Képviselőházi napló, 1901. XXVIII. kötet • 1904. julius 28–augusztus 19.

Ülésnapok - 1901-476

476. országos ülés 1904 Julius 29-én pénteken. oi telesitő hivatalokat fel kell hívni, hogy a leg­szigorúbban járjanak el, hogy ilyen visszaélések elő ne forduljanak, mert ez mindig az ország hátrányára válik. Felhozatott itt az állami szőlőoltási telepek kérdése. En ugy tudom, hogy Magyarországnak igen sok kipusztult szőlőterülete ma sincsen még beültetve és még azt sem tudhatjuk, hogy az oltványok hatásának időtartama mekkora. Hiszen folytonosan tapasztalhatjuk az oltványok ülteté­sénél a visszaesést; azokat folytonosan pótolnunk kell, mindig ujabb és ujabb oltványokra van szükségünk, hogy a hiányokat pótolhassuk. En tehát azt tartom, hogy mindaddig, a mig azt a szükség kívánja, ezen oltványtelepeket épen a szőlőoltványok hitele és megbízhatósága szem­pontjából fenn kell tartanunk. (Helyeslés a bal­és a szélsobaloldalon.) Régibb képviselőtársaim talán emlékezni fognak még a 90-es évek elejére, (Halljuk! Halljuk!) a midőn Magyarország a szőlők fel­újítása kérdésében akczióba lépett. Én, a ki 1890 ben jutottam be a parlamentbe, abban az időben, a midőn kerületemet, Tokaj-Hegyalját a filloxera elpusztította, közvetlen szemlélet alap­ján győződtem meg a nép nyomoráról, arról a nagy szerencsétlenségről, a mely a filloxera pusz­tításai folytán előállt. Talán még igazolva sem voltam, mint e ház képviselője, már is felszólal­tam a Hegyalja érdekében és sürgettem a szük­séges intézkedéseket annak a szép vidéknek az érdekében, a melyen a nektár terem; sürgettem, hogy azon vidék bortermelése helyreállíttassák, regeneráltässék és az országnak visszaadassék. Folytak is a kísérletezések jobbra-balra, azon­ban eredményt elérni nem tudtunk. Természet­tudósaink közül egyik ilyen, másik olyan állás­pontot foglalt el és ha jól emlékszem, boldogult Bethlen András földmivelésügyi miniszter korá­ban felvetették azt a helyes eszmét, hogy mi­után mi szakembereinkkel a szőlőfelujitás nagy munkáját végrehajtani nem birjuk, hívjuk meg Francziaországnak egy nevezetes szőlészét, Bich­tert, hogy vegye kezébe itt ezen munka vezeté­sét és eszközöltesse az oltványkészités munká­ját. A kormány meg is kötötte e hires franczia szőlészszel a szerződést és a baraczkai telepen akkor kezdték meg a szőlőoltvány telep léte­sítését. B. Kaas Ivor: A fásoltványok nem nagyon sikerültek! (Mozgás bal felöl.) Bernáth Béla: Bocsánatot kérek, a fás oltás nem volt rossz. B. Kaas Ivor: Osak elpusztult valamennyi! Bernáth Béla: Nem ugy van. Én mind a kétféle oltványt egyformán jónak tartom, ha jól van elkészítve. (Ugy van! Ugy van!) Akár a zöld, akár a fás oltvány egyaránt megfelel a czélnak, ha jól készítették. En sziklás hegytetőre is vittem fel fás oltványokat és azok ott szépen díszelegnek ós gyönyörű termést hoznak ma is. A zöld oltványok épen így beváltak. Nem vitat- ] kozoni a rendszerek jóságának kérdése felett, hogy a kettő közül melyik helyesebb; én mind a két rendszert jónak találom, ha az oltvány jó és ha a mivelési mód szintén megfelel a czélnak. (Ugy van! Ugy van!) En tehát mind a két rendszert jónak tar­tom. Ezt csak azért hozom fel, mert emlékeze­tébe akarom felidézni a t. háznak azokat az elmúlt időket, hogy midőn ítichter átvette ennek a telepnek a kezelését és jó fásoltványokat tudott készíttetni, a melyek a próbát sikerrel állták ki — nem mondom, hogy esetleg rossz nem volt az oltványok közt, hisz az lehetetlen­ség volna, a jó közöit mindig rossz is szokott lenni — az tény, hogy azon időtől fogva, midőn a baracskai oltványtelep kezdett működni és a nagyközönségnek rendelkezésére állott, ez a szőlők regeneráczióját igen elősegítette és a népnek a regeneráczió sikerében való hitét rendkívüli módon megerősítette. Mivel tehát ezeknek az oltványtele­peknek a czélszerűsége és jósága be van bizo­nyítva — hiszen már több mint tízévi tapasz­talat van hátunk mögött és ez jónak bizonyult — mindaddig, a mig a szükség megkívánja és mig a kereslet megvan e tárgyban, helyeslem a kormánynak azon intézkedését, hogy ezt a tele­pet a szőlőtermelők rendelkezésére és igényeik­nek kielégítésére továbbra is fentartja. (He­lyeslés.) Igen sok kérdés van e téren, a melyekkel már igen gyakran foglalkoztam. Azért a ház türelmét ezekkel igénybe venni nem akarom, hanem áttérek a borászatnak még egy kétség­telenül fontos, már ma a legfontosabb kérdésére, t. i, a borértékesítés kérdésére. Ezen kérdéssel akarok röviden, de mindenesetre kimerítően foglal­kozni. (Halljuk! Halljuk!) Köztudomású dolog az, hogy a szőlőterme lés roppant költséggel, nagy munkával és szor­galommal jár; mindenféle ellenségnek ki van téve a szőlő. Egy remekiró munkájában olvas­tam — bizony hirtelen nem emlékszem rá, me­lyik remekiró az — hogy a szőlővesszőről azt írja, hogy az a sors mindenféle csapásának ki van téve és ezeket a csapásokat nemcsak hogy kibírja, de a legnemesebb gyümölcsöt szolgál­tatja az emberiségnek. így van ez a szőlőnél. Talán nincsen termelési ág sehol a világon, a mely annyi sok mindenféle csapásnak ki volna téve, mint a szőlő. Mennyiféle ellenséggel kell a szőlőnek megküzdeni. Itt van a sok gomba­betegség, a sok elemi csapás, a sok rovar- és állatellenség, mindezzel a szőlőnek meg kell bir­kóznia, és midőn már a gyümölcsöt kifejtette, és midőn mi ezt leszüreteljük, ott vagyunk, hogy midőn a gazda egész éven át küzdött pénzzel, munkával, szorgalommal, akkor nem tudja a borát eladni, nem tudja értékesíteni. (Ugy van! Ugy van!) Hát ez igen nagy csapás. A kik ezzel foglalkoznál, tudják, hogy mi egy szőlő­gazdaság mennyi sok minden bajjal van az össze­kötve. És midőn számit a gazda arra, hogy

Next

/
Oldalképek
Tartalom