Képviselőházi napló, 1901. XXVIII. kötet • 1904. julius 28–augusztus 19.

Ülésnapok - 1901-483

28Ö k-83. országos illés 190í augusztus 6-án, szombaloú. tehát voltaképen az alapítványoknak ez az egész közös része nem magyar érdekeket szolgál. És mi most ennek tetejében az eddigi 250 hely helyett, a mennyiben ehhez hozzájön 1073 hely, 1324 alapítványt tegyünk, mi magyarok, az osztrák közös, jobban mondva az osztrák-német hadsereg tisztikarának magyar honpolgárokból való kiegészítésére? Azon eró'sködtek, hogy ezért magyar honpolgárok tétettek azon hadseregbe, a mely törvény szerint közös, tehát magyar is, a mely közös hadseregben a mi fiaink is szolgálnak, ennélfogva érdekelve vagyunk benne. Ennek az egész okoskodásnak lánczát mindnyájan sokszor hallottuk és tudjuk. Csak az a baj, hogy ez tényleg nincs igy, (Igaz! Ugy van! balfelöl.) V8gyis a hadsereg tisztikara, szelleme, nyelve, jelvénye stb. — hiszen minek soroljam fel ezt az egész litániáját a sérelmeknek — ez mind ellentétben áll a tényleges magyar jogi ós alkotmányos viszonyokkal, ellentétben áll a nép szellemével, a magyar nyelvvel és a magyar középosztálynak katonai hivatásával is. Gyakran hallottuk is panaszolni, hogy ifjaink miért nem mennek a katonai pályára, a szülők pedig miért nem adják fiaikat a katonai pályára? Nem adhatták oda, mert németekké, Magyarország ellenségeivé való nevelésre magyar hazafi, — már pedig a magyar középosztály magyar hazafi — fiait nem adja. Egyesek igen, a kiknél a mellékkörülmények játszottak közre, de egészben véve a magyar középosztályban még most is van annyi nemzeti érzés és hazafiság, hogy fiait, hacsak nem kénytelen, osztrák katonaintézetekben németté neveltetni nem akarja. (Igaz! Ugy van! balfelöl) És én előre megmondom, hogy jövőre is igy lesz és hogy ezek az alapítványi helyek jövőre sem fogják elérni azt a czélt, hogy a magyar középosztály gyermekei ott osztrák tisztekké, sokszor a haza ellenségeivé neveltessenek. A magyar középosztály fiai ezentúl is maradnak magyarok és az ottan neveltek lesznek a Magyarországon született különféle Soldatenkindek. A tanterv, a mely két példányban osztatott ki, egyik német, másik magyar volt, kimutatja, hogy a tantárgyak és azoknak felosztása mennyire szenved disparitásban, ha azt magyar vagy német szempontból ítéljük meg. Természetesen nincs meg ebben — mindenekfelett ezt emelem ki — az a paritásos viszonosság, ä melyet elvárhatnánk. Nem arról van szó, hogy az osztrák intézetekben magyar nyelven tanítsanak, ezt nem is követeli senki sem, de ha csakugyan volna paritás, ha csakugyan a 67-es alap szériát történnék ez a reform, akkor annak ugy kellene lenni, hogy ott tanítanak magyarul is és itt tanítanak németül is. Madarász József: Ott ne tanítsanak magyarul, itt se tanítsanak németül! (Helyeslés balfelöl.) B. Kaas Ivor: Ez volna a paritás, ez volna 1867 szellemében annyival inkább, mert nagyon jól emelte ki Okolicsányi László t. képviselőtársam is, hogy az 1867. törvény nem ismerheti el azt, hogy a közoktatás közösügy. A közoktatás tehát a katonai oktatást sem adhatja oda osztrák közös miniszternek, nem ismerheti el, hogy a gyermekek katonák, mielőtt besoroztattak és felesküdtek volna, a katonai intézetek apró növendékei nem eshetnek a közös hadügyminiszter intézkedése alá, mintha katonák lennének. A katonai nevelés ügye tehát törvényünk, alkotmányunk értelmében, de államunk és egész nemzetünk követelményei szerint nem illethet mást, mint Magyarországon a magyar kormányt, a magyar kormányban aztán részemről teljesen megnyugszom, ha a honvédelmi miniszternek adatik oda és nem a közoktatásügyi miniszternek, mint a hogy a földmives-iskolák és más szakiskolák is a szakminiszter kezelésében vannak, pl. az ipariskolák a kereskedelemügyi miniszter kezelésében, és igy volnának ezek az intézetek a honvédelmi miniszter kezében. Mi volna egyszerűbb ? Mi volna törvényesebb ? Nemzetibb ? Mi volna igazságosabb ? Mi volna czélravezetőbb, mint hogyha az egész törvény ugy szólna, hogy alapítunk 1073 helyet katonai növendékek ellátására és ezek az intézetek a magyar honvédelmi miniszter alá rendeltetnek ; a mennyiben azok a felső tanításra tartoznak, akkor a Ludovika-Akadémia kibővittetik és az adja a tiszteket ugy a magyar hadseregnek, a mennyiben az a közös hadsereg kiegészítő része, valamint külön a honvédségnek, a mely kiegészitő része az összes hadseregnek. Ez volna a legegyszerűbb, a legigazabb, az egyetlen helyes megoldás és ily megoldás esetén talán legyőzném pénzügyi és gazdasági skrupulusaimat, mert olyan nagy nemzeti érdekeket látnék fenforogni, a melyek lenyomják azt a szempontot, hogy ez pénzbe kerül és teher. De a mikor ugy áll a dolog, hogy nekünk ily kiadásokra nincs pénzünk, akkor azt mondani, hogy ez ily módon létesíttessék és már nemzeti vívmánynak tüntessük ezt fel, az előttem nevetségesnek tetszik. Ha a kultúra szempontjából nézzük, vagy pedig a katonai tudományok szempontjából ezt a tantervet, akkor azt látjuk, hogy a germanizáczió ezekben a magyarországi katonai nevelőintézetekben milyen túlnyomóan és rendszeresen fog folytattatni. Az alreáliskolákban, például tehát a legkisebb gyermekek részére, a magyar tanórák száma 35, a német órák száma 82. Miért? Hogy azok a kis gyermekek, a kik legkönnyebben tanulják a nyelvet, gyorsan begyakoroltassanak a német szó ejtésére. Magyarul nem is tanítanak azokban az iskolákban egyebet, mint a magyar nyelvet tizenhat órában, de ugyanakkor a német nyelvet tanítják 23 órában, már tudniillik a különböző évfolyamokat összevéve. E magyarnak mondott intézetekben tehát a gyermekekbe minden módon bevésik a németet, a magyart pedig mellékesen tanítják.