statisztikai kimutatások szerint, a melyeket a pécsi Dunahajózási, sa Folyam-és Tengerhajózási részvénytársaságtól megkaphat a miniszter ur, évenkint az utóbbi 10 esztendő átlaga szerint 53.000 mm. búzát, 14,900 mm. rozsot, 16.300 mm. árpát, 19.400 mm. zabot, 6600 mm. tengerit és babot és egyéb szállítmányokból 960 mm.-át szoktak hajóra rakni a dunapentelei állomáson. Hozzátehetem még azt is, hogy ezen a vidéken Adonyon túl, egészen Dunaföldvárig egyéb rakodóállomás nincs, mint a dunapentelei; ha pedig a miniszter ur tervét végrehajtja, ez az egyetlen állomás sem lesz meg. Igaz, hogy a kormányzati jóság megnyilatkozott abban, hogy megígérték nekik, hogy gondoskodjanak csak a pénzről, a melylyel az utat helyreállítják és a kormány szives lesz nekik tervrajzokat készíteni. Még a kutakra nézve is azt az ígéretet tette a kormány, hogy a vizet elveszi tőlük, de kutat nem építtet, bár terveket és kavicsot ad nekik a kut építésére. De édes Istenem, azoknak az embereknek ut kell és viz kell, nem pedig miniszteri bölcseség és tanulmány. Terveket azok az emberek maguk is tudnak csinálni, nem szorultak e tekintetben a kormányra, Nem akarom, t. ház, folytatni felszólalásomat, nem akarok rámutatni arra, hogy azon vidékek keserűség folytán az utóbbi időkben milyen óriási mennyiségben vándoroltak ki erről a vidékről egyformán Amerikába és Szlavóniába, nem akarok rámutatni, hogy a Székesfehérvár—paksi vonal építése alkalmával az odajött csongrádmegyei munkások által micsoda szocziális mozgalom indult meg. Ha jól tudom, az elmúlt esztendők egyikében épen a dunaföldvári és dunapentelei vidék volt az, a hol az aratómunkálatokat beszüntették. Csakhogy az ilyen bánásmód által csak a szocziális törekvéseket és a kivándorlást istápolja a t. kormány. Az én meggyőződésem az, hogy ha az állam fiskális érdekekből ilyen nagyobb munkálatokat meg is tesz, a kormánynak azért kötelessége gondoskodni arról, hogy ilyen óriási károsodás egyes vidékeket és községeket ne érjen, s épen ezért elvárom és megkövetelem a kormánytól, hogy ha már ennyi 9